Ezt a fejezetet kedves olvasómnak és állandó kommentelőmnek ajánlanám. Kedves Roseway remélem feldobom vele egy kicsit a napodat!
Mindenkinek jó olvasást!
Summerrose
Némán szállok ki a kocsiból, fogalmam sincs, hogy miért viszi fel ezt a részeg lányt magához, és hogy én miért vagyok már megint itt. Esetlenül várakozom, amíg Bailey kihalássza a lányt a hátsó ülésről. Amikor a karjába veszi, Kate felébred.
Mindenkinek jó olvasást!
Summerrose
Némán szállok ki a kocsiból, fogalmam sincs, hogy miért viszi fel ezt a részeg lányt magához, és hogy én miért vagyok már megint itt. Esetlenül várakozom, amíg Bailey kihalássza a lányt a hátsó ülésről. Amikor a karjába veszi, Kate felébred.
-
Miek kelledeloznod? – Részeg
beszéde alig érthető.
-
Fogd be! – szól rá Bailey, mire a
lány befogja a saját száját, és magában kuncog.
Abból, ahogy évődnek, az látszik, hogy már régebb óta
ismerhetik egymást, ennek ellenére még sosem láttam őket azon az egyetlen mozis
eseten kívül együtt soha. Bailey felsiet vele a lépcsőn, én pedig szó nélkül
követem őket. Le kell tennie a lányt, hogy előkeresse a kulcsait a zsebéből,
aki így majdnem eldől, így nekem kell az egyik kezét a vállamra tennem, hogy
meg tudjam támasztani.
- TenemAsssshleyvaagy – gurgulázza
részegen a szavakat, miközben próbál rám fókuszálni. Csak némán megrázom a
fejemet.
Amikor végre kinyílik az ajtó, bevonszoljuk a hálóba, és
lefektetjük az ágyra.
-
Segíts levenni a cipőjét – morogja
Bailey, mire lehúzom a szandálját a lány egyik lábáról, ő pedig a másikról.
-
Forog a szoba? Hintázom? – kérdezi
a lány, legalábbis ezt vélem kiértelmezni a részeg motyogásából, majd felnevet,
és átfordul a hasára. – Szédülök – morogja a párnába.
Ezután még magában motyog érthetetlen dolgokat, majd
elhallgat, és a légzése is egyenletessé válik. Lucas becsukja a háló ajtaját,
engem pedig kiterel a konyhába.
Poharat vesz elő, megtölti vízzel a csapból, és átnyújtja nekem. Megrázom a fejem, hogy nem kérek.
Poharat vesz elő, megtölti vízzel a csapból, és átnyújtja nekem. Megrázom a fejem, hogy nem kérek.
-
Nem ittam alkoholt. Nem vagyok
részeg! – Erre Bailey meglepődve néz rám, én meg dacosan állom a tekintetét.
Durcásan kikapom a poharat a kezéből, és iszom néhány
kortyot. Bailey arca fájdalmas grimaszba torzul, ahogy az oldalára szorítja a
kezét. A kezem úgy remeg, mint akit áramütés ért, a víz kilötyög a pohárból,
amikor leteszem a pultra. Eddig sikerült elterelnem a figyelmemet, de most
szinte leterít az előbbi események okozta adrenalin löket. Bailey felém akar
nyúlni, de szándékosan elhajtom a fejem tőle. Nem akarom, hogy hozzám érjen. A
reakciómat látva sértetten a konyhapultra támasztja a tenyerét, és merev karjai
közé hajtja a fejét. A szemöldökén lévő
sebből vér szivárog, ami végigfolyik az arcán, vörös csíkot hagyva maga után.
-
Fertőtleníteni kéne a sebedet –
mondom halkan. Erre lassan felém fordítja a fejét, és az arcomat bámulja.
-
Miért nem mondtad el már akkor
este? – kérdezi.
-
Mit miért nem mondtam el?
-
Miért véded még most is azt a
szemetet? – kérdezi erélyesen. Ha megint arra kér, hogy magyarázkodjak előtte
amiatt, amit Reed rám üvöltött, akkor… Csörögni kezd a telefonom, ez
félbeszakítja a gondolataimat. Bailey és én farkasszemet nézünk, miközben
előhúzom a mobilom a zsebemből. J. J. neve villog a kijelzőn.
-
Effie, jól vagy? Minden rendben?
Bailey-nél vagy? – Olyan ideges a hangja, hogy alig értem, amit mond.
-
Nála vagyok, ne aggódj!
-
Hála égnek! – Megkönnyebbülten
fújja ki a levegőt. - Elmenjek érted?
-
Nem kell, jól vagyok – válaszolom
fáradtan.
-
Itt totális a káosz. Mindenki megőrült a
verekedés után – mondja felfokozottan.
-
Te jól vagy? – kérdezem.
-
Persze, Effie – mondja
szeretetteljesen a nevemet. - Cassie-vel mindjárt indulunk haza. Ne aggódj
miattunk, kérlek.
-
El tudnád hozni a holmimat, ott
hagytam… - elcsuklik a hangom.
-
Effie, Reed bántott téged? –
kérdezi kétségbeesetten.
-
Nem, dehogy bántott! – mondom
könnyedén, de közben fél szemmel Bailey-re sandítok, aki még mindig a karjai
közé hajtva lógatja a fejét. – Csak részeg volt és… mindegy.
