Ha a múlt hetemet összegezni akarom, akkor azt kell, hogy
mondjam, elég mozgalmas egy hét volt, legalábbis sport szempontjából biztosan.
Csütörtökön volt az első komoly meccsünk a rögbi csapattal. Habár a védelmünk
még mindig kissé gyér, azt kell, hogy mondjam, remekül teljesítettünk, ugyanis
huszonhárom-tizenhétre győzött a csapatunk. Mr. Shetley, az edzőnk, és David, a
csapatkapitányunk, teljesen odavoltak a játékomért. Viszont a meccs után, J. J.
egy órán át üvöltözött szegény Timmel - aki szélső védő poszton játszik -,
amiért átengedte az egyik támadót, aki aztán engem persze földre vitt. Azóta is
sajog a vállam. Alig tudtam elrángatni szegény sráctól. J. J. jól tudja, hogy
utálom, ha mások helyettem állnak ki a dolgaimért, talán ő az egyetlen, akitől ezt
el tudom viselni.
Tegnap a fiúk meccse után nem mentünk ki a házhoz, mert
mind rettenetesen fáradtak voltak a Tampa Bay kalózaival megküzdött csata után.
Ráadásul néhány pont híján veszítettek, így mindannyian nagyon le voltak törve.
A Tampa Bay csapata nagyon keményen játszott, és a győzelemért a
szabálytalankodástól sem rettent vissza. Parkert le kellett cserélni, mert az
egyik ellenfele annyira durván lökte fel, hogy utána nem tudott felkelni.
Negyedóráig állt a játék, aztán két oldalról megtámogatva vonszolták le
szegényt a társai a pályáról. Hála égnek később a saját lábán ment haza, de
sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a dolog. A meccs végén elmaradt a
szokásos éljenzés, és a pompon csapat lányai sem voltam olyan lelkesek, mint
általában.
Mivel tegnap végre
időben ágyba kerültem, ma reggel szuper korán ébredtem. J. J. szombatonként
sokszor az egész napot Cassie-vel tölti, és mára nem beszéltünk meg semmit a
többiekkel sem, így egy egész napom felszabadult. Nem is bánom, mert a srácok
néha teljesen a nyakamra nőnek. Olykor, ha tehetik, az egész napjukat az
alagsorunkban töltik.
Délelőtt végre kiélvezem, hogy J. J. beleegyezése nélkül
választhatok filmet, így megnézek egyhuzamban három olyan romantikus vígjátékot
is, amit ő kapásból elutasítana. Amikor már kezdek besokallni a sok sírástól és
összetört szívtől, végre ráveszem magam, hogy rendet rakjak a szobámban. Miután
végzek, nekiülök a rengeteg matek házinak, amit kaptunk. Mrs. Summers ugyanis
mint kiderült, az a fajta tanár, aki úgy ad fel házit, mintha semmi mást nem
kéne tanulnunk, csak az ő órájára készülnünk.
Rohangálást hallok a folyosón, ezért behajtom a matek
könyvem, és ránézek a telefonom órájára. Már több mint két órája görnyedek a
matek felett. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat, és felállok, hogy
utánajárjak, mi az oka a nagy rohangálásnak odakint. Kidugom a fejem a
folyosóra. A bátyám öltönyben, és félig megkötött nyakkendőben áll a hálójuk
ajtajában. Odaslattyogok, hogy megnézzem, mi készül.
-
Áh, Effie! – kapja el Julie a
kezemet. - Kell a véleményed.
A tükör elé áll,
egy nagyon szép, földig érő, sötétkék ruhát visel.
-
Szerinted kendőt vagy inkább
kiskabátot vegyek fel hozzá? – kérdezi, és alaposan szemügyre veszi magát.
Tanácstalanul felfújom az arcomat levegővel, és egy
vállrándítás kíséretében kiengedem.
-
Mentek valahova? – kérdezem válasz
helyett.
-
Nem, csak úgy döntöttünk, hogy
ezentúl itthon is így öltözünk. Szokj hozzá, mert szokásos dolog lesz mostantól
– mondja George, de aztán Julie elé lép, és megköti a nyakkendőjét.
-
Mondtam neked vagy százszor is a
héten – néz hátra a válla felett megrovón Julie. – Ma van a jótékonysági est,
emlékszel?
-
Valami rémlik – mondom, pedig
fogalmam sincs, miről van szó.
-
Van vacsi a hűtőben. Későn jövünk
majd csak, oké?
Julie beszéd közben fel-le rohangál, és próbálja
fülbevalóját a fülébe dugni. A bátyám felveszi a zakóját, és türelmetlenül
toporog az ajtóban. Ide-oda forgolódok a szobájuk közepén állva, ahogy próbálom
követni őket a tekintetemmel.
-
Ja, oké. És én amúgy a kabátot venném
fel – válaszolom meg a kérdését végül.
