Reggel, amikor felkelek, a nap már vakítóan süt. Teljesen elvakít az éles
fény, ahogy próbálom kinyitni álmos szemeimet. Nehézkesen felemelem a fejem, és
a telefonomat keresem az éjjeliszekrényen. Hiába próbálom életre kelteni, nem
kapcsol be. Eszembe jut, hogy elfelejtettem töltőre tenni, így az éjszaka
folyamán valószínűleg lemerült. Ránézek a digitális órára, mire riadtan azonnal
egyenesbe rántom magam.
-
Basszus! Elaludtam! - kiáltok fel hangosan.
Gyorsan magamra kapom az egyenruhám, de az ingem gombjaival meggyűlik a
bajom, mert alig akarnak a lyukba bújni. A harisnyát mellőzöm, nincs most időm
azzal is bajlódni. Gyorsan előre hajtom a fejem, és az ujjammal átrázom a
hajam, majd összefogom egy hajgumival. Nem értem, hogy történhetett ez velem,
sosem szoktam elaludni. Felkapom a hátizsákom az ágy mellől, beledobom az
asztalról a könyveimet, és rohanok is le a kocsimhoz.
Őrültek módjára hajtok a suliig. Ha
most megállítana egy rendőr, biztos, hogy egy szép kis büntetéssel végezném. De
hála égnek szerencsém van, mert baj nélkül parkolok le a suli előtt. Mivel
későn érkeztem, már csak hátul találok helyet, így a táskámmal bajlódva futok a
bejárati ajtóhoz.
Azt tudom, hogy biológia laborom lesz, csak azt nem, hol van a labor.
Ledobom a táskámat a földre, és próbálom előhalászni azt a papírt, amit az órarend
átadáskor kaptam a termek számáról. Hangos cipőkopogásra leszek figyelmes, és
amikor felnézek, egy tanár jön velem szemben. Gyorsan felkapom a táskámat a
földről, és felé szaladok, hogy segítséget kérjek, de mielőtt bármit
mondhatnék, durván rám förmed:
-
Maga nem tudja, hogy már vagy tíz perce
becsöngettek?
Szürke egér hajával, megnyúlt fülével és hosszú orrával ez a pasas egy
cseppet sem nevezhető rokonszenvesnek.
-
Sajnálom én… én elaludtam – lihegem. - A biológia
lab… – kezdeném, de feltartja a vaskos ujjait, és szó szerint az arcom elé
teszi, ezzel belém fojtva a szót. Micsoda tuskó.
-
Az iskolai szabályzat szerint az órák alatt a
folyosón tartózkodni tilos – hadarja nagy élvezettel.
Legszívesebben feltartanám én is a kezem, hogy belefojtsam a szót, de visszafogom
magam.
-
És az egyenruhához a lányoknak a harisnya is
hozzátartozik – teszi még hozzá, közben rosszallóan végignéz rajtam.
Lehajtom a fejem, hogy megvizsgáljam
a ruházatomat, és csak ekkor veszem észre, hogy félregomboltam az ingemet, ráadásul
csak az egyik fele van betűrve a szoknyámba. Lehet, hogy igaza van a
kinézetemmel kapcsolatban, de nem értem, miért beszél velem ilyen lekezelő
stílusban. Én csak a segítségét akartam kérni. Viszont mielőtt bármit tehetnék
vagy mondhatnék magyarázatképp, a tanár elővesz a zakója zsebéből egy piros
papírköteget.
-
Iskola
utáni elzárást kell, hogy adjak ezért a kihágásért – mondja önelégült
komolysággal.
-
Elzárást? Mi a szent sza…
-
Jó reggelt, Mr. Cooper – Bailey köszönése fojtja
belém a káromkodásomat. - Csak nincs valami gond? – néz rám mosolyogva.
A hangja elég csipkelődő. Nevetnem
kell, de a mosolyomat a kezem mögé rejtem.
-
Mr. Bailey, nincs jobb dolga annál, mint a
folyosón mászkálni? – kérdezi a tanár olyan durcásan, mint egy kisgyerek. –
Mindketten azonnal menjenek órára – mondja szinte hisztérikusan, majd a kezembe
nyomja a piros elzárás cédulát, aztán sarkon fordul, és otthagy minket.
Mindkettőnkből kitör a hangos nevetés.
Bailey megragad a könyökömnél fogva, és elvonszol a másik irányba.
