-
Hogy
nézek ki? – kérdezem J. J.-t körülbelül harmadszor. Nem akarok az idegeire
menni, de ideges vagyok.
-
Jól
nézel ki – mondja újra, miközben engem néz, ahogy a tükör előtt ácsorgok.
-
J. J. mondd, mit csinálnék én nélküled?
-
És én
hogy nézek ki? – kérdezi, és végigsimít az ingjén.
-
Nagyszerűen!
– mondom, mire mindketten hangos nevetésben törünk ki.
-
Köszi,
és te is nagyszerűen nézel ki. – Kérdőn nézek rá. - Csak gondoltam, mondom még egyszer,
mielőtt totál kiborulnál – válaszolja, és csak tovább mosolyog rám, mire én
megforgatom a szememet.
Idegesen végigsimítom a
kezemet a piros toppomon, és megigazítom a fekete szoknyámat. Semmi okom
aggódni, ez csak egy házibuli, amit Scott szervez a születésnapja alkalmából.
Az egyetlen különbség, hogy ez az első, hogy David és én egy párként
mutatkozunk majd. Eddig csak a suli eldugott vagy nem is annyira eldugott
sarkaiban csókolóztunk néhányszor. Igaz, épp itt az ideje, hiszen már majdnem
egy hónapja vele vagyok. Eddig nem is volt igazán hivatalos a dolog, hiszen nem
mutatott be a szüleinek, és én se hoztam még haza egyszer sem. George tudja,
hogy kavarok egy fiúval, de amíg nem maradok ki esténként és jól tanulok, nem
kérdezősködik túlságosan.
Kezdem elfogadni, hogy
felesleges Lucas után áhítoznom, amikor reménytelen, hiszen sosem fog viszont
szeretni engem. A születésnapján történtek után teljesen elkerül. Túlságosan
kimutattam, mit érzek, és gondolom, ez valami néma figyelmeztetés, hogy ő nem
akarja ugyanezt. Jelentem: felfogtam! Amúgy ennél látványosabban már nem is
tudna kerülni, hiszen január óta egy percre sem voltunk kettesben. Odakint a
levegő napról napra melegebb, a kapcsolatunk pedig egyre hűvösebb.
Szóval itt van David. Aki
félreértés ne essék, az egyik legkedvesebb srác, akivel eddig randiztam – még
ha a korábbi tuskók által felállított mércét nem is nehéz megütni -, mégsem
vagyok belé szerelmes. És habár soha nem is leszek, azért próbálkozom. Mármint
nem beleszeretni, hanem inkább elfelejteni Lucast. Viszont David kedves és
vicces, így miért is ne működhetne? Amíg jól érzem magamat vele, legalábbis nem
olyan nyomorultul, mint előtte, addig csak tagadok. Tagadom, hogy
bármi gond lenne, ami csak még egy ok, hogy utáljam magam. Kihasználom, hogy amíg Daviddel vagyok, egy kicsit kevésbé fáj, egy kicsit kevésbé nehéz levegőt venni. Tudom, hogy borzalmas, hogy erre használom őt, de már kezdek hozzászokni az új, szörnyű énemhez. Csak még egy dolog az életemben, amiért bűntudatom van.
bármi gond lenne, ami csak még egy ok, hogy utáljam magam. Kihasználom, hogy amíg Daviddel vagyok, egy kicsit kevésbé fáj, egy kicsit kevésbé nehéz levegőt venni. Tudom, hogy borzalmas, hogy erre használom őt, de már kezdek hozzászokni az új, szörnyű énemhez. Csak még egy dolog az életemben, amiért bűntudatom van.
-
Gyerünk,
Effie, igyekezzünk, nem akarok elkésni! – J. J. türelmetlen hangja rángat
vissza a valóságba.
~
Scott egy hatalmas, puccos házban
lakik, csupán egy blokkra a tengerparttól. Az ablakok mind nyitva vannak, a
bent villogó sárgás fények egyenesen a hatalmas kertre vetődnek. Nyüzsgő hangok
és zene lengi be az utcát, ahogy J. J. leparkol a ház előtt. Már előre tudom,
hogy odabent kibírhatatlanul hangos lesz a zaj.
-
Hello!
– kiáltja el magát Scott, ahogy kinyitja az ajtót. – Bailey veletek van?