-
Kabát, én is ezt mondtam! – kiált
fel George. – El fogunk késni, ha most nem indulunk el.
-
Jövök! Jó éjt, Effie.
Julie anyáskodón
megölel, és a fülem mögé simítja a hajam, ahogy rám mosolyog. Még mindig
értetlen tekintettel állok a hálójukban, amikor mindketten kiviharzanak.
~
Még nincs öt perce sem, hogy bekapcsoltam egy kis zenét a
gramofonon, hogy kiélvezzem a hirtelen jött nyugalmat, amikor valaki csönget.
Várok egy kicsit, hátha elmegy, de e helyett egyre erőszakosabban nyomkodja a
csengőt. Gondolom, hogy nem a postás az így este fél hét fele, de akkor viszont
ötletem sincs, hogy ki másnak van képe ahhoz, hogy a szociális közösségek által
meghatározott udvariassági időn túl eszement módjára nyomja a csengőnket. Bosszúsan megyek le a lépcsőn.
-
Effie, tudom, hogy bent vagy!
-
Bailey? – tárom ki az ajtót. – Te
meg mit keresel itt?
Tüzetesen végignéz rajtam. Egy szürke, elnyűtt póló van rajtam, ami folyton
lecsúszik a vállamról, alul pedig egy nyuszikkal tarkított, régi
pizsamanadrágot viselek. Próbálja elfojtani a nevetését, így beharapja az alsó
ajkát.
-
Nagyon… szofisztikált a mai
viseleted. – Meglököm a vállát, mire elneveti magát.
-
Gyere be! – intek neki mosolyogva.
Felmegyünk az
emeletre, a szobámba.
-
Érdekes – mondja évődve -, még
sosem láttam a szobádat.
Körbemegy, megnézi a tükrömre kiakasztott képeket, amiket
J. J.-vel csináltattunk még a nyáron. Mindenféle vicces képet vágunk rajta.
Végigfuttatja a kezét a könyveimen a polcon, aztán az íróasztalomról felveszi a
tárgyakat, majd visszateszi. Végül megáll, és a matek könyvre néz, majd
meglepetten rám.
-
Tudtad, hogy szombat este van?-
Meglepődve nézek rá. – És te matekot tanulsz? Szombaton matekozni nem egyike a
hét fő bűnnek? – kérdezi elgondolkozva, és felveszi a könyvemet, majd
belelapoz.
Leülök az ágyam szélére, és elnevetem magam.
-
Bocsi, de nem lehet mindenki
matekzseni – mondom.
Bailey visszateszi az asztalomra a könyvet.
-
Majd belejössz, Summers mindig
magasra teszi a lécet – mondja. Jól esik, hogy próbál biztatni.
Észreveszi az egyik polcon a fényképezőgépemet. Felveszi,
és elgondolkozva forgatja meg a kezében.
-
Egyszer hagynod kéne, hogy lerajzoljalak. –
Hirtelen felém fordul.
-
Te… tessék?
-
A gépeddel, ahogy épp egy képet
csinálsz. Az nagyon szuper lenne.
Látom, hogy ezen elgondolkozik. A háttérben a tű sercegni
kezd a bakeliten, mert véget ért a lemezen, ezért felkelek és megigazítom, így
újra halk jazz zene tölti be a szobát. Bailey meglepetten fordul az asztalba
épített lejátszó felé.
-
Ez egy régi bakelitlemez lejátszó?
– mutat felé.
-
Igen, a lemezek többsége még az
apámé volt. Aztán én folytattam a gyűjtésüket miután… meghalt. – Megköszörülöm
a torkom, nem akarok elérzékenyülni. – Szóval, mi szél hozott errefelé? –
kérdezem lelkesebben.
-
Oh, tényleg. Azért jöttem, mert
gondoltam lóghatnánk megint együtt –közli olyan természetességgel, mintha
mindennapos programunk lenne együtt lenni kettesben, aztán ráadásul elterül az
ágyamon. Meglepődve nézek rá. Bailey az ágyamon fekszik, és nekem ki kéne nyögni
valami értelmes választ. Tessék lélegezni!
-
Észrevetted már, hogy amikor csak
velem beszélsz, teljesen eltűnik az amerikai akcentusod? – kérdezem.
-
Nincs is amerikai akcentusom! –
háborodik fel játékosan.
-
Dehogy nincs! – nevetek fel
hangosan. – Csak a „h” betűid folyton
lebuktatnak Mr. Liverpool.
-
Még hogy az én „h” betűim
hangsúlyosak?! Hallottad már magadat Miss „Oh, én olyan flancos „o” betűket
ejtek, hogy csak néztek”. – Affektálva próbálja utánozni a kiejtésem.