-
Még egy hete sem vagy itt, és máris balhéba
kevered magad? – mondja rosszallóan, de aztán megint elneveti magát.
A szeme egy pillanatra végigszalad
az ingemen, de nem veszi észre, hogy elkaptam a tekintetét.
-
Hogy-hogy téged nem büntetett meg az öreg? Pedig
elég lelkesnek tűnt a témában - motyogom, miközben utána botladozom.
-
A foci miatt szabad kijárásom van, persze Cooper
nagy bánatára.
Erre halványan elmosolyodik. Megáll velem a következő fordulóban, és
elengedi a karomat.
-
Hm… hát mázlista vagy. - Meglengetem a cédulát a
kezemben.
-
Legközelebb vigyázz a szádra. Cooper nem bírja a
káromkodást. Kaphattál volna egy hetet is, ha nem szólok közbe – ezt már
tényleg megrovón mondja.
-
Nekem mindegy… - dünnyögöm a kioktató stílusára
válaszul.
-
Amúgy miért is nem órán vagy? - kérdezi
kíváncsiskodva.
-
Oh, jesszusom! - kiáltok fel.
Annyira elvonta a figyelmemet, hogy közben már meg is feledkeztem arról,
hogy épp biológián kéne lennem.
-
Elaludtam. Bioszom lenne. Tudod, hol van a labor?
Összekapkodom a holmimat, és a vállamra dobom a táskámat.
-
Gyere velem - int, hogy kövessem.
Sietősen követem, de egy kicsit
direkt lemaradok mögötte. Azt figyelem, ahogy minden egyes lépésénél a hátára
ráfeszül az ingje, így látszanak a megfeszülő izmai. Befordulunk pár sarkon,
majd hirtelen megáll. A bámészkodásom miatt majdnem a hátának ütközöm.
-
Ott van a folyosó végén, az utolsó balra - mutat
az ajtó felé.
Aztán ismét rám néz. Némán bámuljuk egymást, mire ő zavartan elfordítja a
tekintetét rólam. Köhint egyet, mielőtt megszólal.
-
Kivel lesz órád? – kérdezi, de közben nem néz rám.
-
Azt hiszem, Mr. Graham a neve.
Erre felém kapja a fejét, de a vállai valahogy feszültté válnak.
-
Jobb, ha megyek – szabadkozom. - Azt hallottam,
az a fajta tanár, aki megáll akár a mondat közepén is, és addig bámul, amíg le
nem ülsz a helyedre.
Bailey teátrálisan megforgatja a
szemét.
-
Igen, ez tényleg tipikus Graham.
Apró mosolyt látok a szája szélén játszani, ettől megenyhül az arca.
-
Te nem hozzá jársz bioszra? – kérdezem, hogy
oldjam a feszültséget. Nem értem miért bajlódom ezzel, amikor már legalább
negyed óra késésnél járhatok.
-
Öhm... ja, nem, csak ismerem. Korábbról – mondja
zavartan.
Bólintok és elindulok a terem felé. A vállam felett még egyszer hátra
kiáltok egy köszönömöt.
-
Várj! – szól utánam, így visszafordulok. - Elkísérlek
– ajánlja fel váratlanul.
Megállok, és az alig három méterre lévő labor ajtajára nézek. Megrántom a
vállam, hát ha ennyire jönni akar, akkor felőlem jöjjön.
-
Öhm... szerintem elhibáztál pár gombot az ingeden
– mondja egy elfojtott mosollyal az ajkán.
Végignézek magamon. Az ingem még mindig félregombolva, a szoknyám
megtekeredve a derekamon, a melltartóm széle pedig majdnem kilátszik az
elhibázott gomblyuknál. Elég szedett-vedettnek tűnök.
-
Oh... csak egy pillanat – mondom kapkodva, és
elfordulok, míg kigombolom az ingem. – Amúgy köszi, hogy megmutattad a termet,
nem tudom, nélküled hogyan találtam volna meg – beszélni kezdek, hogy oldjam a
feszültséget, amíg újragombolom az ingem.
Beszéd közben hátrapillantok, hogy Bailey-re nézzek, aki döbbenten figyeli,
amit épp csinálok. Aztán a szeme felsiklik az arcomra, majd amikor a szemembe
néz, és rájön, hogy rajtakaptam, amint engem bámul, szörnyen elpirul zavarában.