-
Nem,
nincsen. Az igen népszerű híresztelések ellenére Bailey és én nem vagyunk összenőve
a csípőnknél – válaszolja J. J., mire Scott elneveti magát.
-
Tudjátok,
mikor ér ide? – Nem értem, mire föl ez a nagy kérdezősködés.
-
Jah,
később – mondja J. J., és bosszankodva beljebb nyomakodik a házba.
-
Ezt
neked hoztam. Boldog születésnapot – mondom, és átadom Scottnak az ajándékomat.
Mosolyogva megölel, ahogy beljebb vezet a házba.
-
Köszi
Eff, rendes vagy. A legtöbben csak a pia miatt jöttek el – mondja, és elneveti
magát.
-
Miért
kerested Bailey-t? – kérdezem óvatoskodva.
-
Ja,
csak Ashley már előtte ideért, de Bailey sehol – mondja, és megrántja a vállát.
Rossz érzés kerít a hatalmába. Nem számítottam rá, hogy Ashley is itt lesz ma
este.
-
Scott,
ezt nézd! – kiált oda neki az egyik csapattársuk, Babe.
-
Most
mennem kell, te elleszel? – Csak bólintok. – Kaja, pia a konyhában, fürdő a
folyosó végén balra. Jó legyél! – Megszorítja a vállamat, aztán elfordul, majd
mosolyogva int a haverjai felé.
Igazam volt, a zene tényleg kibírhatatlanul hangos. A konyhaajtón keresztül is látom, hogy J. J. épp
tányérokra halmozza a kaját. Nemsokára Cassie is be fog futni, és David üzent,
hogy úton van, úgyhogy elindulok, hogy keressek egy helyet, ahol ellehetünk.
A nappaliban a lépcső alatt
találok néhány elhagyatott széket, amit gondolom, a konyhából raktak ki.
Leteszem a kabátomat az egyik szék háttámlájára, mire látom is, hogy J. J.
mosolyogva furakszik át a tömegen a kezében púposan megrakott tányérokkal, és a
karja alá szorított italokkal. Elveszem tőle a poharakat, mielőtt kiesnének a
kezéből, ő pedig leteszi a tányérokat az egyik üres székre.
Tíz perc múlva, épp amikor
hangosan nevetgélünk a barátaink részeg viselkedésén, megjelenik Cassie, és rá
két percre Davidet is kiszúrom a tömegben, amint vélhetőleg engem keres a
szemével. Intek neki, így elindul felénk az emberáradaton átverekedve magát.
-
Sziasztok
– kiáltja David, és int a barátaimnak, de a hangja csak éppen, hogy hangosabb a
minket körülvevő hangos ricsajnál.
-
Hello
– köszön J. J. és Cassie kórusban.
-
Szia
– mondja gyengéden, ahogy összeérinti a szánkat és megcsókol. Sosem fogom
megszokni, hogy ezt a barátaim előtt csináljuk. Mindig kellemetlenül érzem
magamat, pedig van, hogy J. J. és Cassie órákon át csókolóznak előttem.
-
Megyek,
hozok még inni. Ti kértek valamit? – kérdezem a barátaimtól, de mindketten megrázzák
a fejüket.
Felállok, David követi a mozdulataimat.
Megfogja a kezemet, mire J. J. hülyén vigyorog rám, ahogy az összefűzött
ujjainkat nézi. Folyton ezt csinálja. Tudom, hogy örül annak, hogy együtt
vagyunk, szerinte David rendes srác. De akárhányszor hozzámér vagy megcsókol,
J. J. úgy néz ránk, mint egy idegesítő kisöccs.
Átverekedjük magunkat a
tömegen, mire végre beférkőzünk a konyhába. Meglepő módon nincs bent senki,
gondolom, az üresen árválkodó sörös dobozok és chipses zacskók ennek a legfőbb
indoka. Bontatlan italokat kezdek keresni, de hiába, majdnem mind vagy teljesen,
vagy félig üres.
-
Hé –
mondja David gyengéden, ahogy a csípőmre simítja a kezét. Lefogja a kezemet,
majd maga felé fordít, és az ölelésébe von, mintha újra üdvözölne.
-
Hé, mi
újság? – kérdezem mosolyogva.
-
Ja,
mi újság, haver? – kérdezi viccesen. Folyton így hív. Bár annál százszor jobb,
mintha hülye beceneveken kezdene el hívni. – Mi a stájsz? Mi történik mostanság
az életedben? Mi dobja fel az unalmas napjaidat? – kérdezi vigyorogva, mire
elnevetem magamat.