-
Nem is beszélek flancos angolt! –
kérem ki magamnak, de közben hangosan nevetek. - Pedig korábban azt gondoltam,
hogy a liverpooli kiejtésed aranyos, de most már teljesen elrontottad. – Bailey
visszahanyatlik az ágyamra, és a kezét a feje alá támasztja.
-
Szóval szerinted aranyos a
liverpooli kiejtésem? – kérdezi kihívóan. Teljesen elpirulok, és inkább
elfordulok, hogy ne lássa az arcom.
-
Nem úgy volt, hogy ma Ashley-vel
találkozol? – kérdezem figyelemelterelésként, miközben a könyveimet igazgatom
az asztalomon, csakhogy ne kelljen ránéznem.
-
De igen, csak Ashley-nek valami
fontosabb dolga akadt. – Neheztelést érzek a hangjában. – Gondoltam
megnézhetnénk valami filmet. - A kezét a feje alá támasztja, és várakozón rám
bámul. Meg sem tudok szólalni. Erre felém dobja az egyik párnát az ágyamról, de
mielőtt fejen találna, gyors reflexemnek köszönhetően, röptében elkapom.
-
Szép volt, Miss Lockhart! Na, mi a
válaszod? Nemet nem fogadok el! – mondja, majd ismét visszaengedi a fejét, és a
plafont bámulja. A pólója felcsúszik a hasán, így kilátszik az alsónadrágja
széle.
-
Tehát akkor a kényszer hatására
muszáj igent mondanom? – kérdezem, de jobbnak látom elfordítani róla a
tekintetemet.
-
Örülök, hogy te is így látod a
dolgot – sóhajtja.
Míg Bailey az ágyamon fekszik, bekapcsolom a laptopom, és
megnézem, miket játszanak a mozik ilyenkor.
-
A művész moziban a filmet már
lekéstük – sajnálkozom. – A normálban pedig az egyetlen, amire még odaérünk, az
a bohócos horrorfilm.
-
Neee, csak bohócokat ne, ki nem
állhatom őket – húzza el a száját.
-
Csak nem valami gyermekkori
trauma? – Elnevetem magam, mire Bailey kinyújtja rám a nyelvét.
-
Mi abban a vicces, hogy egy
felnőtt férfi kifesti magát, és színes szalagokat húz ki a szájából? Hónapokig
rémálmaim voltak szalagokádó bohócokról. – Felnevetek, ahogy ezt
elképzelem. – Inkább nézd meg, mit
játszanak a Jacksonban, vagy nincs valami az RMC-ben?
Felmegyek a mozik honlapjára. Rövid böngészés után
rájövök, hogy a mozi ma este biztosan nem fog összejönni.
-
Mire odaérnénk a Jacksonba, már
késő lenne, a másikban nincs semmi. Bailey, ez reménytelen.
-
Akkor mi legyen? – kérdezi.
-
Nem tudom, te jöttél át hozzám,
neked kellett volna valami tervvel előállnod. Mit szoktál csinálni máskor, ha
egyedül vagy?
-
Rajzolni, de ma nem megy.
Kérdőn nézek rá, mire felemeli a kezét, ami szabályosan merev a
görcstől. Leülök mellé az ágyra, és aggodalmasan a kezembe veszem a kézfejét.
-
Miért nem mész el orvoshoz? -
kérdezem.
Próbálom kimasszírozni az ujjaiból a merevséget. Bailey lehunyja
a szemét, de amikor érzékeny részhez érek, megrándul az arca.
-
Csak azt mondaná, pihentessem.
Heti két fociedzés, és a meccsek mellett muszáj néha rajzolnom.
-
Túlvállalod magad – korholom. –
Jobb egy kicsit? – Érzem, hogy lazult a merevség a kézfejében.
-
Sokkal, köszönöm. – Megszorítja a
kezem, amit jó jelnek veszek, és hálásan néz rám.
Olyan meleg a tenyere, hogy szinte égeti a hideg bőrömet.
Zavarba jövök attól, ahogy egymás kezét fogjuk, és attól is, ahogy Bailey engem
néz, ezért elhúzódom. Megköszörüli a torkát.
-
És te mit csináltál ma? – kérdezi.
-
Romantikus kapcsolatba léptem Ryan
Goslinggal, aztán Ryan Reynoldsal. – Bailey zavart arcát látva elnevetem magam.
-
Mi ez a dolog nálad a Ryanekkel?
-
Bírom őket. Amúgy rendet raktam,
és házit írtam – teszem hozzá.
-
Ez már majdhogynem túl sok izgalom
egy napra – sóhajtja, aztán rám néz, mire elnevetjük magunkat.
-
Ezért is gondoltam, hogy csak
fekszem itt egy kicsit, és élvezem a zenét.
-
Ez elég jól hangzik – mondja, majd
elégedetten nyújtózkodni kezd, pedig biztos unalmasnak gondol.
Megpaskolja maga
mellett a takarót, mire ledőlök mellé.