A hajába fúrja a kezét, és elfordítja rólam a tekintetét. A reakciója miatt
ráadásul én is zavarba jövök, mire pirulva visszafordulok a szekrények felé. Gyorsan
betűröm a szoknyámba az ingem, majd mintha mi sem történt volna, visszafordulok
Bailey felé. Mindenfelé néz, csak rám nem.
A teremig már némán tesszük meg az utat, közben mégis úgy érzem, hogy engem
néz, de nem merek felé fordulni, hogy meg is bizonyosodjak erről. Mára elég
volt a kínos pillanatokból.
Amikor elérjük a labort, bekopog az ajtón, és amikor odabentről megkapjuk
az engedélyt, határozottan nyit be a terembe.
-
Elnézést a zavarásért Mr. Graham - hangsúlyozza
ki a tanár nevét, mintha direkt bosszantani akarná -, de Effie új itt, és kissé
eltévedt.
Mérgesen nézek Bailey-re, de ő csak
bárgyún mosolyog. Ezt most meg miért csinálja? Direkt fel akarja bosszantani? A
teremben mintha mindenki sóbálvánnyá változott volna, kikerekedett szemekkel,
némán bámulják a tanár és Bailey között lezajló jelenetet.
-
Mr. Bailey - Mr. Graham valamiért furán ejti ki a
nevét, majd köhint egyet, hogy visszanyerje a hangját. - Nagyon kedves, hogy
idekísérte a kisasszonyt.
Zavartan nézi Bailey-t, aztán
mintha fejbe kólintották volna, felocsúdik a révületből, és a tekintete rám
terelődik. A teremben halk kuncogás tör ki, azt hiszem, Bailey jelenléte miatt.
A lányok többsége látszólag odavan érte, de ez neki vagy fel sem tűnik, vagy
teljesen hidegen hagyja.
-
Foglaljon helyet Miss - szól rám bosszankodva a
tanár.
Már éppen el akarok indulni a padok felé, amikor Bailey megint megszólal.
-
A neve Effie – mondja pimaszul kihangsúlyozva a
nevemet.
Nem értem, miért csinálja ezt. Azt
hittem, udvariasságból akar elkísérni, nem pedig azért, mert bajba akar
sodorni. Azt hittem, túl vagyunk a múltkorin, erre most mintha direkt fel
akarná bosszantani a tanárt az én kontómra. Felém fordul, mielőtt kimenne a
teremből, én pedig szúrós szemmel nézek rá. Remélem, hogy látja, mennyire dühös
vagyok rá.
- Mit csinálsz? – súgom mérgesen.
Nemtörődöm módon megrántja a vállát,
majd Mr. Graham felé fordul, és a kézfejével szalutál. Az egész olyan pimasz,
hogy kis híján felnevetek. Esküszöm, hogy ezért meg fogom fojtani. Mérgesen
nézek rá, de ő csak a hátamra teszi a kezét, és beljebb tol a terembe.
- Később még összefutunk, Effie – mondja.
Próbálom átdöfni a szemeimmel, de ő láthatólag jót mulat rajtam.
-
Nos, Effie? – kezdi a tanár türelmetlenül.
Az biztos, hogy az én nevemet meg fogja jegyezni erre az évre. Gyorsan
beiszkolok a sorok közé, és leülök az egyik üres helyre J. J. mellett, aki
kérdőn néz rám.
-
Szünetben – súgom oda neki. Nem akarom Mr. Grahamet
még jobban felbosszantani.
Gyorsan elhelyezkedem, hogy ne keltsek további feltűnést. Azt hiszem, így
sem leszek épp Mr. Graham kedvence. De ha Baileyt újra meglátom, komolyan nem
állok jót magamért.
Mr. Graham az egész óra folyamán fáradhatatlan lelkesedéssel beszél az év
folyamán ránk váró anyagról. Épp azon küzdök, hogy mindent le tudjak körmölni,
amit csak mond, amikor suttogásra leszek figyelmes a hátam mögött. Hallom, hogy
az én nevem is előkerül.
-
Micsoda igazi kis ribanc, hogy máris így ráakaszkodott
Baileyre. Ő meg persze amilyen naiv máris bedőlt ennek a…
Amikor megfordulok, a lány, aki rólam beszélt, meg sem próbálja elrejteni
az utálatát. Gúnyos képet vág rám. Unottan visszafordulok, és megpróbálom
lejegyzetelni a kötelező olvasmányok listáját. Hála égnek, nemsokára vége az
órának. Amikor kicsengetnek, J. J. felém nyújtja a táskámat.
