Arra ébredek, hogy a lábaim a behajlított póztól
rettenetesen elgémberedtek. Próbálom kinyújtóztatni, de beleütközöm a kanapé
karfájába. Ekkor rémlik fel, hogy Bailey kanapéján aludtam el. Óvatosan kinyitom
a szemem, homályos tekintetem az ablakra téved. Nézem, ahogy a függöny résein
keresztül áttörnek a nap sugarai, és a meztelen lábfejemet simogatják. Bailey
feje teljesen hátrabukott, és a haja enyhén csiklandozza a hasamat, ami kilóg a
toppom alól. Nyitott szájjal alszik, a kezei a földön, a teste mellett lógnak.
Felveszem a földről a telefonom, és ránézek a kijelzőre. Öt perc múlva hét óra.
-
A fenébe, a fenébe! – kezdek
szitkozódni hangosan. Felugrom, és meglökdösöm Bailey vállát. Még mindig a
tegnapi véres pólója van rajta. A szemöldökcsontján lévő seb már varrosodni
kezdett, de a szája sarka lilás és duzzadt a véraláfutástól.
Felkapja a fejét, zavartan körbenéz, mint aki nem tudja,
hogy hol van, aztán rémülten felém fordítja a fejét.
-
Haza kell vinned! – sürgetem. -
Nem késhetjük le a gépet! Nem késhetjük le! – hadarom rémülten.
-
A fenébe! – ugrik fel morogva.
A szemei be vannak vörösödve. Megdörzsöli, de aztán meg
hunyorgatni kezd. Nem sokat tudok a kontaktlencséről, de nem lehet valami
kényelmes abban aludni. Bailey berohan a hálóba.
-
Kate, ébredj! Hallod?! – kiabál rá
a testvérére. – Mennem kell a gépre. Kulcs a helyén, hívlak, ha anyánál leszek.
Zárd be az ajtót, amikor elmentek, érted? Esküszöm, hogy felnyomlak Grahamnél,
ha arra jövök haza, hogy nyitva hagytad a lakást. Hallasz? – kérdezgeti
felháborodva.
Hallom, hogy Kate szitkozódva válaszol valamit, de a
hangja fátyolos a tegnapi dorbézolástól, így nem értem, hogy mit.
-
Ígérd már meg! – követeli Bailey.
Szerencsétlenül toporgok a nappaliban, amíg Bailey
összeszedi a holmiját. A hálóból elfojtott hangok szűrődnek csak ki, de alig
néhány perc múlva a bőröndjével a kezében lép ki a szobából. Tiszta pólót és
farmert vett magára, és feltette a szemüvegét is. Felkapom a kulcsát az ajtó
melletti kis asztalról, és felé dobom, persze ügyesen el is kapja.
-
Szép volt! – dicsérem nevetve. -
Csak le akartam csekkolni, hogy nem vakultál-e meg az éjszaka folyamán. –
Bailey hangosan felnevet.
Beszállunk a kocsiba, és a sebességhatárral mit sem
törődve, száguldunk a házunk felé. Kirontok az autóból, amikor Bailey leparkol
a felhajtón. Hallom, hogy lezárja az autóját, aztán ő is rohan utánam.
-
Hol van a bőröndöd? – kérdezi
lihegve, miközben a kulcsokkal vacakolok.
-
Nem pakoltam még be.
-
Micsoda?!
-
Reggel akartam elintézni – mondom
kétségbeesetten.
-
Fenébe – motyogja maga elé. -
Gyerünk, segítek! – sürget, és az emelet felé kezd tolni.
Kettesével szedem a fokokat a lépcsőn. A szobámba érve
előkapom a bőröndöt a szekrényemből, és az ágyra dobom. Elkezdem beledobálni a
ruháimat, próbálok a pulóverekért és meleg holmikért nyúlni a legfelső polcról.
Kétlem, hogy december közepén szükségem lenne rövidnadrágra Londonban. Közben Bailey
a komódomhoz lép, és oda sem merek nézni, amikor kihúzza a fehérneműs fiókomat.
Egy pillanatra megáll a keze a levegőben, amikor rájön, mit is nyitott ki, de
végül rezzenéstelen arccal veszi ki a bugyikat és melltartókat, aztán bedobálja
azokat is a bőröndömbe.