Beszélgetni kezdünk. Bailey egy könyvről kezd el mesélni,
amihez elvállalta, hogy készít illusztrációkat. Épp azon kéne dolgoznia, de a
keze túl merev a pénteki meccs miatt. Már elolvasta a történetet, és ki is
találták a szerzővel, hogy melyik részhez akar készíteni majd illusztrációkat.
Elég érdekes az egész folyamat, attól kezdve, hogy megkap egy munkát, azon
keresztül, ahogy az íróval összedolgoznak, egészen a végleges megjelenésig. Olyan élvezettel beszél róla, hogy esküszöm,
a végén kedvem lenne rajzolni. Érzem a hangján, hogy igazán érdekli a téma, és
a rajzai, amiket a lakásán láttam, és amiket eddig leadott művészeten, mind tényleg
nagyon jók voltak.
-
Köszönöm! – mondja kis idő után.
Kérdőn fordítom felé a fejem. – Hogy végighallgattál. A többiek sokkal előbb le
szoktak állítani. Általában már akkor, amikor kimondom a rajzolás szó bármelyik
szinonimáját. – Csak megpaskolom a kezét, amit egész eddig masszíroztam.
-
Nincs kedved megnézni lent egy
filmet? – kérdezem, mert igazából nem akarom, hogy elmenjen. Túlságosan élvezem
a társaságát.
-
De, az jó lenne.
Készítek egy kis popcornt, majd letelepszünk az
alagsorban lévő tévé elé a kanapéra. Úgy döntünk, hogy megnézünk valami
vígjátékot, ami eleinte elég vicces, és sokat nevetünk, de aztán az egész
filmnézés elkezd átalakulni valami kínos jelenetté. Amikor egyszerre nyúlunk a
tálba popcornért, és összeér a kezünk, mindketten idegesen udvariaskodni
kezdünk a másikkal. Ezután mindig inkább
kivárom, hogy vegyen, és én csak azután nyúlok bele. Akármennyire is szeretném
élvezni a filmet, nem tudok ellazulni Bailey mellett. Mindketten feszengünk,
amikor a szereplők összejönnek, és csókolózni kezdenek. Igazából nem túl vicces
egy másik smároló párt nézni a haveroddal, aki ráadásul még tetszik is.
Mindennek a tetejébe, amikor már úgy érzem, ennél nem lehet kellemetlenebb ez
az egész, akkor a legfurább és legzavarbaejtőbb dolog történik velem. Bailey az
ölébe húzza a lábamat, amikor fájdalmasan nyöszörögve kinyújtóztatom azt, és
véletlenül hozzáérek a combjához. George és Julie szoktak így filmet nézni
esténként, de ők már ősidők óta együtt vannak, míg ő és én csak haverok
vagyunk. Egy ideig fél szemmel figyelem Bailey reakcióját, de ő anélkül, hogy
ügyet vetne a dologra, tovább nézi a tévét. Valószínűleg túl nagy feneket
kerítek a semminek.
Amikor véget ér a film, már majdnem fél tíz fele jár.
Bailey nagyot nyújtózkodik, közben rám nevet, én pedig elveszem a lábam az
öléből.
-
Ez jó volt, nem? – Megborzolja a
haját, és feláll.
-
Aham – ennyit tudok kinyögni.
Szánalmas.
-
Jobb, ha megyek, későre jár. –
Közben feláll, és elindulunk felfelé a nappaliba.
Már majdnem az
ajtónál járunk, amikor eszembe jut valami, amit meg akartam neki mutatni már
egy ideje.
-
Várj! – szólok utána, mielőtt a
kilincsért nyúlna.
Bailey visszafordul felém, és egyenesen a szemembe néz,
úgy, mint még soha korábban. A szívem hevesen kezd dobogni. Nem tudom
megmagyarázni, de nem úgy néz, mint egy barátra. Gyorsan elfordítom róla a
tekintetemet, és magamat is meglepve, természetes hangon kezdek beszélni.
-
Lesz egy verseny. A nyertesnek
lehozzák a képét a JN magazin fekete-fehér különkiadásában. – Előhalászom az
egyik prospektust a hátizsákomból, amit a lépcső mellett hagytam, és odaadom
Bailey-nek.
-
Várj, ezt te készítetted? – mutat
az egyik babás képre a fotó kollázson. Aprót bólintok a fejemmel. - Ha a te
képedet választották a meghívókra, akkor az azt jelenti, hogy…
-
Igen, de a többiek is nagyon jók –
szólok közbe. - Ezért akartalak megkérni, hogy kijönnél-e velem a főút melletti
ócskaárushoz pár képet készíteni. Jól jönne egy hozzáértő szempár.
-
Persze, ott leszek! - Vidáman
összemosolygunk.
Örülök, hogy számíthatok rá.