-
Ne törődj velük – mondja, tehát ő is hallotta,
amit a másik lány mondott rólam. Megrántom a vállam.
A következő két órámon szerencsére nem azzal az utálatos csajjal vagyok
együtt, de sajnos J. J.-vel sem találkozom a szünetekben. Van olyan órám, amin
észre sem veszi a tanár, hogy új diák jár az osztályába, másokon meg még fel is
állítanak, hogy mutatkozzak be. Személy szerint inkább maradok láthatatlan.
~
Az ebédlőben, a fiúk többsége már az asztalnál ül, mire odaérek, mert a
másodikon egy kissé elkeveredtem egy eltévesztett jobb kanyarnál. Parker
kedvesen mosolyog, és arrébb csúszik, hogy le tudjak mellé ülni. Mindig úgy
érzem, mondani akar valamit, de sosem teszi.
-
Remélem, a nap további részében nem kerültél
bajba – mondja Bailey piszkálódva, majd leül velem szemben.
-
Nem… - morgom vissza.
-
Mi történt? – kérdezi Campbell.
-
Mr. Cooper elkapta a folyosón - válaszol
helyettem Bailey.
-
Oh, Cooper?
- húzza el a száját. - Az szar. Nem szólt senki, hogy kerüld el nagy
ívben?
-
Mi?! Nem! Nem szólt senki. Miért nem… délutáni
elzárást kaptam, a fenébe is! – kiáltok fel mérgesen. - Angliában nem szokás a
diákokat elzárásra küldeni. Ráadásul az sem segített éppen, hogy rám
haragítottad Grahamet – fordulok Bailey felé, aki meglepődik, hogy felhozom a
dolgot. - Ezért még számolok veled – bosszankodom.
A dühöm igaz csillapodott egy kicsit az órák alatt, de eldönthetné végre,
hogy akkor most utál vagy sem.
-
De hiszen Graham Bailey-nek a… - kezdi Campbell,
de nem fejezi be a mondatot. Bailey mérgesen néz rá. – Hagyjuk – motyogja, és előveszi
a telefonját a zsebéből, majd nyomkodni kezdi.
Kérdőn nézek rájuk, de senki nem szól semmit. Mintha az előbbi meg sem
történt volna. Bosszankodva visszafordulok az ebédemhez.
Ezután csendbe burkolózom. Julie ki fog akadni, ha megtudja, hogy elzárást
kaptam. Már előre látom, ahogy beoson a szobámba, és kérdezősködni kezd a
hogylétemről. Meg hogy visszatértek-e a rémálmok, és, hogy szeretném-e ha
keresne egy terapeutát. Mindezt egy levegővétel alatt. A többiek észreveszik,
hogy nincs beszélgetni való kedvem, így az ebéd további részében békén hagynak.
Amikor végzem, elköszönök az asztaltársaságtól. J. J. utánam szól, hogy
délután beugrik, mire helyeslek. A tálcával a kezemben indulok a szemeteshez.
Következő pillanatban pedig már a földön hasalok. Elterülök, mint egy idióta, a
kajám maradéka meg az ingemen landol.
-
Nézz a lábad elé, új lány! – lép oda hozzám az a
csaj, aki az első órán engem ócsárolt. Felismerem a hangját. Ő hívott az
öltözőben ribancnak.
Egy pillanatig fel sem fogom, hogy ez a liba kigáncsolt. Tudom, hogy ő
volt. Éreztem, hogy valaki megrúgta a bokámat. Felugrom, és egy harci
üvöltéssel rá akarom vetni magam, amikor valaki elkapja a karomat hátulról, és
visszaránt. Az a liba meg karba tett kézzel olyan önelégülten vigyorog, mintha
épp most választották volna bálkirálynőnek. Idegesen ki akarom rántani magam a
szorításból, de amikor észreveszem, hogy J. J. az, aki lefog, még mérgesebb
leszek.
-
Nyugodj le - súgja a fülembe hátulról. - Elice a
diákelnök, nem éri meg.
Dühösen felnyögök, aztán kirántom a kezem, és áttörök Campbell és Scott
között. Mégis a mi a fene van ezzel a hellyel? Itt mindenki totál megőrült?
Kirohanok az ebédlőből, és kiszaladok a folyosóra. A focipálya felé veszem az irányt,
mert ez az egyetlen útvonal, amit ismerek, hogy merre vezet.
-
Mégis mi a franc ütött beléd? – kiállt utánam J. J..
Hallom a dübörgő lépteit, ahogy jön
mögöttem.