-
Nem túl
sok minden – válaszolom mosolygósan.
-
Oh,
gyerünk már, valami csak történik, nem?
-
Nem,
semmi. Nálad mi a pálya? – kérdezem incselkedve.
-
Hát,
tudod, van itt ez a csaj. Folyton utánam koslat, de nem tudom, hogyan rázzam
le. Valami tipp? - Ahogy rám mosolyog a zöld szemei izgatottan csillognak. Épp
a szemeit bámulom, amikor a szívem egyre hevesebben kezd verni, érzem benne a
zene tomboló ritmusát. A légzésem felgyorsul, egyre inkább kapkodóvá válik. A
szoba forogni kezd körülöttem, és a fejem rettenetesen húzni kezd. Úgy érzem,
el fogok ájulni. A fejsérülés után többször is előfordult, de egy ideje már jól
voltam.
-
Hé –
mondja David, ahogy egyre aggodalmasabban figyeli az arcomat. Kinyújtja felém a
kezét. – Jól vagy?
Próbálok válaszolni, de nem
tudok kinyögni egyetlen értelmes szót sem. A szoba tovább forog, és minden kezd
elködösülni. Úgy érzem, mintha zuhannék. David kinyúl felém, és sikerül
elkapnia, mielőtt összecsuklanék, és a földre zuhannék.
-
Effie!
– kiállt fel David ijedten. – Effie, hallasz? Mindjárt jobban leszel. Minden
rendben van, ne aggódj, mindjárt jobban leszel. – Hallom, hogy beszél, és érzem,
hogy átkarolva kirángat a konyhából, de képtelen vagyok válaszolni neki.
Aztán minden elsötétül
előttem, de nem azért, mert elájultam, hanem mert David bevonszolt egy sötét
szobába. Ahogy lekuporodok a földre, rájövök, hogy ez egy szekrény.
-
Lélegezz
mélyeket – mondja, és az arcomra teszi a kezét. Ahogy kitisztul a látásom,
rájövök, hogy nincs is teljesen sötét, a szekrény falécei között beszűrődik
némi fény. Davidre fókuszálok, a szédülés máris csillapodott.
-
Ez
egy takarító szekrény – mondom, és enyhén elmosolyodok.
-
Igen,
de itt legalább csend van. – Igaza van, idebent sokkal nagyobb a csend.
Egy idő után letelepszik
mellém a földre. Addig figyeli az arcomat, amíg a légzésem le nem lassul
eléggé. Még mindig kissé remegek, de az már inkább csak az ijedségtől lehet.
Egy ideje elmúltak már az ilyesfajta fejfájás rohamok.
-
Jobban
vagy? – kérdezi David, és gondoskodóan a vállamra teszi a kezét.
-
Igen,
jól vagyok.
-
Mi
történt? – aggodalmaskodik. Azt hiszem, tartozom neki annyival, hogy elmondom,
mi is volt ez az előbb.
-
Emlékszel?
Az októberi meccsen beütöttem a fejemet. Agyrázkódásom volt, amiatt nem
játszhatom. – David aprót bólint. - Azóta néha előfordul, hogy fáj a fejem.
Biztosan csak a hangos zene miatt volt. Már jól vagyok, köszi, hogy segítettél.
-
Jól
van, ki akarsz menni innen? – kérdezi. Örülök, hogy meg sem próbálja
kihasználni a helyzetet a sötétben.
Elmosolyodom és bólintok.
David a kezébe fogja az enyémet, és lassan felhúz a földről. Megcsókolja a
homlokomat, majd kézen fogva megyünk ki a szekrényből. Visszamegyünk a konyhába, ami most már sokkal
forgalmasabb. David tölt nekem egy pohár vizet. Ahogy felhajtom a tartalmát, a
pohár széle fölött elnézve meglátom a kertbe vezető ajtó mellett Ashley-t és
Cassie-t beszélgetni. Gondolom, hogy ők is már azóta jóban vannak, hogy
Bailey-vel összejöttek. Itt mindenki ismeri, kivéve persze engem. Én csak egy
kívülálló vagyok, aki betolakodott a már jól megszokott baráti társaságukba, és
majdnem tönkretette a kapcsolatát Lucasszal. Látom, hogy Ashley észrevesz, de
egy fél pillantásnál többet nem szentel rám. Utálkozó pillantást vet rám, majd
visszafordul Cassie felé. Szégyellem magam amiatt, ami Bailey és köztem történt
a születésnapján a klubban, és amiatt is, amit iránta érzek, így megfogom David
kezét, és kihúzom a konyhából. Visszaindulunk a lépcső felé, ahol J. J.-t
hagytuk, de Davidet Jay, a rögbi csapat hátsó védője elvonja tőlem. David
kérdőn néz rám, mire intek a fejemmel, hogy menjen csak nyugodtan, elleszek.