Kikísérem a házunk előtt parkoló kocsijáig, de amikor
látom, hogy felém akar hajolni, hogy megöleljen, gyorsan az öklömet nyújtom.
Nem tudnám anélkül megölelni, hogy észre ne venné a kalapáló szívemet. Megáll,
és csalódottan az enyémhez érinti az öklét.
-
Legyen szép…
-
Bailey? Bailey? - Egy, a
túloldalról kiabáló lány szakít félbe, gyorsan körbenéz az úttesten, majd
felénk kezd szaladni.
Szőke, vállig érő, egyenes haja van, a bőre napbarnított
csokoládé színű, vékony és magas. Nem olyan kerek egyes részeken, mint én, de
attól még nagyon csinos. Egy khaki színű mini ruhát visel, magas sarkú cipővel.
Ahogy közelebb ér, megcsap a parfümje erőteljes illata. Látom, hogy hatalmas
barna szemeit egy erős tussal, és hosszú szempillákkal emelte ki. Egyenesen
Bailey karjába repül, és szájon csókolja. Bailey esetlenül átöleli, majd
idegesen eltolja magától a lányt.
Zavartan nézek félre, a gyomrom fejjel lefelé került. Miért pont így
kell találkoznom vele?
-
Ööö… Ashley, ő itt a barátom,
Effie – nyögi ki Bailey. Próbálok nyugalmat erőltetni a hangomra, amikor
köszönök a lánynak.
-
Hello – köszön Ashley gügyögve,
mintha egy kisgyerek lennék, és felém int, de nem igazán törődik a
jelenlétemmel.
Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha riválisának tekintene,
gondolom a szakadt pólómban és a rongyos nyuszis nadrágomban nem lehetek valami
attraktív. Meg sem kérdezi, miért volt a pasija egy másik lány házában egész
este. Ashley visszafordul Bailey-hez, és ismét csacsogni kezd.
-
Próbáltalak hívni, de… ki vagy
kapcsolva? Mindegy – legyint -, azt hittem, J. J.-nél vagy, de nem volt otthon.
Az anyja mondta, hogy lehet, hogy… nála vagy.
Rám néz, és
elmosolyodik, mintha csak azt mondaná - jaj, de cuki vagy - de tudom, hogy
azért mondta, hogy „nála”, mert fogalma sincs a nevemről. Bailey kényelmetlenül
toporog, látom rajta, hogy kellemetlen neki ez az egész helyzet, én pedig végig
úgy érzem magam, mintha megint öt éves lennék, és valami rosszaságon kaptak
volna.
-
A lényeg, hogy megvagy – folytatja
Ashley. – Képzeld, John beszélt Dr. Lawrence-el, aki az egyetemi esszéket
szokta elbírálni. Ha odaérünk egy fél órán belül Johnhoz, akkor beszélhetek
vele. Hát nem szuper?!
Azon gondolkozom, ki lehet az a John, amikor beugrik,
hogy Bailey így szólította az apját a telefonban. Bailey arcára rá van írva,
mit gondol a dologról, de Ashley észre sem veszi, mert tovább pörög a nyelve. -
Ja, és Christine és Nicolas is ott lesznek, így később beugorhatunk abba a
klubba, amiről a múltkor meséltem, ahol azt a szuper koktélt csinálják!– kiált
fel izgatottan.
-
Én éppen… - Bailey rám néz, majd
bizonytalanul elhallgat.
-
Gyere, induljunk, még át kéne
öltöznöd. – Azzal Ashley megragadja Bailey kezét, és szó szerint elhúzza
tőlem.
Bailey bűnbánóan néz vissza rám, de erőt veszek magamon, és lelkesen elköszönök
tőlük.
-
Érezzétek jól magatokat! – kiáltok
utánuk tetetett jókedvvel.
Felsétálok a házunk ajtajához, majd visszafordulok
feléjük. Bailey kinyitja az ajtót Ashley-nek, aztán becsapja, és felém fordul.
Azt hiszem, bocsánatkérően néz rám, de elfordítom a fejem, és bemegyek a házba.
Bezárom magam mögött az
ajtót, és nekidőlök a hátammal. Hátradöntöm a fejem, és a plafont kezdem
bámulni. Aztán az ajtónak ütöm a fejem, és eltakarom a szememet a kezemmel.
Annyira ostobán érzem magam. Az egész estéhez olyan részleteket adtam hozzá,
amik ott sem voltak. Bailey-nek barátnője van, és ha hagytam magamat erről
megfeledkezni, azt csakis magamnak köszönhetem. Ha nem is lenne senkije, akkor
sem lenne helyes az egész, hiszen barátok vagyunk és semmi több. Igazából
örülök, hogy találkoztam Ashley-vel, még ha egy ilyen idióta helyzetben is,
mert így legalább valóságossá vált számomra, hogy Bailey kapcsolatban van.