-
Át kell öltöznöm – mondom sietve.
– Menj addig ki!
-
Nincs most erre időnk, Eff.
Esküszöm, nem nézek oda, csak csináld! – türelmetlenkedik.
Időm sincs mérlegelni a helyzetet. Bailey elfordul, és a
bőröndömmel kezd babrálni. Leveszem a tegnapi hátnélküli felsőm, és
ügyetlenkedve próbálom eltakarni a mellemet. Fél kézzel átbújtatom a karomat a
melltartó egyik pántján, aztán eltakarom magam a másik kezemmel, és
beleügyeskedem a karom a másik pántba is. Magamra szorítom az egészet, hogy
hátul be tudjam csatolni. Hátrafordulok, mielőtt kigombolnám a nadrágomat, hogy
leellenőrizzem, hogy Bailey biztosan nem lát-e, de még mindig nekem háttal
térdel a földön.
-
Kell még valami? – kérdezi.
-
A futócipőm az íróasztalom alatt
van. Dobd be, kérlek, azt is, mielőtt lezárod – kiáltom oda neki a vállam
felett.
Amíg lefoglalja, hogy előhalássza az asztal alól a
cipőmet, kihasználom az alkalmat, és leveszem a nadrágomat. Kigombolom, és
kapkodva lehúzom a jobb lábamról, majd a szárára lépve rángatom ki belőle balt
is, miközben másik nadrág és felső után matatok. Nem hiszem el, hogy ugyanabban
a helyiségben vagyok egy szál alsóneműben, azzal az egyetlen sráccal, aki iránt
képes vagyok gyengéd érzelmeket táplálni.
Mivel a melleim legalább már el lettek takarva, a farmerét nyúlok
elsőként.
-
Hozom a cuccaid a fürdőből –
hallom Bailey hangját, ahogy gyorsan eliszkol mögöttem.
Lehet, hogy nem néz rám közvetlenül, de biztos vagyok
benne, hogy azért a szeme sarkából így is látja, hogy nincs rajtam
gyakorlatilag semmi. Legszívesebben a fejemet a szekrényajtóhoz ütögetném
kínomban, de a hiszti helyett inkább magamra rángatom a nadrágom. A fekete póló
már a kezemben van, amikor Bailey hirtelen kiszól a fürdőből.
-
Öhm… Eff? Szükséged van valamire a
második polcról? – Összehúzom a szemöldököm. Milyen második polcról beszél?
-
Csak hozd a… - Aztán hirtelen
belém reked a szó.
A kislábujjam hegyétől a fejem búbjáig elvörösödöm,
amikor rájövök, mi van a második polcon. Ott tárolom a tampont, és minden egyéb
intim holmit.
-
Nem… épp… nem kell! – kiabálom
vissza, a hangom közben kínosan megremeg.
Gyorsan magamra húzom a felsőmet, előrehajtom a fejem, és
megrázom az ujjaimmal a hajamat. Bailey ekkor lép ki a fürdőből. Kerüljük
egymás tekintetét. Szerintem ő sokkal inkább zavarban van attól, amit
látott.
-
Kész vagyok! – jelentem ki.
-
Bailey beleszórja a bőröndbe a
fürdőből összeszedett holmimat, gyorsan lezárja, majd felkapja a földről, és
kiiszkol a szobámból.
Felkapom a hátizsákom, azt legalább már előre
összekészítettem a papírjaimmal. Még gyorsan ellenőrzöm, hogy minden lámpát
leoltottunk-e, majd Bailey után rohanok. Beugrunk a kocsiba, és tíz perc múlva
már fel is hajtunk a reptérre tartó autópályára.
-
Nem hiszem el, hogy elaludtunk –
nyögöm fáradtan, és a kezemre hajtom a fejemet. Ez a reggeli rohanás nem esett
éppen jól. Ránézek az órára, tíz perc múlva nyolc.
-
Ne aggódj, el fogjuk érni. Maximum
negyedóra alatt kint leszünk. – Bailey hangja sokkal nyugodtam, mint az enyém.