-
Nem támadhatsz rá a diákelnökség vezetőjére,
ráadásul ő a pompon csapat kapitánya is!
Elkapja a karomat, amikor már a füvön járok. Megállít, és maga felé fordít.
-
Az a szemét liba megalázott az egész iskola
előtt! Simán levittem volna a földre – kelek ki magamból bosszúsan. Nehogy már
J. J. is az ő pártját fogja.
-
Ebben biztos vagyok – mondja nyugodt hangon. - De
mit tettél, hogy máris magadra haragítottad?
-
Semmit. Az első naptól kezdve utál, mert jóban
vagyok veletek.
-
Elice szeret pletykálni – morogja.
-
Vettem észre – motyogom.
Lehajolok, és masszírozni kezdem a bokámat, ahol megrúgott. Érzem, hogy
máris dagad. J. J. megtámogat a könyökömnél fogva, és bevonszol a fiúk
öltözőjébe. Leültet a szekrénye előtti padra. A szekrényében kotorászik, majd
odaad egy tubus krémet.
-
Ezzel kend be, segít lelohasztani a duzzanatot –
mondja meleg, talán kissé aggódó hangon.
-
Köszönöm – motyogom vissza letörten.
Az ingemen szétkenődött némi majonéz, és egy darab salátát pöccintek le
róla, mire J. J. hangosan nevetni kezd rajtam. A jókedve megint csak ragadós,
így én is felnevetek.
~
Suli után még egy órát elzáráson kell töltenem. Amikor a folyosón
bolyongok, hogy megkeressem a termet, feltűnik, hogy zongora-játék hallatszik
ki az egyik teremből. Amikor az ajtóra nézek, és a száma megegyezik az általam
keresettel, meglepődöm. Belépek a terembe, óvatosan a zongorán játszó tanárhoz
lépek a büntetés cédulámmal, és leteszem a zongora tetejére.
-
Üdvözöllek – mondja barátságos mosollyal.
-
Ez a tanulószoba? – kérdezem bizonytalanul.
-
Igen, ez az… – mondja lelkesen, és végigfutja a
szemét a büntetésen. – Miss Lockhart. Mr. Hewitson vagyok, a zenei tagozat
vezetője, vagyis ugye az voltam. Csak ezen a héten én is büntetésben vagyok.
-
Mit követett el? – kérdezem mosolyogva.
-
Én? Csak kissé rosszul időzítettem. A zene
oktatását választottam karrierként, épp amikor az iskolák úgy döntöttek, hogy
véglegesen eltörlik. És te mit tettél? - kérdezi lazán.
-
Semmit, tényleg – vágom rá.
-
Milyen érdekes – bólogat a fejével –, pont azért
vagy itt, mint a többiek is – ezzel elfordul, és visszatér a zongorához.
Végignézek a termen. Rajtam kívül még három másik srác ül bent és egy szőke
lány a leghátsó sorban. Két fiú csak a telefonjával babrál, a harmadik meg
miután jól megnéz magának, felteszi a lábát az asztalra, és egy könyvet kezd
olvasni. A borítója alapján valami sci-fi történet lehet. A szőke lány közelebb
húzza magához a mellette lévő asztalt, és jelez, hogy üljek le mellé. Az
elkövetkező időt arra fordítom, hogy megcsinálom a matekra kapott házit. Elgondolkozva
nézek fel, az elmúlt fél órában Mr. Hewitson végig zongorázott. Egy igen
szomorú darab végén feláll a székéről.
-
Aki megnevezi azt a személyt, aki ezt a dalt
írta, negyedórával korábban elmehet. – Az egyik srác elszakad a telefonjától,
és felteszi a kezét.
-
Itchy és Scratchy? – mormogja a Simpson család
egyik szereplőit.
-
Majdnem – neveti el magát Mr. Hewitson. – De
mégis nagyon mellé – rázza meg a fejét. – Engem a zeneszerző érdekelne. Valaki
más? – kérdezi, de csak felsóhajtok.
-
Ha tudod, jelentkezz – súgja oda a szőke lány.
Aprón megrázom a fejem.
-
Miss Hamilton? – a lány elszakítja rólam a
tekintetét, és lassan a tanárhoz fordul. – Van hozzáfűzni valója?
-
Öhm… a dal a Summertime a Porgy és Bessből.
-
Bizony! – örül meg a tanár a válaszára. – De ki a
szerzője a Summertime-nak? Miss Lockhart?