-
Bailey kezdte a verekedést? –
kérdezi mérgesen.
-
Nem, nem ő. Reed kezdte – védem
meg, de egyre kellemetlenebb ezt pont előtte megbeszélnem a barátommal. - Figyelj,
hívlak, ha Londonba értem. Vigyázz magadra, rendben!
-
Te is, Eff! – mondja szomorkásan, majd
megszakad a vonal.
Leengedem a telefont, és
leteszem a konyhapultra. Egy ideig az elsötétülő kijelzőt bámulom.
-
Hogy lehetsz ekkora hülye, hogy
kikezdesz Reeddel? – kezdem vontatottan. Bailey meglepődve kapja rám a
tekintetét. – Hogy lehetsz ennyire önző? – Erre dühösen ellöki magát a pulttól,
és fújtatva bámul rám.
-
Én vagyok önző? Egy ujjal sem
értem hozzá, te is láttad! Csak azért nem vertem be a képét, mert a múltkor
annyira berágtál érte. És ne gondold, hogy nem esett nehezemre visszafogni
magam! - kiabálja dühösen.
-
Hát nem érted a lényeget!? - vágok vissza. -
Felajánlottak neked egy ösztöndíjat az államok egyik legjobb egyetemére, amiért
sokan ölni tudnának. A csapatod kidolgozza a belét érted, de ha elcseszed, te
is tudod, hogy van száz másik, akinek odaadhatják.
-
Akkor mit javasolsz? – kérdezi
ironikusan. - Hagynom kellett volna, hogy megüssön téged?
-
Csak most az egyszer ennyiben
kellett volna hagynod a dolgot, és elsétálnod.
-
Elsétálnom! Elsétálnom!? – kontrázik
rá, szinte tajtékzik a dühtől. Megint a haját kezdi tépni, közben fel-alá
járkál. – Ezt nem hiszem el! Szerinted mi történt volna, ha elsétálok?
Elfordítom róla a tekintetemet. Nem akarok arra gondolni,
mi lett volna akkor. Mégis nehézkesen kezdem el kapkodni a levegőt.
-
Most mások is voltak ott. Nem
bántott volna – vágok vissza.
-
Most? Jézusom, hallod te
egyáltalán magadat? – kérdezi erélyesen, és a belemarkol a tarkóján lévő
hajába. – Akkor szerinted mit csinált volna veled, miután elvonszolt?
-
Nem tudom – motyogom magam elé.
Közel járok hozzá, hogy elsírjam magam.
-
Nem tudod? - kiált fel gúnyosan, és majdnem elneveti
magát. – Mi volt egyáltalán a célod azzal, hogy ráveszed, menjen veled?
-
Csak nem akartam, hogy megverjen.
Láttam, hogy nem ütsz vissza, és nem segített senki sem.
-
És gondoltad az, hogy felajánlkozol
neki, az majd segít? – Nem értem, miért beszél velem ilyen szarkasztikusan.
-
Nem gondolkoztam – motyogom
csendesen.
-
Hát ezt jól mondod! Rohadtul nem
gondolkoztál!
-
Miért csinálod ezt?! Hibáztam,
rendben, felfogtam! Az én hibám, én hoztam magamra a bajt. Szégyellem is magam
miatta rendesen. Reednek a testem kellett, mégis mi mással küzdhettem volna én
ellene, ha nem azzal? Hagytam volna, hogy félholtra verjen, mire valaki közbeavatkozik?
– emelem fel én is a hangomat.
-
Nem kéne így beszélned magadról,
Effie! Ettől függetlenül hülyeséget csináltál. Sokkal rosszabbul is elsülhetett
volna a dolog.
-
Igen, mondjuk azzal, hogy eltörik
valamid! – vágok vissza.
-
Pfff – puffog, és fölényesen megforgatja
a szemét.
-
Felőlem aztán flegmáskodhatsz… -
Mielőtt befejezhetném a mondatot, az ajtó felől érkező kopogás belém fojtja a
szót.
Mindketten a bejárat felé kapjuk a fejünket. Az első
gondolatom, hogy az apja az. Jesszusom, nekem nem is szabadna itt lennem.
Tudom, hogy nem jöhetnek fel ide lányok. Aztán elvetem ezt a gondolatot, hiszen
már éjfél fele járhat, kétlem, hogy az apja ilyenkor állítana be. Bailey közben
elindul az ajtó felé, hogy megnézze, ki az. Ahogy kitárja az ajtót, döbbenten
bámulom a fekete hajú, félig ázsiai lányt, aki a házban felvitte Bailey-t az
emeletre. Egy hátizsák van a vállán, mellette pedig egy hatalmas bőrönd.
-
Szia – köszön rá Bailey-re.
-
Szia, Bianca. Ez az összes cucc? –
kérdezi, és leveszi a lány válláról a hátizsákot, és az ajtó melletti falhoz
állítja. Úgy néz ki, mintha ez a lány épp ide akarna költözni hozzá. Bianca átkarolja
Bailey nyakát, ő pedig a lány hátára teszi a kezét, és szorosan megölelik
egymást. Egyre jobban úgy érzem, lemaradtam valamiről.