Mégis dühös vagyok magara és Bailey-re is.
Még a lépcső felénél sem
járok, amikor hallom, hogy a szobámban csörög a telefonom. Felszaladok a
lépcsőn, és felveszem az éjjeliszekrényen hagyott mobilt. J. J. hív.
-
Öltözz fel, öt perc múlva
felveszlek, és kimegyünk a házba. – Izgatottan beszél a vonal túlsó végén, és
szerintem ivott is.
-
Mióta van szombaton buli a házban?
– kérdezek vissza válasz helyett.
-
Amióta tegnap veszítettünk. Iszunk
egyet a következő meccs sikerére. – Igazából csak kitaláltak valami indokot,
amit megünnepelhetnek, és így az összes évfolyamtársam ismét lerészegedhet. Egy
ideig hallgatok. – Ne kéresd magad! Egész nap otthon kuksoltál. Gyere ki
velünk! – unszol J. J.
Nem akarom
elmondani neki, hogy végig Bailey-vel voltam, mert még mindig szörnyen ciki az
egész Ashley dolog. Mégis hülyeség úgy éreznem magam, mintha lebuktunk volna,
hiszen az égvilágon semmi nem történt. Hiszen csak megnéztünk egy filmet, és
beszélgettünk. Ezt csináljuk J. J.-vel is, ha kettesben vagyunk, akkor most
miért érzem magamat úgy, mintha rajtakaptak volna valami helytelen dolgon?
Amúgy is minek kellett volna történnie? Hiszen Bailey sem gondol rám másképp,
mint a haverjára. Mégis mi a fenének gondolok még mindig rájuk? A fenébe is,
elegem van belőlük! Csesszék meg mindketten a hülye koktélbulijukat.
-
Oké! Öt perc – egyezek bele.
-
Szuper, siess!
Odakint még most is legalább harminc fok van, ezért
rövidnadrágot húzok, aminek az alja szaggatott és egy fehér toppot, rá meg egy
kockás inget veszek, és készen is vagyok. Lefelé szaladok a lépcsőn, amikor J.
J. kopog az ajtónkon.
Az én kocsimmal megyünk, de J. J. vezet, amit jelenleg
nem is bánok, ugyanis egész úton folyamatosan Bailey-n és a barátnőjén jár az
agyam. Már csak felmérgesítem magam ezen az egészen, hiszen időpocsékolás az
egész. Ashley-t egy kicsit sem érdekelte, hogy nálam találta a pasiját, akkor
engem miért kéne? A gyomrom mégis diónyira zsugorodott mióta Ashley elrángtatta
Bailey-t a házunk elől.
A házhoz érve feltűnik, hogy a zene halkabb, mint
általában, bár még így dobhártyaszaggató a diszkózene basszusa. Sokkal
kevesebben is vannak, gondolom ehhez a múltkori balhénak is köze lehet.
Állítólag valami hülye verekedés tört ki, ami nem meglepő azután a káosz után,
ami akkor itt volt. Kihívták a rendőrséget
is, aminek gondolom köze lehetett az alagsori biliárdosokhoz.
Amikor J. J. meglátja Cassie-t, kézen ragadja, és
eltűnnek a hátsó kertben, én pedig a konyhát veszem célba. Valaki a kezembe
nyom egy pohár sört, de mielőtt ellenkezhetnék, már el is tűnik. Kiöntöm a
pohár tartalmát a lefolyóba. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy veszélyes olyan
pohárból inni, amit nem láttál, hogy ki, és hogyan töltött ki. Elveszek egy
üres műanyagpoharat, és töltök magamnak sört. Épp belekortyolok az italomba,
amikor valaki a vállamra teszi a kezét. Megfordulok, mire megpillantom Reedet,
aki bárgyú mosollyal a képén épp engem méricskél. Nagyon meglepődöm, hogy itt
találom. Azt hittem, miután Bailey megfenyegette, el akar majd kerülni.
-
Hát téged a farkas falka nélkül is
látni?
-
Bailey nincs itt – vágom rá
rögtön.
-
Szuper, legalább beszélhetünk végre
két szónál többet is anélkül, hogy az a vadállat rám támadna.
-
Figyelj, sajnálom! Nem értem,
miért viselkedett így. – Reed meglepődötten felvonja a szemöldökét.
-
Szóval, akkor nem is mondta el,
miért utál engem annyira? – erre kaján mosolyra húzza a száját. Megrázom a
fejem. – Másodikban kavartam a tesójával – kezdi -, a csaj egy évvel idősebb.
Ez bökte a csőrét, erre elintézte, hogy szétmenjünk. A csaj persze kiakadt, és
most a haverod még engem utál. Barom.