-
George Gershwin – válaszolom kissé bizonytalanul.
-
Kitűnő – mondja elismerően a tanár. – Miss
Lockhart, negyedórát visszakap a szabadságából – mondja boldogan. - De miért
érzem úgy, hogy leledzik egy történet közted és a dal között?
-
A történet többet ér negyedóránál – válaszolom,
és visszafordulok a matekfüzetemhez.
Nem hiszem, hogy a tanulócsoportra rátartoznának a szüleim halálának
részletei, és hogy ez a zene hogyan segített ezen túllépnem. Amikor lejár az idő, és Mr. Hewitson elenged,
gyorsan összeszedem a könyveimet, és kisietek a teremből. Nem gondoltam volna,
de egy kicsit szégyellem magam amiatt, hogy elzárást kaptam. A mai napom nem
alakulhatott volna ennél rosszabbul. Másra sem vágyom csak hazamenni, és J.
J.-vel meccset nézni.
Amikor kifelé megyek a fő folyosón, hihetetlen dolognak leszek a szemtanúja.
Talán mégis volt értelme végigülni ezt az extra órát büntetésben, csakhogy ezt
láthassam. Elice falnak döntött kézzel áll, a melleit előretolja, és Seth Reeddel
beszélget. Csábosan mosolyog a fiúra, aki persze élvezi az efféle figyelmet. Az
egyik kezét lazán a nadrágja zsebében tartja, a másikkal meg Elice arca mellett
a falnak támaszkodik. Olyan közel hajol hozzá, hogy az orruk majdnem összeér.
Mielőtt észrevennének, gyorsan elbújok a szekrénysor mögé. Résnyire kidugom a
fejemet, hogy lássam őket.
-
Persze, ott leszek – mondja Elice bájologva.
-
Akkor később még összefutunk.
Reed az öklével meglöki Elice állát, aki erre csak felkuncog. Azt várom,
hogy megcsókolják egymást, de végül Reed ellöki magát a faltól, és kisétál az
ajtón. Elice nagyot sóhajt. Gyorsan visszabújok a rejtekem mögé, nehogy
észrevegyen, de hála égnek az ellenkező irányba indul el, majd ő is eltűnik. Bezzeg
Cooper ilyenkor nincs sehol. Pedig szívesen végignéztem volna, ahogy Elice-t
iskolai kéjelgésért elzárásra ítéli.
Mire hazaérek, J. J. már az alagsorban nézi a meccset George-dzsal.
Mindketten egy-egy üveg sört kortyolgatnak.
-
Na, milyen volt az első elzárásod? – kérdezi J. J.
George meg sem lepődik, gondolom J. J. már elmondta neki, amit tudnia kell.
-
Intellektuálisan jövedelmező – válaszolom, erre
mindketten felnevetnek.
Ezt szeretem George-ban talán a legjobban, hogy soha nem úgy viselkedik,
mintha a szüleinket kéne helyettesítenie. Persze van néhány szabály, amit be
kell tartanom, mint például tanuljak rendesen, lehetőleg ne essek teherbe, és
ne jöjjek haza részegen. De mivel kitűnő vagyok, szűz, és az ivással soha nem
buktam még le, bízik bennem annyira, hogy tudja, a helyzetnek megfelelően a
legjobb döntést hozom majd meg. Ezért nem balhézott akkor sem, amikor
verekedésért felfüggesztettek.
A meccs későn ér véget, ezért J. J. a szobámban köt ki megint.
v
A foci itt Jacksonvillben úgy látszik, kiemelt szerepet kap. A lelátók
zsúfolásig teltek, a pep rally pedig javában tart. A közönség tombol, a zene
üvölt, a zenekar folyamatos dobolásától már majdnem megsüketültem. A pompon
lányok pedig őrületes hangulatot gerjesztenek a kántálásukkal, de főleg, mert
Mary és Elice mellei minden egyes ugrásnál majd kiugranak a dresszük alól.
Miután lemegy a műsor, látom, hogy Campbell eszeveszett csókolózásba kezd
Maryvel, miközben a fenekét markolássza. Ők ketten mondhatni egymásnak valók.