-
Látom, tényleg igaz, amit
híresztelnek arról, hogy Reed szétrúgta a seggedet – mondja a lány, miután
elengedik egymást. Óvatosan eltűri Bailey haját a homlokából, és összehúzott
szemöldökkel vizsgálgatja a sebeit. Egyáltalán nem tetszik, ahogy hozzáér. Túlságosan
bensőséges.
-
Hol van? – kérdezi Bianca, mit sem
törődve Bailey morcosságával, aztán körbevizslatja a szobát. Amikor megakad
rajtam a szeme, szélesen elvigyorodik.
-
A hálóban. Alszik – morogja vissza
Bailey. Kate elszakítja rólam a tekintetét, és ismét Bailey felé fordulva
beszél.
-
Köszi, hogy itt csövezhetünk. – Erre
váratlanul lábujjhegyre emelkedik, és szájon csókolja Bailey-t. Azt hiszem, a
döbbenettől elfelejtek levegőt venni.
-
Mondtam már, hogy ne csináld ezt!
– csattan fel Bailey bosszankodva, és vet rám egy zavart pillantást.
-
Nyugi, nem vagy az esetem, Öcskös
– mondja a lány, és elneveti magát. Ellép Bailey mellett, és megpaskolja a
vállát. – Amúgy nem értem, mi bajod, ez csak egy puszi volt, csak éppenséggel a
szádra – szól vissza a válla felett. – Kár, hogy az emberek nem csinálják
többet – mondja, ahogy elmegy mellettem, közben rám kacsint, majd eltűnik a
hálóban.
Miután becsukódik
mögötte az ajtó, Bailey zavartan kerüli a tekintetemet.
-
Nem gondolod, hogy megmagyarázhatnád,
hogy miért van most már két lány a hálódban?! – Bailey arca egy pillanat alatt
megváltozik, ahogy felhozom a témát.
-
Mert segítség kellett nekik –
morogja vissza.
-
Miért, mert a részeg lányra is
rámászott Reed? – mutatok a háló felé. - Mi ez nálad, valami becsípődés, hogy
felhurcolsz magadhoz minden csajt, aki kapcsolatba lép vele? – Tudom, hogy ez
már gonoszság, de a közjáték mit sem változtatott azon, hogy mérges vagyok rá. Erre
Bailey szinte hisztérikusan felnevet, és a levegőbe dobja a karjait.
-
Nem érted, Effie! Rohadtul nem
értesz semmit!
-
Akkor magyarázd meg! Rohadtul itt
az ideje, hogy megmagyarázz végre mindent! Mert igazad van, rohadtul nem értek
semmit! – emelem fel a hangomat idegesen, mit sem törődve a két lánnyal az ajtó
túloldalán.
-
Az a részeg „csaj” – mondja
cinikusan, és idézőjeleket rajzol a levegőbe -, a hálómban, a nővérem, Kate! –
A szavaitól annyira meglepődök, hogy megnémulok. A döbbenetemet látva, hogy
végre fölém kerekedett, hozzáteszi. - És ne felejtsük el, hogy te jöttél ide
hozzám akkor este, nem pedig én hurcoltalak
fel! – hangsúlyozza ki, ahogy megismétli az előbbi szavaimat.
Ahogy ezt kimondja, összeszorul a torkom, és a
mellkasomat szorongatja egy különösen rossz érzés. Ezzel most nagyon is
betalált, ha az volt a célja, hogy megbántson. Látom a megdöbbent arcán, hogy
rájött, ostobaságot mondott, de kimondta. Könnyes szemmel fordulok el, nem
fogok előtte sírni. Helyette inkább elindulok a bejárati ajtó felé. Visszatartom
a levegőt, hogy ne bőgjek fel hangosan.
-
Effie, várj! Jézusom, várj már! – kiált
fel kétségbeesetten, majd hallom, hogy utánam lohol, és egy pillanatra a
vállamra teszi a kezét, de csak jelzésképpen, aztán azonnal el is enged. –
Sajnálom! Sajnálom! – lihegi bűntudatosan. Dühösen fordulok meg.
-
Beszélj! – követelem rekedt
hangon. Ismét a hajába markol, de most inkább elkeseredetten.
-
Miért van az, hogy te vagy az
egyetlen, aki ennyire fel tud bosszantani? – kérdezi mérgesen morogva, aztán
elhallgat, és elfordul tőlem, hogy ne kelljen rám néznie. Teszek egy lépést
hátra.
-
Beszélj, vagy elmegyek!
-
Jól van már! – mondja bosszankodva, aztán a
csap melletti pultra támasztja mindkét kezét, így háttal áll nekem. - Azért
gyűlölöm Reedet – mondja vontatottan -, mert teherbe ejtette Kate-et. Aztán meg
kirakta, hogy oldja meg a dolgot egyedül.
Ahogy a keserű szavak elhagyják a száját, és értelmet
formálnak az elmémben, hirtelen szűkülni kezdenek a szoba falai körülöttem. Úgy
érzem, mintha kihúzták volna alólam a szőnyeget, és nem lenne biztos talaj a
talpam alatt. A világ forogni kezd, úgy érzem a szédülés minden érzékszervemet
teljesen eltompította.
-
A nővéred terhes lett Reedtől? –
kérdezek vissza remegő hangon. - Mikor?
-
Tavaly.
-
Szó… szóval Kate-nek van egy… egy…
- nyökögöm, mert olyan szürreális kimondani is.