Felé fordulok. Az arcán lévő verekedésnyomok egy kicsit
sem néznek ki jól, így a nappali fényben még rosszabb, mint ahogy ébredés után
láttam őket.
-
A mamád nem fog örülni, ha rájön,
hogy verekedtél – mondom megrovón.
-
Tudom. De ha elmondom neki, hogy
ezzel téged védtelek, megérti majd – válaszolja nyugodtan.
-
Beszéltél neki rólam? – lepődök
meg.
-
Persze – jelenti ki határozottan,
és most először mióta beszálltunk a kocsijába felém fordul.
-
Hát, akkor mindenképp mond meg
neki, hogy azt üzenem, hogy Boldog Karácsonyt és mielőbbi gyógyulást kívánok.
-
Átadom. Örülni fog neki. – Bailey
hangja sokkal melegebbé válik, ahogy a mamájáról beszél. És persze mindig rideg
lesz, ha szóba jön az apja.
Ezután az utat
nézi elmélyülten, így mindketten hallgatásba merülünk. Már látszik a reptér a
távolból, néhány perc és odaérünk.
-
Bailey? – A hangom kissé ideges,
ahogy megszólítom. Bailey nem fordul felém, gondolom sejti, hogy valami zavarba
ejtőt akarok mondani. – Köszi, hogy segítettél, és ne haragudj, ha kellemetlen
helyzetbe hoztalak vele.
-
Oh, nem. Semmi gond. Ez… én tisztában
vagyok vele, hogy neked kellenek… ilyen dolgok. – Ahogy a szavakat keresi,
annyira zavarba jön, hogy hadarni kezd. – Ez természetes…
-
Oké, inkább ne is beszéljünk róla
– szólok közbe. Látom, hogy ő is megkönnyebbül. Úgy teszek, mintha nem lenne nagy
dolog, hogy megfogta az alsóneműimet, látott fehérneműben, és konkrétan ismeri
a ciklusomat, pedig gondolatban a
fejemet a kesztyűtartóba verdesem. Inkább kibámulok az ablakon. A csend egyre
kínosabb kezd lenni.
Végre leparkolunk
a reptér előtt, aztán Bailey segíti kivenni a csomagtartóból a bőröndöket.
Bizonyos mozdulatoknál észreveszem, hogy fájdalmas grimaszba torzul az arca, de
próbálja leplezni a dolgot. Őrültek módjára rohanunk a check-in pulthoz.
Megkönnyebbülök, amikor megkapjuk a jegyeinket. Feladjuk a csomagokat, és gond
nélkül átjutunk az ellenőrzésen is, majd lihegve ülünk le a váróban, amíg
kiírják a kapu számát. Bailey az oldalára szorítja a kezét.
-
Ha szúr, amikor levegőt veszel,
akkor el kell menned orvoshoz. Lehet, hogy megrepedt az egyik bordád – mondom.
-
Jól vagyok.
-
Nem vagy jól, úgyhogy mi lenne, ha
befejeznéd a mondogatását, és hallgatnál végre rám?
-
Igenis, asszonyom – mondja
hülyéskedve, mire csak megforgatom a szememet.
Az ölembe kapom a táskámat, és leellenőrzöm az
útlevelemet. Kiveszem, hogy kéznél legyen, és a kezemben szorongatom.
-
Azt hiszem, kiírták a kapunk
számát – mondja Bailey, és a kivetítő tábla felé mutat. Arra felé fordítom a
fejem, és hunyorítok, hogy lássam a kiírást, erre Bailey sunyi módon, kikapja a
kezemből az útlevelemet. Gyorsan kinyitja a fénykép oldalon, mielőtt észbe
kaphatnék.
-
Jaj, kérlek, ne! – nyafogom. -
Szörnyen nézek ki ezen a képen. – Próbálom kihalászni a kezéből, de eltartja
magától, hogy ne érhessem el. Kábé tizenöt voltam, amikor azt a képet
készítették rólam.
-
Nem is olyan szörnyű. Most is
hasonlóan nézel ki.
-
Hát ez aztán hízelgő – morgom.
-
Nem úgy értettem, hanem pont
ellenkezőleg. Mindegy. Amúgy meg sem közelíti az enyémet – nevet fel.