Nem tetszik, ahogy Bailey-ről beszél, de az sem, amit
mond. Bailey soha, egyszer sem említette
mióta ismerem, hogy van egy nővére, így persze azt sem, hogy amiatt pikkel
Reedre, mert jártak. Mekkora hazug! Csak még dühösebb leszek rá.
-
Ne foglalkozz most vele –mondja
Reed, kizökkentve a bosszankodásból. - Használjuk ki, amíg nincs itt, hogy
rontsa a levegőt, és táncoljunk!
-
Igen? – kérdezem, miközben a
hangomat csábosan elmélyítem, és elég közel hajolok hozzá, hogy más ne hallja.
– De nincs neked véletlenül barátnőd? – kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm.
Most megfogtam.
Reed megforgatja a szemét, mire Elice felé bökök a fejemmel, aki gyilkos
tekintettel figyel minket a távolból.
-
A Deveroux csaj? – röhög fel. - Ő
nem a barátnőm!
A kép lassan
összeáll a fejemben. Elice odavan Reedért, aki persze élvezi a figyelmet. Ha
ezzel egy kicsit is bosszanthatom Elice-t, hát nem fogom kihagyni a
lehetőséget, így közelebb lépek Reedhez, és a karjára teszem a kezem.
-
Különben is, mi a rossz abban, ha
kicsit rosszak vagyunk? – teszi hozzá Reed, miközben a karján lévő kezemre
siklik a tekintete. Mintha csak a számból vette volna ki a szót.
Elmosolyodom,
közben Reed a kezét a derekamra csúsztatja, és maga felé kezd húzni. A
mellkasára teszem a tenyerem, hogy megállítsam, de mielőtt bármit is tehetnék,
minden a feje tetejére áll. Valaki
elrántja tőlem Reedet. Mögé nézek, mire látom, hogy Bailey volt az. Reed és
közém áll, nekem háttal, így nem látom az arcát.
-
Megmondtam, hogy ne érj hozzá! –
Bailey hangja fenyegető.
-
Csak beszélgettünk, nem igaz,
Effie? – Reed elnéz Bailey mellett, és kajánul rám kacsint.
Meglepődni sincs időm azon, hogy Bailey megjelent itt a
buli kellős közepén, és épp lerángatta rólam Reedet, mert kertelés nélkül behúz
egyet a srác arcába. Reed hátratántorodik, és nekiesik a falnak. A kezét a szájához
kapja, ami az ütéstől felrepedt, és vérezni kezdett. Felsikoltok, és Bailey
felé vetem magam. Elé állok, a mellkasára teszem a kezem, és belemarkolok az
ingjébe, majd elrángatom Reed közeléből. Tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen
mozdulattal félre tudna lökni, mégis hagyja magát elráncigálni.
-
Mi a fenét csinálsz! Bailey, mit
csináltál? – kiabálok rá ingerülten, de ő csak felháborodva néz rám.
Szerencsére J. J. jelenik meg a
felfordulás közepén, és a két fiú közé áll. Úgy érzem, felrobbanok mérgemben.
Reed a kézfejével letörli a vért a szájáról, és gúnyosan felnevet, mégis
megsajnálom szerencsétlent. Oda akarok menni hozzá, hogy megkérdezzem jól
van-e, de J. J. megállít.
-
Hagyd! Gyerünk, kifelé! – A
karomnál fogva elvonszol a hátsó udvar felé. Ahogy kiérünk, maga felé fordít,
és mérgesen rám förmed. – Ez meg mi a franc volt?
Időm sincs válaszolni, mert hirtelen kivágódik az ajtó,
és Bailey robban ki a kertbe, majd törtetően megindul J. J. felé. Nem bízok
benne, úgy látszik elvesztette a kontrollt, és képes lenne a legjobb barátjára
is rátámadni, ezért védelmezőn J. J. elé állok.
-
Te meg mit csinálsz? - kérdezi J.
J. felháborodottan, és maga mögé próbál tolni.
-
A fenébe is, haver, miért
állítottál le? –dühöng Bailey totál felbőszülve.
-
Mert te is ezt tetted volna,
ember! –J. J. védelmezőn Bailey és közém lép.
-
Neked meg mi a franc bajod van,
mi? – ugrom ki J. J. mögül. – Miért ütötted meg? – Bailey úgy néz rám, mintha
két fejem nőtt volna.
-
Szívesen! – gúnyolódik.
-
Nem emlékszem, hogy megkértelek
volna, hogy rászállj, vagy, hogy megvédj tőle! – mondom dühösen.
Bailey mérgesen elfordul tőlem jelezve, hogy ő befejezte
ezt a beszélgetést. Felkiáltok mérgemben, és szó nélkül megindulok az ajtó
felé.
-
Most meg hova mész? - kiállt
utánam J. J., de válasz nélkül otthagyom mindkettőjüket.