-
Nincsen – mondja Bailey csüggedten,
és a fejét a keze közé hajtja.
-
Mi történt? – kérdezem
bizonytalanul, bár sejtem a választ. Miután majdnem egy percig némán hallgat,
nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni fog. Látom rajta, hogy évelődik. Végül
csendesen, de beszélni kezd:
-
Elvesztette. És azóta…
megváltozott – sóhajtja szomorúan.
-
Úgy érted, úgy hogy… - kapkodni kezdem
a levegőt.
-
Igen, elvetélt – suttogja.
-
Jaj ne, sajnálom! Sajnálom –
sóhajtozom, mert a sírástól összeszorul a torkom.
-
Reed folyamatosan csalta, még
együtt voltak, azt hiszem, meg is ütötte egyszer, de Kate tagadja, hogy így
lenne. Amikor elmondta Reednek, hogy terhes, ő persze kijelentette, hogy
hallani sem akar róla. Ő és a csapattársai egész évben egy ocsmány játékot
űztek, hogy ki tud több lányt ágyba vinni. Amikor meghallottam, hogy azzal
henceg, hogy hányszor volt meg neki a testvérem, rátámadtam.
-
És a papád nem segített?
-
Az apám? – mondja fanyarul. - Az
apám akkor mutatta csak meg igazán, mekkora egy szar alak. Szerinte Kate volt a
hibás, amiért terhes lett. Csúnyán összevesztünk aznap este. Kate azóta nem
beszél vele.
-
És Reednél nem lett következménye,
hogy…
-
Dehogy lett következménye! – vágja
rá. - Az apja talán még jól háton is veregette azért, ahogy a helyzetet
kezelte. Gyűlölöm Reedet azért, amit Kate-tel csinált. És én még csak észre sem
vettem, hogy mi történt, mert akkoriban túlságosan lefoglaltak a saját
nyomorult problémáim. Csak akkor tudtam meg, amikor Kate bekerült a kórházba.
-
Nem a te hibád volt – mondom
gyengéden. Bailey idegesen a tenyerét a homlokához szorítja, és szorosan
összezárja a szemét, aztán az orrnyergét kezdi masszírozni. – De miért nem
mondtad el ezt már korábban? – kérdezem.
-
Mert ahhoz nem volt jogom, Effie. Ez
nem az én történetem, Kate-nek minden joga megvan ahhoz, hogy annak mondja el,
akit ő erre érdemesnek gondol. Nekem nincs. Sajnálom.
-
Akkor most miért mondtad el mégis?
- kérdezem, bár nem akarom túlfeszíteni a húrt, egyszerűen csak tisztázni
akarom a dolgokat közöttünk.
-
Mert az, ami ma este történt,
kissé felülírta a szabályokat. De értsd meg, nem mehetek oda minden lányhoz,
akivel szóba áll, azzal, hogy teherbe ejtette a nővéremet. Gondoltam elég, ha
rajta tartom a szememet. Erre halloweenkor megjelentél nálam, és azt gondoltam,
veled is megtette, amit Kate-tel. De azt mondtad, esküszöl, hogy nem ért
hozzád. Azt mondtad, csak részeg voltál. Tudnom kellett volna, hiszen már amikor
láttam, hogy az első bulin rád szállt, éreztem, hogy mocskosak a szándékai. Valószínűleg
téged is csak a pontozótáblájukra szántak. Sőt valószínűleg fogadtak Sandersel,
hogy melyikőjük nyer meg előbb. – A szavak keserűen hagyják el Bailey száját,
én pedig úgy érzem, rosszul vagyok tőlük. A lábam remegni kezd, így meg kell
kapaszkodnom a pult szélében. A fejemet a karom közé hajtom, és próbálok
mélyeket lélegezni, hogy ne sírjam el magam.
-
Effie? – Bailey megpróbálja a
hátamra tenni a kezét, de lerázom magamról.
-
Ne! – szólok rá. Egyre hangosabban
és élesebben kapkodom a levegőt. Úgy érzem, meg fogok fulladni.
-
Rendben, nem érek hozzád, ha nem
akarod, csak nyugodj meg. Kérlek! - mondja suttogva.
-
Ne mond, hogy nyugodjak meg! –
kiáltok fel hisztérikusan. Azt hiszem, kezd túl sok lenni ez egy estére. Az
agyam mintha beadta volna az unalmast, és képtelen lenne feldolgozni a
hallottakat. Ellököm magam a pulttól, és erősen összeszorítom a szememet, hogy
a könnyek ne tudjanak kifolyni a szememből. A tenyeremmel erősen dörzsölni
kezdem az arcomat.
-
Effie, ne csináld ezt! – kérlel
Bailey. – Nem baj, ha sírnod kell.
-
Nem fogok sírni! Nem fogok sírni,
amiatt a rohadék miatt – kiáltok fel dühösen, és tovább dörzsölöm a szemem,
amitől az fájdalmasan égni kezd.
-
Hagyd ezt abba! – mondja Bailey
határozottabban, és elhúzza a kezemet a szememtől.
-
Ne! – kiáltok rá megint, de abbahagyom
a szemem dörzsölését. Zavartnak érzem magam.