-
Ha te megnézhetted az enyémet,
akkor elő a tiéddel. Látni akarom! – felé nyújtom a kezem. Kiveszi a farmerja
zsebéből az okmányt. A tenyerembe helyezi, de nem engedi el.
-
Ígérd meg, hogy nem nevetsz ki –
mondja komolyan.
-
Becsület szavamra – teszem a
szívemre a kezem, majd elmarkolom tőle, mielőtt meggondolná magát.
Egy kiskölyök vigyorog rám. Na jó, talán nem is olyan
kicsi. Talán tizenkét éves lehet a képen, kócos szőke haja van, fehér bőre, és
lazán mosolyog, ahogy most is. A pulcsijának csak a nyakrésze látszik a képen,
de ebből is látom, hogy Batman jelekkel van tele. Prüszkölve nevetek fel, de
gyorsan eltakarom a kezemmel a számat. Bailey tetetett méreggel kikapja a
kezemből az útlevelét, és visszatuszkolja a nadrágjába.
-
Hazug!
-
Nem, én… nagyon aranyos vagy abban
a batmanes pulcsiban, tök cuki.
-
Cuki? A cuki az sokkal rosszabb,
mint az aranyos – de erre már ő is elneveti magát. – Batman akkoriban elég nagy
hatással volt az életemre. Azt akartam, hogy abban a pulcsiban legyek
megörökítve a jövő nemzedékeinek – mondja büszkén, mire mindketten hangosan
összenevetünk.
Bailey elővesz egy könyvet, és olvasni kezd, én pedig a
telefonomért nyúlok, és gyorsan írok egy üzenetet George-nak, hogy tudja, már a
reptéren vagyok, és minden rendben van. Nem kell tudnia a részletekről, nem
akarom, hogy feleslegesen aggódjon. Visszadugom a nadrágom zsebébe a telefont.
Csendben ülök Bailey mellett. Egy nyolc órás repülőút előtt állok, és nagyon
felkészületlennek érzem magam. Még legalább tíz perc mire kiírják az indulási
kapu számát, közben idegesen dobolok a lábammal. Bailey a térdemre teszi a
kezét, hogy megállítson.
-
Nem lesz gond, hogy otthagytad
Kate-et egyedül? – aggodalmaskodom.
-
Nem – motyogja, de fel sem néz a
könyvéből. – Máskor is aludt már nálam.
-
És máskor is volt már, hogy
ennyire leitta magát? – kérdezem meggondolatlanul. Bailey behajtja a könyvét,
de nem néz rám. – Nem úgy értettem – szabadkozom zavartan.
-
Kate nehezen kezeli a problémákat,
és olyankor hajlamos túlmenni egy határon.
-
Mi történt tegnap?- kérdezem.
-
Őt és barátnőjét kirakták az
albérletükből. Kate suli után egy kávézóban dolgozik. Próbálok segíteni neki,
de az nem valami sok, amit a rajzolásért kapok.
-
Mr. Gra… úgy értem, az apád nem
segít neki?
-
Azt a privilégiumot csak addig
élvezheted, amíg követed a szabályokat. Amúgy Kate sosem fogadna el tőle
semmit.
-
Az a másik lány hívott oda tegnap?
– kíváncsiskodom tovább.
-
Igen, a barátnője, Bianca.
-
Amikor azt mondod, a barátnője, azt
úgy érted…
-
Igen, úgy – mondja, mire bólintok.
Nem akarom, hogy azt higgye, gondom van ezzel.
-
És régóta együtt vannak?
-
Egy ideje már. Kate korábban
randizott fiúkkal és lányokkal is, ahogy épp a kedve tartotta. Aztán megismerte
Biancát, aki rezidensként dolgozott abban a kórházban, ahova Kate-et bevitték.
Sokat segített neki lelkileg, hogy túljusson a… dolgain – fejezi be zavartan. –
Tegnap viszont összejöttek nála a dolgok, és ilyenkor hajlamos kiütni magát. De
már egyre jobb benne – végül nagyot sóhajt, és úgy látom, ennél többet nem fog
mondani.