Hogy képes Bailey ennyire kihozni a sodromból? Kilököm az
ajtót, ami hangosan a falnak csapódik, és végigviharzok a folyosón a bejárati
ajtó felé, de mielőtt elérném a kilincset, valaki elkapja a karomat, és megfordít.
-
Hát ez hihetetlen! – mondom
gúnyosan, ahogy Bailey maga felé fordít.
-
Kértelek, hogy maradj tőle távol!
– Lassan ejti ki a szavakat, mintha amúgy nem lennék képes megérteni, amit
mond.
-
És ezért kellett megverned? Mert beszélt hozzám? – kelek ki magamból.
Bailey még mindig fogja a karomat.
-
Reed egy barom…
-
Ha – kiáltok fel –, miért te hogy
viselkedtél az előbb? Pontosan ugyanúgy! Álszentségből ötös, gratulálok!
Bailey erre megrökönyödik, és elfordítja a fejét.
Látszólag megbántottam ezzel a kijelentésemmel, mert elengedi a kezem.
-
Miért utálod ennyire, ha? –
kérdezem elkeseredetten.
Bailey elfordítja a fejét, ráadásul kerüli a
tekintetemet, és persze meg sem próbál válaszolni a kérdésemre, ezért csak még
dühösebb leszek rá. Megadtam neki a lehetőséget, hogy maga mondja el, de
láthatólag nem bízik bennem annyira, hogy őszintén bevallja, van egy testvére.
Csalódottan nézek rá.
-
Mégis minek jöttél ide? Hogy
balhézz? Nem a barátnőddel kéne koktélokat iszogatnod? – A hangomból rosszallás
hallatszódik ki, amit nem is értek, hiszen minden joga megvolt, hogy a
barátnőjével menjen.
-
Nem épp úgy alakult az este, ahogy
akartam – válaszolja.
Ez most akkor mégis mit jelenet, hogy összevesztek? Miért
beszél mindig sillabuszokban? Összefonom magam előtt a karomat, és várakozón
nézek rá.
-
Visszamentem hozzád, de nem voltál
otthon, és J. J. sem. Gondoltam itt megtalállak. Csak bocsánatot akartam kérni,
hogy… de mindegy! – fejezi be csüggedten.
-
Nem kell bocsánatot kérned, csak
mert elmentél a barátnőddel! – csattanok
fel dühösen. A hangom gúnyos.
Bailey letörten néz rám, de nem tudom, mit akar, mit
tegyek. Ez az egész már amúgy is inkább olyan, mintha féltékeny hiszti lenne a
részemről. Tényleg az vagyok? Féltékeny, mert Bailey Ashley-t választotta
helyettem? Nem, ez marhaság. Azért haragszom rá, mert hazudott nekem, és
eltitkolja előlem, hogy van egy testvére, közben meg eljátssza a hős megmentőt,
pedig Reed nem csinált velem semmi rosszat. Sőt épp ellenkezőleg, igazából én
használtam ki Elice bosszantására. Mérgesen felnyögök, és otthagyom. Ott kell,
hogy hagyjam, mert közel járok hozzá, hogy valakit megüssek. Kilököm az ajtót,
és az esti meleg levegő megcsapja az arcomat. Mielőtt becsukódna mögöttem az
ajtó, hallom, hogy Bailey ököllel beleüt az ajtó melletti fémszekrénybe. Megrázkódom, de nem fordulok meg.
A kocsimhoz sietek, J. J. majd talál magának egy másik
fuvart. Most képtelen lennék elviselni őket. A dühtől legszívesebben belerúgnék
valamibe.
Ahogy az autómhoz igyekszem, meglátom Reedet, és az egyik
haverját Jake-et, alig pár méterre tőlem, a kocsija mellett ácsorogni. Reed épp
vizet önt a kezére, hogy lemossa a rászáradt vért a szájáról. Lehet, hogy
gyerekes az egész, de úgy döntök, odamegyek hozzá.
-
Reed? – szólok oda neki, mire
meglepetten fordul felém.
-
Mi a fa…
-
Hétfőn – szakítom félbe -,
ebédszünet, könyvtár. Az enciklopédiáknál várlak. Meggondoltam magam. Rossz
akarok lenni.
-
Jó… - mondja Reed, és önelégülten
mosolyog.
Nem mondok mást, csak otthagyom. Még hallom, ahogy a
kocsimhoz igyekszem, hogy a haverja nagyon érdeklődik a beszélgetésünk iránt,
de Reed csak nevet. Ha Bailey azt hiszi, bajkeverő vagyok, akkor legalább adok
neki okot is rá.
Juujj nagyon jó, végre behoztam a lemaradást és végigolvastam. Minden részben történik valami és szinte már könyörgök egy Effie-Bailey csókért!! Pusziii siess a kövivel.
VálaszTörlésSzia! Örülök, hogy tetszett! Azt ígérhetem, hogy eseményekből ezentúl is bővelkedni fog a történet :D
Törlés