-
Rendben! Nézd, nem érek hozzád –
mondja, és széttárja a karjait, majd kissé felém nyújtja mindkét kezét. – Csak
gyere ide, hogy megölelhesselek. Csak meg akarlak ölelni – mondja nyugodtan
suttogva, és ismét tesz felém egy lépést. Lassan a karomhoz ér az ujja hegye,
majd óvatosan rásimítja a kezét az enyémre. A meleg tenyerére koncentrálok,
amikor a tenyere a hátamra siklik, és végül finoman az ölelésébe von. Ráhajtom
a fejem a mellkasára, és egy jó ideig csak hallgatom a szívverését.
-
Lucas – mondom a nevét sírástól
fojtott hangon.
-
Itt vagyok – suttogja, és a
hajamat kezdi simogatni. - Nincs semmi baj, csak egy kicsit bepánikoltál.
Megvárja, hogy
teljesen megnyugodjak, de aztán a karomnál fogva eltol magától, és egyenesen a
szemembe néz.
-
Effie, miért nem mondtad el, hogy Reed ütött
meg Halloweenkor?
-
Én… - nézek rá kétségbeesetten, de
nem tudom kimondani.
-
Miért nem bízol bennem? – kérdezi
keserűen.
-
Bízom benned – mondom, de aztán
elhallgatok. Bailey várakozón néz rám. - Nem mondtam el, mert meg voltam
ijedve… nagyon, és… és szégyelltem magam – vallom be őszintén, akármennyire
nehezemre is esik a dolog. – Most is szégyellem magam, amiért megütött. – A
mondat végére elhal a hangom, és lesütöm a szememet.
-
Ezért hazudtál nekem? Mert
szégyellted a dolgot?
-
Igen – sóhajtom.
-
Elisabeth… - A nevem csak suttogás
az ajkain. Nem akarok ránézni, mert túlságosan restellem előtte a dolgot. – Nem
neked kellene szégyellned magad, amiért Reed megütött téged.
-
De…
-
Nem! - állít meg. – Nincs az a
kifogás, ami elfogadható lenne azért, mert megütött. Ez nem téged minősít Ellie, hanem Reedet. –
Egyszer már szólított így, ahogy régen a mama, de most valahogy a névvel együtt
az emlékek is a szívembe csapódnak. –
Neki kéne szégyenkezve elbújnia, nem neked – mondja, és felemeli a fejemet az
államnál fogva. - Miért nem szóltál róla valakinek?
-
Mindenki azt mondta volna, hogy
magamnak okoztam a bajt, amiért kikezdtem vele, és ezért megérdemeltem.
-
Az Nem. A Te. Hibád. Volt. – mondja lassan, mindegy egyes szót külön
nyomatékosítva, és megsimogatja az arcomat. – Először is, én soha nem mondtam volna ezt neked –
mondja gyengéden, miközben a hüvelykujjával simogatja az arcomat -, másodszor
pedig… senki nem mondta volna ezt
neked.
-
A suliban igen. Ott mindenki utál,
te is tudod.
-
Ez nem igaz, Effie! A focicsapat
imád téged. J. J. is…
-
J. J. soha nem tudhatja ezt meg,
érted! – emelem fel a hangom riadtan, mire Bailey elveszi a kezét az arcomról.
-
Effie, emellett nem lehet csak úgy
elmenni és elfelejteni. Szólnod kell George-nak! – mondja határozottabban.
-
Nem Lucas, nem lehet! – mondom
kétségbeesetten.
-
Mi az, hogy nem lehet?!
-
Kérlek, nem mondhatod el neki! –
könyörgök.
-
Effie…
-
Figyelj! - állítom meg. - George tizenegy éves korom
óta a gondomat viseli. Lemondott értem mindenről.
-
Attól még tudnia kell róla…
-
Lucas, meg kell értened engem! –
könyörgök neki. - George lemondott a posztról, amit felajánlottak neki a
diplomája után, és visszaköltözött Angliába, csakhogy engem felneveljen. A
legjobb csapatok küzdöttek érte, de mindent visszamondott, hogy aztán otthon a
legaljáról kezdje felépíteni az életét. Nem volt semmink, érted? Se pénzünk, se
családunk, semmink. El kellett adnia a házat, ahol felnőttünk, hogy tudjunk
miből élni. Mindent feladott értem. Mindent! És tudom, hogy azért csinálta,
mert bűntudata volt, amiért nem volt ott, amikor a baleset megtörtént. Amíg le
nem szállt a gépről, és be nem ért a kórházba, azt hitte, én is meghaltam… – Elcsuklik
a hangom, és kifolyik egy könnycsepp a szememből. Lucas fájdalmas arccal néz
rám, de tovább folytatom. – Ha elmondanám neki, hogy Reed részegen megütött,
csak ismét aggódni kezdene, és én nem akarok többé okot adni neki rá. Amúgy is
csak egyetlen pofon volt.
-
Amitől felszakadt az arccsontodon
a bőröd, és felrepedt a szád! – mondja Bailey felháborodva.
-
Egyszer történt meg – mutatom fel
az ujjamat -, egyetlen egyszer, és soha többé nem fog megismétlődni.
-
Ma este majdnem megtörtént – vitatkozik tovább,
de állhatatosan nézek a szemébe. - Ez baromira nem jó így, Eff – mondja, és
kétségbeesetten a hajába markol, közben fel-le kezd járkálni.