Bár a se veled, se nélküled kapcsolatukat egy kissé nehéz számon követni. Nyelvet
is látok, az biztos, hogy nem fogják vissza magukat. Bailey szalad oda hozzá,
hatalmasat bokszol a vállába, és visszaküldi a pályára bemelegíteni. Elnevetem
magam a jeleneten. Az edző végre engedélyezi, hogy a pályára lépjek, és váltsak
pár szót a barátaimmal. Azt hiszem, kezd rájönni, hogy nem azért vagyok itt,
hogy elvonjam a figyelmüket. Amikor leérek a kispadhoz, Bailey szorgosan
mutogat J. J.-nek és Parkernek a pálya egyes részeire.
-
Láttad a szélső védőt dobni? Húzódj kicsit
hátrébb, aztán passzolj Parkernek. Aztán Parker te meg befutsz legalább a
harmincyardos vonalig.
Bailey arca nagyon komoly miközben beszél. J. J. és Parker bólintanak,
aztán egymás sisakjára csapnak, majd a két fiú visszaszalad a posztjára.
Bailey felém fordul, és leveszi a sisakját. Megrázza a szőke haját, ami
folyton a homlokába van söpörve. A gyomrom máris görcsbe rándul. Most, miután
megtudtam, hogy van barátnője, tényleg nem kéne így reagálnom. Nem akarom így
érezni magam mellette, azt akarom, hogy minden normális legyen közöttünk.
-
Jössz a meccs utáni buliba? – kérdezi hirtelen.
Elég élénknek tűnik, gondolom, már tombol benne az adrenalin. Ismerem ezt
az érzést. Imádom, amikor átjár a meccseim előtt. Nyújtani kezdi az egyik
lábát, közben engem néz.
-
Aha, azt hiszem. Gondolom J. J. úgyis menni akar
majd. – J. J.-t keresem a szememmel, aki épp csókot vált Cassie-vel a pálya
szélén. Bailey követi a tekintetemet.
-
Szerencsés vagy, hogy nem láttad őket tavaly.
Állandóan egymás szájában lógtak.
Mindketten undorodó képet vágunk, és hangosan nevetni kezdünk.
-
Ashley nem jön ki megnézni?
Próbálom a legtermészetesebb
hangsúllyal kiejteni a nevét, bár nem is értem miért kérdezek rá a dologra.
Talán ezzel akarom magamnak bizonyítani, hogy nem érdekel úgy, mint egy srác.
-
Ő… nem. Nem tudott – feleli kurtán, úgy látom,
mintha zavarba jött volna.
Talán amúgy sem kéne a barátnőjéről kérdezgetnem, amíg nem tudom magamat
túltenni azon, hogy izgalom jár át, akárhányszor meglátom.
A játékvezető az irányítókat hívja a pénzfeldobáshoz, így Bailey
visszanyomja a sisakját a fejébe, és elrohan. Átmászok a korláton, és onnan
nézem végig, ahogy a Darnell Wolves tényleg szétrúgja a Bulldogok seggét.
A Bulldogok védelme elég jó, de közel sem annyira, mint a miénk. Amikor J. J.
feltartja a támadók szélső védőjét, aki nem más, mint Mike Sanders, Reedet
azonnal a földre viszik. Még az első downig sem tudnak eljutni. Seth egyre
ingerültebben ordít a csapattársaival. Bailey sosem kiabál a srácokkal, sosem
szidja le őket durván. A csapata enélkül is tiszteli őt és követik az
utasításait. Seth ennek láthatólag teljes ellentettje. Az utolsó touchdownnál
amit Campbell szerez, Sanders idegesen lekapja a fejéről a sisakját, és úgy
vágja a földhöz, mint egy durcás kisgyerek. A csapatunk éljenez, akárcsak a
nézők, Campbell meg valami idétlen győzelmi táncot ad elő. J. J. odaszalad
hozzám a korláthoz, és összepacsizunk. Alig egy perc múlva Cassie is
csatlakozik hozzánk, miután véget ér a pomponos táncuk, majd J. J. nyakába
csimpaszkodik, és újabb heves csókcsatába kezdenek. Befut Bailey is, és
összeérintjük az öklünket.
-
Úgy látom, valaki nehezen tűri a vereséget –
mutat Cassie Mike tomboló akciója felé, erre mind kifulladásig röhögünk rajta.
-
Megyek, leállítom Campbellt, mielőtt totál
pucérra vetkőzik, és a bíró büntetést ítél meg a csapatomnak – mondja Bailey
bosszankodva, mire összenevetünk.
Elkocog, majd látom, hogy a bíró felé hadonászik, mire Campbell visszaveszi
a mezét.
~
A fiúk öltözőjével szemközti falnak dőlve várakozom, ugyanis én vagyok J. J.
sofőrje.