Bár még ezer és egymillió kérdésem lenne, nem akarom
túlfeszíteni a húrt. Így is tudom, hogy Bailey-nek mennyire nehéz lehet ezeket
elmondania bárkinek is. Az én problémáim az övéhez képest eltörpülnek. Fel sem
tudom fogni, hogy nem roppant még össze a sok tehertől érzelmileg, amit a hátán
kell cipelnie. Fogalmam sem volt róla, hogy nem csak azért vállalja el a többi
teendőjén felül az illusztrálást, mert esetleg kedveli, hanem mert a pénzből a
nővérét támogatja.
Bailey ismét kinyitja a könyvét, és belemerül az
olvasásba, míg az én gondolataim újra életre kelnek, és visszakanyarodnak a
tegnap történtekhez. A kezem remegni kezd az ölemben, ahogy ismét felidéződik
bennem az este. A szívem hevesebben kezd dobogni, és a légzésem is kissé
felgyorsul, a lábam ismét idegesen jár fel-le. Reed undorító módon viselkedett,
de ezen meg sem kellene lepődnöm. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, amikor
kikezdtem vele, de nem gondoltam volna, hogy eddig lealacsonyodik majd.
Megszoktam, hogy a fiúk többsége hogy néz rám, és a hírnevem sem a legjobb Reed
és Mike undorító pletykáinak hála, de ettől még nem fogom hagyni, hogy ilyen
szemét módon viselkedjenek velem. Próbálok nem arra gondolni, mit tett volna
velem, ha tegnap Bailey épp nem jelenik meg, de a lehetséges válaszok nem
hagynak nyugodni. Vajon meddig ment volna el csak azért, hogy megkapjon?
A tarkómból kiinduló fájdalom lassan bekúszik a koponyám
alá, és belülről szorít. A világ kezd összezsugorodni körülöttem. Úgy érzem,
mintha valamiféle pánik kezdene kitörni rajtam, amit tegnap már részben megtapasztaltam.
Jó néhány éve már annak, hogy pánikrohamok keserítették meg az életemet. Mielőtt
könnyekben törnék ki, Bailey a remegő kezemért nyúl, és megszorítja,
visszarángatva ezzel a valóságba. Leteszi a könyvét és zavartan néz rám, a
tekintetemet fürkészi, látom rajta, hogy nem érti, mi történt velem.
-
Minden oké? – kérdezi
aggódva. Az érintése megnyugtat, de
közben össze is zavar. A szívem most már más okból kalapál.
-
Persze, csak a repülés miatt -
hazudom.
-
Elmondanád, ha valami baj lenne,
ugye? – A szemében ott csillog egy apró érzelem, amit nem tudok hova rakni.
-
Persze – hazudom és elmosolyodom. Az
élet néha annyira szörnyű, hogy nem tehetünk mást, csak mosolygunk rajta.
Amikor bemondják a járatunkat, Bailey elengedi a kezem,
és mindketten felállunk, de látom, hogy közben sandítva engem figyel.
A beszállókártyánkra írt csoportok szerint hívnak minket.
Beállok mögé az „C” sorba. A lány, aki az útleveleket ellenőrzi, majdnem olyan
fiatal, mint mi, talán a húszas évei legelején járhat. Amikor Bailey odaadja
neki az útlevelét, unalmasan elveszi, de amikor ránéz a képre, hirtelen
felkapja a fejét, és istenemre mondom, elpirul.
-
Legyen kellemes útja, Uram -
rebegi zavartan, és közben irtóra mosolyog, amikor visszaadja neki a papírjait.
Nem tudom, hogy Bailey csupán úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy a
lány flörtöl vele, vagy csak nem érdekli.
Amikor odaadom a lánynak a papírjaimat, még mindig
zavartnak tűnik, és miközben az útlevelemet a kék fény alá tartja, hátrasandít
a válla felett, hogy Bailey után forduljon. Ő meg közben végig engem néz, és
észre sem veszi a lány flörtölő pillantásait. Ez halál ciki. Miért kell nekem ennek
a szemtanújának lennem? Mondjuk, a suliban sincs olyan nap, hogy legalább
egyvalaki ne nézne rá halálosan vágyakozó szemekkel.