-
De így lesz jó! – erősködöm. -
Kérlek, próbálj megérteni. A dolgok végre elkezdtek javulni, és sok év óta
George most először nyugodt volt, amíg el nem csesztem azzal, hogy nem mentem
haza éjszakára. Addig, amíg úgy tudja, hogy elestem, addig csak dühös rám.
Eleget aggódott már értem, és a hülyeségek miatt, amiket csináltam, itt az
ideje, hogy visszafizessek neki abból, amit kaptam.
-
Nem azzal kéne visszafizetned,
hogy eltitkolod előtte, hogy Reed megütött, hanem azzal, hogy jól tanulsz, vagy
mi tudom én, soha nem viszel haza srácokat, akiket ki nem állhat – mondja, és
türelmetlenül a levegőbe dobja a karját.
-
Megígérek bármit, amit akarsz,
csak ne szólj erről senkink – könyörgök neki tovább. – Nem találkozom Reeddel
többé, sőt nagy ívben elkerülöm. Nem randizok soha többé senkivel, és esküszöm,
nem fekszem le egy sráccal sem, és szűz maradok életem végig, csak ne mondd el
senkinek. – Bailey erre megenyhül egy kicsit, és halványan elmosolyodik a
szavaimtól, de én továbbra is komolyan nézek rá.
-
Jól van, rendben, megígérem. Gyere
ide! – Kinyújtja felém a kezét, és a mellkasára húzza a remegő testemet, mire a
nyakhajlatába fúrom az arcomat.
Bailey a hátamat simogatja, amíg végre képes vagyok
uralkodni magamon, és nem kapkodok levegő után. Ekkor eltol magától, és mélyen
a szemembe néz.
-
Megígérem, hogy nem szólok a
dologról sem J. J.-nek, sem pedig George-nak, de ettől még egyáltalán nem tartom helyesnek ezt az
egészet, ezért cserébe azt kérem… nem, azt akarom
– nyomatékosítja -, hogy ezentúl ne hazudj többet nekem. Semmiben. Ha Reed
a két méteres közeledbe megy, akkor arról szólsz, megértetted?! – A hangja
sokkal lágyabb, mint a szavai.
-
De, akkor…
-
Nem! Hallgass végig! - állít meg.
– Megígérem, hogy nem leszek dühös, és hogy dolgozom a haragomon Reed felé, de
ez csak addig áll, amíg te is tartod a szavad. Azt akarom, hogy szólj nekem, ha
bajban vagy, és akkor majd együtt, közösen megoldjuk valahogy a dolgot,
rendben?
Hezitálva bólintok, mire Bailey megint megölel.
Miért van az, hogy folyton összeveszünk, aztán meg az
egész átmegy egy ilyen zavarba ejtő valamibe? Ellépek tőle, mielőtt még valami
ésszerűtlen és helytelen dolgot tennénk.
-
Még mindig vérzel, gyere a fürdőbe
- mondom csendesen, ahogy az arcára nézek. - Kitisztítom a sebed.
Bailey
szórakozottan a homlokához ér, mintha csak most jött volna rá, hogy vérzik.
-
Ez semmiség – ellenkezik.
-
Gyere! – szólok rá erélyesebben,
mire megindul utánam.
A fürdőszoba elég kicsi két embernek. Bailey leül a wc
tetejére, én pedig elé állok, de így is összeér a lábunk. Megnedvesítek egy
mosakodó kendőt meleg vízzel. Először letörölgetem a vért az arcáról, közben
többször is ki kell mosnom a kendőt. Jól jön most ez a figyelemelterelés.
Ahogy tüzetesebben megvizsgálom az arcát, látom, hogy a
szája széle máris dagadni kezdett. Óvatosan eltűröm a haját a homlokából, hogy
rendesen kitisztíthassam a szemöldökénél lévő sebet. A halántékán annyira puha
és meleg a bőre, hogy az ujjaim még egyszer végigsimítanak rajta. Az egész
mozdulat annyira óvatoskodó és bensőséges, hogy megremeg a kezem. Bailey
összerándul, ahogy rányomom a kendőt a sebre. Elkapja a csuklómat, de nem
rántja el a kezem, helyette megsimogatja a csuklóm belső felén lévő érzékeny
bőrt. Szinte érzem az ujjai alatt a pulzusomat lüktetni. Leengedem a kezem, és
újra kimosom a kendőt.
-
Hogy van az oldalad? Nagyon fáj? –
kérdezem.
-
Jól vagyok – erősködik.
-
Vedd le a pólódat – utasítom.
Láttam, hogy Reed többször is belebokszolt a bordáiba. Bailey bosszankodva
megforgatja a szemét, de végül megmarkolja a hátán a pólóját, és előrehúzza a
fején keresztül. Már abból, hogy nehézkesen emeli csak fel a jobb kezét, tudom,
hogy egyáltalán nincs jól. A szűk hely miatt annyira közel állok hozzá, hogy
érzem a tiszta és jellegzetes illatát a bőrének. A szívem erősen zakatolni
kezd, ahogy a szemembe néz. Eszembe jut, hogy nem viselkedhetek így, mert nem
szabad. Elhúzódom, hogy megvizsgálhassam az oldalát.
-
Emeld fel a jobb kezedet – kérem.