-
Csak nem rám vársz? – felkapom a fejem Reed
hangjára.
Még mindig rajta van a vállvédője, és a sisakját a kezében fogja, ahogy
hozzám sétál. A kezét a fejem mellé támasztja, és megáll közvetlen előttem. Úgy
látszik, ez náluk megszokás, hogy így közelednek a lányok felé. Ugyanolyan
pimasz, mint a haverja. Kíváncsi vagyok, meddig húzhatom.
-
Reednek hívnak ugye? – Rám mosolyog, majd bólint,
de a kezét még mindig a fejem mellett támasztja, hogy megmutassa, ő irányít.
Hát persze.
-
Csak nem érdeklődtél rólam, hogy már így tudod a
nevemet? – mondja nagyképűen, amit gondolom, flörtölésnek szánt. Önelégülten
néz a szemembe.
-
Ide jársz a Darnellbe, ugye? – kérdezem ahelyett,
hogy válaszolnék a kérdésére. - Csak mert még egy órán sem láttalak.
-
Ja, de magánban nyomom. Akkor jövök be, ha épp
kedvem van – válaszol hetykén. - Azt hallottam rólad - kezdi elmélyített hangon
-, hogy egyszerre két sráccal is elbírsz. A rögbi pályán – teszi hozzá.
Csábosan félmosolyra húzza a száját, és beharapja az alsó ajkát. Láthatólag
nagyra van a hülye dumájától.
-
Csak nem megtiszteltél a jelenléteddel?
A piszkos kis utalgatására
inkább nem is válaszolok. Nem lenne értelme.
-
Sajnos ki kellett hagynom néhány napot. De a
madarak a bomba testedről csiripeltek. Miért? Hiányoltál? – önelégülten felvesz
egy hajtincset a vállamról, és az ujjai köré csavarja. Kezdem unni a
hülyeséget.
-
A csatlósaid már biztos hiányolják a kis
vezetőjüket – mondom szarkasztikusan.
El akarok lépni, de nem enged. A vállamra teszi a kezét és visszatol a
falnak.
-
Gyerünk Effie, ne próbálj témát váltani. Te, én.
Te meg én - mondja flörtölve.
Látszik mennyire magabiztos, és ez nekem olyan, mintha csak csatára hívna.
De mielőtt válaszolhatnék, néhány srác kijön az öltözőből, és dühösen méregetik
Reedet, amiért az ő fenségterületükön dorbézol. Reed meghátrál, gondolom rájött,
hogy jobb, ha most lelép, aminek én kifejezetten örülök.
-
Még dumálunk, bébi – szól hátra a válla felett,
és épp abban a pillanatban tűnik el a folyosó sarkán, amikor J. J. a nedves
haját borzolva kilép az öltözőből.
-
Tudsz valamit arról, hogy Elice meg Reed
járnak-e? – kérdezem válasz helyett.
-
Miért kérdezed? Csak nem érdekel Reed? – elneveti
magát, de aztán hirtelen elhallgat, amikor az arckifejezésemet látva rájön,
hogy komolyan kérdeztem.
-
Nem, csak láttam őket együtt elzárás után.
-
Ja, hogy az. Elice totál odavan Reedért. Ő meg
persze húzza az agyát. De nem tudok róla, hogy együtt lennének. Legalábbis nem
hivatalosan.
-
Hát, kösz az infót – dünnyögöm. – Mehetünk? –
váltok témát.
-
Persze. Igyekezzünk, rám férne már egy hideg sör
a mai meccs után – mondja jókedvűen, és a vállamra teszi a kezét, majd a
parkoló felé indulunk.
Szia!
VálaszTörlésCsak ma találtam rá a történetedre az egyik blogos csoportban, és elkezdtem olvasni. Meg kell mondjam, nem csalódtam! Egy igazi, gimis történet, látszik, hogy rengeteget tudsz az amerikai világról, ritkán találni ennyire igényes sztorit. Tetszik, hogy hitelesen mutatod be azt a világot, teljesen át tudom érezni, bele tudom élni magam. Effie karaktere különösen tetszik, nem az az elcsépelt lány. J. J.-t imádom, no meg persze Baileyt is! Izgatottan várom, hogy mi fog kisülni abból a románcból! Várom a folytatást! <3
Kedves Miss Haven!
TörlésNagyon örülök, hogy írtál nekem, és hogy rátaláltál a blogra. További jó olvasást, a következő fejezet hamarosan érkezik!