A lány letépi a jegyem felét, és visszaadja a
papírjaimat, majd vet még egy zavart pillantást Bailey-re, aki még mindig engem
néz. Elmegyek a lány mellett, és nem kell megfordulnom ahhoz, hogy tudjam, hogy
még mindig epekedve bámul utána.
-
Végre, mi tartott ennyi ideig
neki? – dünnyögi Bailey, ahogy elindulunk a gépet összekötő folyosón, mire megforgatom
a szemem. – Most meg mi van? – kérdezi értetlenül, de inkább nem válaszolok
neki. Most komolyan, egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy milyen hatással van
a lányokra maga körül?
Megkeressük a helyünket, az enyém az ablak mellé szól,
Bailey-é pedig közvetlen mellém. Leveszem a cipőmet, aztán kibontom a párnát és
takarót tartalmazó csomagot. Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, Bailey pedig
csak visszafojtott mosollyal nézi a tevékenykedésem. A stewardess még egyszer
megkér mindenkit, hogy csatolja be az övét, úgy tűnik, lassan készen állunk a
felszállásra. Láthatólag nem lesz tele a gépünk, mivel a mellettünk lévő ülés
még mindig szabad.
-
Reméltem, hogy nem ül ide senki –
súgja nekem Bailey. – Előre szólok, hogy borzasztóan szoktam unatkozni. Szükségem
van társaságra, hogy szórakoztassanak. – Hangosan felnevetek.
-
És én lennék ez a szerencsés
flótás?
-
Még szép, haver – mondja, és
megpaskolja a térdem.
Hát persze. Bailey és én barátok vagyunk.
Hihetetlenül fantörpikusan feldobtad a mai napom. És bár a szobatársaim valószínűleg nem tudják eldönteni hogy a pokol legmélyebb bugyraiba vagy a mennybe száműzzenek téged amiatt, ami akkor történt amikor megláttam hogy kiraltad az új részt. Az igazság az, hogy nemigen jó lelkiállapotot miatt(ami kimerül ott hogy eljutok a hűtőig ami mellettem van 2cm-re) amikor megláttam elsirtam magam. Na most mindneki azthitte hogy valami baj van és rohantak oda, én meg könnyes szemmel megmutattam nekik az új részt. Bár ők nem értékeltek annyira, örültek hogy végre lefoglalom magam valamivel. Na de most hogy ezt elregéltem(hihetetlen hogy mindig ilyen hosszúra sikerülnek ezek a kommentek pedig mindig csak par sornak indulnak!) itt az ideje hogy a történetre térjek. Ami szokás szerint csodálatos. Bailey és Effie pont azt csinálta amit én minden reggel. Elaludt. Érdekes rész lesz, kiváncsi leszek mi lesz ezzel a szüntes dologgal. Bar tudom hogy nem meglepő, de azért meg mindig izgatottan varom a folytatást!
VálaszTörlésKedves Roseway! Végre van időm leülni és válaszolni neked. Már alig bírtam ki. Tudom, hogy írtam ezt már korábban, de azt olvasni hogy az én kis történetem mennyire fel tudja dobni a napodat, az egy elmondhatatlan érzés a számomra. Az elmúlt héten elég sok minden történt, és egy kicsit történet közepi írói válság is rámtört, minthogy nem elég jó amit csinálok stb., de a tegnapi kommented megint feltöltött új energiákkal és tegnap egy egész fejezet kijavítására ösztökélt. Nagyon köszönöm, hogy mindig írsz, már ezért megéri csinálni! Puszi: Lucy
TörlésSzia! :)
VálaszTörlésFú, jó sok minden történt ebben a részben. :) Mármint olyan zsúfolt volt, de abszolút jó értelemben. :) Jól indult a reggele Effie-nek... Ezek után én fel se mertem volna szállni arra a repülőre Baileyvel. :D
Izgatottan várom, milyen lesz az út és Anglia. :)
Puszi,
F
Szia F!
TörlésEzt a fejezetet szétszedtem, mert túl hosszú volt szóval a kövvetkező ennek a folytatása lesz. Most hogy így írtad hogy már így is elég zsúfolt volt azt hiszem jó döntés volt. Örülök, hogy írtál (mint mindig:D), Köszönöm! Anglia, jaj jaj, meglátjuk mi fog még történni :D