Teszi, amit mondok, de csak merőlegesig tudja magától felemelni a karját. Összeszorítja
a szemét, és halkan nyöszörögve segíti a másik kezével, hogy a feje fölé tudja
emelni. Az oldala belilult és véraláfutásos, nem csoda, hogy nehezére esik
mozogni. – Vegyél egy mély levegőt – kérem, és az oldalára teszem a kezemet,
hogy érezzem, ahogy a mellkasába áramlik a levegő. Még mindig teszi, amit
kérek, sikerül is beszívnia a levegőt, de aztán kissé benne reked, mielőtt
kitudná fújni. – Most…
-
Ennyi elég lesz – állít meg, majd a kézfejemre teszi a kezét, elveszi az oldalától, majd a szájához
húzza. Gyengéden csókolja meg az ujjaimat, és közben hálásan néz a szemembe.
A szemei olyan gyönyörű kékek, hogy úgy érzem, magukba
akarnak szippantani, hogy aztán elmerüljek benne, mint nyaranta az óceán hűvös
hullámaiban. Óvatosan feláll, így fölém
magasodik, és a szűk hely miatt a meztelen mellkasa minden egyes levegővételnél
enyhén az enyémhez ér. A két tenyere közé fogja a kézfejemet, és újra
megcsókolja. Szinte kézzel fogható
kettőnk között a feszültség. Olyan erős késztetés tör rám, hogy a mellkasára
tegyem a kezem és megcsókoljam, hogy az már fizikailag is fáj. Miért ilyen
nehéz helyesen viselkedni?
-
Elállt a vérzés – mondom, hogy megtörjem
a kínos csendet, és óvatosan kihúzom a kezem a tenyeréből.
-
Jól vagyok - válaszolja rekedtes
hangon.
-
Biztosan? – Annyira, de annyira
közel van hozzám.
-
Igen, soha jobban. – A hangja
lágy, szinte simogató.
Egy pillanatra rossz
érzés uralkodik el rajtam. Félek amiatt, hogy nem tudom kontrollálni az
érzelmeimet iránta, és valami esztelent mondok vagy teszek, főleg azután, hogy
nemrég megvigasztalt. Ami azt illeti, már a puszta közelségétől is forróság önt
el. De miért érzek így, amikor pontosan tudom, hogy nem szabadna? Tényleg igaza
van Mr. Shawnak? Azért éreznék így iránta, mert tudom, hogy soha nem lehetünk
együtt? Már megint ide térek vissza, mintha valami ördögi kör lenne.
Erőt veszek magamon, és teszek egy lépést hátra, majd
elfordulok, és kinyitom az ajtót, hogy kijussak a fürdőből. Olyan fülledt volt
már odabent a levegő, hogy most jólesik mélyeket lélegezni.
-
Fel kell hívnom J. J.-t, hogy
jöjjön értem – mondom, miközben visszamegyek a nappaliba. A hangomba ismét
visszatért az erő így, hogy Bailey már nem áll közvetlen előttem. - Haza kell
mennem, mert reggel még el kell hoznom az autómat a szerelőtől, vagy nem érek
ki a géphez.
-
Késő van. Nem kell felhívnod J.
J.-t – mondja, miközben jön utánam. A bal kezével átsegíti a pólót a jobb
karján, majd megáll előttem. - Maradj itt éjszakára. Majd reggel hazaugrunk a
csomagodért, és még időben kiérünk a reptérre.
Hezitálok. Ez már a harmadik eset lesz, hogy nála alszom.
Kezd ez valami szokássá válni nálam, hogy szorult helyzetekben nála maradok
éjszakára. De végül is mi rossz
történhetne, amikor Kate, és Bianca ott alszik a hálóban, és végre nem kell
attól sem félnie, hogy összehányom a fürdőszobáját.
-
Hát, rendben – egyezek bele végül.
Bailey megkönnyebbültem néz rám.
A kezembe ad egy takarót, és felajánlja a kanapét.
Hanyatt fekszem, de a lábamat fel kell húznom, különben nem férek el. Ő leül a
kanapé elé a földre, és nekitámasztja a hátát, így csak a profilját látom.
Lehunyja a szemét, de képtelenségnek gondolom, hogy ilyen testhelyzetben el
tudjon aludni.
-
Kérdezhetek még valamit? –
kérdezem óvatoskodva.
-
Azt hiszem…
-
Azóta vagy ilyen rosszban apáddal,
hogy ez történt Kate-tel?
-
Nem. Előtte csak nem bírt elviselni, de azóta
már utál.
-
Biztos, hogy nem utál téged!
-
Effie, kérlek, találkoztál vele te
magad is. Szerinte, amit eddig tettem, azzal csak csalódást okoztam neki.
-
Sajnálom, hogy az apád nem látja,
hogy mire vagy képes. Ha tudná, mekkorát téved… – Bailey megrántja a vállát,
mintha nem érdekelné, pedig tudom, hogy nagyon is zavarja. - Bocs, hogy önzőnek neveztelek. Nem gondoltam
komolyan egy percre sem. – Nagyot sóhajt, de nem mond semmit. Mindketten némán
hallgatunk.
-
Próbálj meg aludni, Effie –
suttogja.
-
Majd alszom a gépen – mondom, de
közben hatalmasat ásítok. - Bailey?
-
Hm?
-
Köszönöm, hogy itt vagy, amikor
szükségem van rád. – A vállára teszem a kezem, és hálásan megszorítom.
-
Te is kösz, Effie… azt, hogy itt
vagy. – Ráteszi a kezét az enyémre, és enyhén megszorítja.
Félek elaludni. Félek attól, hogy megint rémálmok
gyötörnek majd. Bármennyire is próbálom nyitva tartani a szemem, azok folyton
lecsukódnak, végül észrevétlenül alszom el.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésDrága Lucy!
VálaszTörlésAz igazság az, hogy a történetet már tegnap este elolvastam, és a családtagjaim a tanúk rá, hogy egy öt percig sikitva rohangáltam este 11-kor a házban. Rettenetesen meg szeretném köszönni hogy kaptam egy új részt, és bar ezt a kommentet már tegnap este megírtam, a telefonom megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó elküldeni. Viszont most....
először is Reed egy gerintelen hülyegyerek. Erre nincsenek jobb szavak. Tudom,hogy az erőszak nem megoldás de néha kedvem lenne eltörni néhány bordáját a gyereknek. Amit pedig Bailey testvérével csinált megbocsáthatatlan. Bár a törnténet ezen része egy mostanában nagyon gyakori problémát mutat be, személy szerint a lány helyében elküldtem volna melegebb eghajlatokra a srácot. Egyébként ha csak fele olyan jofej mint Bailey akkor hamar a kedvencek listájára kerülhet ő is. 😉 A kedvenceim között pedig forr a levegő, de még hogyan! Kiváncsi vagyok mikor robban már fel az a bomba aki ott ketyeg a fejük fölött.
Drága Roseway! Már korábban olvastam a kommentedet és vagy tíz percig vigyorogtam mint egy hülyegyerek tőle. Nagyon szívesen, ez a hálám hogy mindig írsz nekem. Szóval innen is nagyon köszönöm! Végre tényleg sok minden kiderült és ez remélhetőleg hatással lesz a párosunk kapcsolatára is, hogy végre nem kell titkolózniuk. De a bonyodalmaknak még koránt sincs vége, az biztos. De hogy hogyan alakulnak a dolgok az majd szépen lassan kiderül. A hétvégére elutazom, de jövő héten ismét várlak vissza Kötődést olvasni. Addig is nagyon szép hétvégét! Ölel: Lucy S.
VálaszTörlésSzia! :)
VálaszTörlésMegértem, hogy nem töltöd fel merengőre. Én azért is írtam ott inkább kritikát, mert a blogokon nekem nem engedi a telefonom a kritikát feltölteni. Nem tudom, miért, de egyszerűen nem tölti fel, eltűnik a kritika. :D De megpróbálok mindent. :)
Hű, ez nagyon-nagyon jó fejezet lett!!!! Komolyan, az egyik kedvenc fejezetem lett. Mindig nagyon szeretem, mikor Effie és Bailey kettesben vannak, de ez most különösen kiemelkedő volt. Mindig uuugy izgulok, hogy mi fog történni kettőjük között, és nagyon szurkolok, hogy a vége happy end legyen nekik. :)
Nagyon várom a következő fejezetet. :)
Puszi
F
Kedves F! Először is el kell hogy mondjam mekkora határtalan örömöt szereztél nekem azzal hogy kommenteltél ide a blogomra, és hogy itt is követsz. Már tegnap este olvastam csak túl késő volt hogy válaszoljak, de még ma reggel is melengeti a szívemet!Igen, a merengő most egy ideig a háttérbe fog szorulni, de igérem itt folytatni fogom. A telefonos kritika írás nem igazán tudom, hogy miért lehet, azért remélem ezután is olvashatlak, hiszen tudod mennyit jelent nekem hogy írsz. Örülök, hogy tetszett a fejezet, haladunk az biztos. Holnap ismét friss, addig is szép napot! Puszi: Summerrose
TörlésSzia! Én is a merengőn kezdtem olvasni ezt a történeted is,és a többit is :) imádom a storyrt, meg ahogy írsz, meg a karakterek jellemét, az egész felépítését, ahogy növeld a feszültséget. Egyszerűen fantasztikus!
VálaszTörlésA bűnös büntetése is egyik kedvencem, mindeneim a Dramione fanfiction-ök 😍😍 illetve a hogyan éljük túl az ellenségünkkel is kedvenc, azt tervezed tovább fordítani?
Nagyon tehetséges vagy, csak így tovább!
Szeretettel:
Laura
Kedves Laura! Nagyon megszeretném köszönni hogy írtál nekem és hogy átjöttél a merengőről, hogy olvashass.Amikor olvastam amit írtál totál elérzékenyültem. A bűnös büntetését majd kilenc éve írtam és te még emlékszel rá ez hihetetlen! Én is nagy Dramione fan voltam, mostanában már nem igazán élek ennek a bűnös vágyamnak :D A hogyan éljük túlt szerettem volna folytatni de az írónő már nem aktív a régi engedélyem pedig eltűnt a régi email címmel együtt, bár elvileg azt mondták ha két hónap múlva sem jelez vissza az író akkor mehet fel. Két fejezetem van belőle kész, ha akarod elküldöm neked email-be nagyon szívesen! Remélem továbbra is velem tartasz és írsz nekem néha egy-egy sort. Köszi még egyszer!
TörlésPuszi: Summerrose