Ismét átverekedem magamat a tömegen, de amikor visszaérek a lépcsőhöz,
meglepetten látom, hogy J. J. és Lucas épp egymással szemben állva
beszélgetnek. Lucas lazán, a mellkasa előtt összefogott kézzel áll, és elmélyülten
hallgatja, amit J. J. magyaráz neki, közben folyamatosan bólogat a fejével.
Amikor J. J. kiszúr, felém int, mire Lucas is felém fordítja a fejét. Ekkor
látom csak meg, hogy Kate eddig a takarásukban állt. Habár Lucas próbálja
leplezni, látom, hogy megváltozik az arckifejezése, amikor meglát. Igen, tudom,
utálsz, de hé, ez van, Öreg!
Veszek egy mély levegőt, és
felkészülök egy iszonyú kínos beszélgetésre.
-
Sziasztok
– üdvözlöm a testvéreket, és Kate-tel megöleljük egymást. Lucas és én még
egymás tekintetét is kerüljük.
-
Hol
van David? – kérdezi J. J szinte dalolva, mint egy ötéves, mire máris pirulni
kezd az arcom.
-
Úgy
érti, hol van az álompasid – cukkol Kate.
-
Nem
az álom pasim – morgom vissza. Kate direkt csinálja, csak azért, hogy zavarba
hozzon Lucas előtt. Legszívesebben megfojtanám a szemeimmel.
-
Látnod
kellett volna, hogyan smároltak itt, mindenki előtt – heccel tovább J. J.,
tudja jól, hogy utálom a nyilvánosságot. Szinte érzem a Lucasból áradó
feszültséget.
-
Na
ne! – mondja tettetett megdöbbenéssel Kate. – Itt, mindenki előtt? Effie, te
szégyentelen! Akkor várj csak, amíg ezt meghallod! – mondja Kate izgatottan J.
J.-nek. - Bianca látta őket kijönni egy sötét szekrényből, kézen fogva meg
minden. Szerinted mit csináltak odabent? – kérdezi sejtelmesen, mire mindketten
harsogva elnevetik magukat. Lucas és én egy kicsit sem találjuk viccesnek a
dolgot, bár gondolom, más-más okból.
-
Kate!
– szólok rá mérgesen. Tudom, hogy direkt csinálja.
-
Uuupsz!
– A szája elé teszi a kezét, aztán rám kacsint.
-
Hány
évesek vagytok, öt? – kérdezem felháborodva.
-
Nem,
tizennyolc vagyok, köszi szépen – mondja Kate, de közben tovább vigyorog rám.
-
Szemetek
vagytok – vetem oda nekik, és dühösen elfordulok.
Még hallom, ahogy J. J.
utánam kiállt, de belevetem magamat a tömegbe. Davidet általában nem nehéz
kiszúrni, sötétbarna haja van és elég magas, de hiába nézelődöm a tömegben,
mindenhol magas, sötéthajú srácok állnak csoportokba gyűlve. Hiszen itt van az
egész focicsapat plusz a rögbisek, persze, hogy mind magasak.
-
Effie!
– Egyszerre két irányból hallom meg a nevemet.
Hátraperdülök, és ekkor
meglátom magam mögött Lucast, ahogy épp próbálja átverekedni magát a tömegen,
miközben egyenesen rám néz. Már majdnem elér, de ekkor David elém lép, így
elállva az utat Lucas és köztem, aki így megtorpan. David átölel, mire a válla
felett Lucas és én farkasszemet nézünk egymással. El sem hiszem, hogy utánam
jött.
David elenged, megsimogatja
a karomat, majd megfogja a kezemet, közben vet egy pillantást a hátunk mögé, és
habár nem merek megfordulni, szinte biztos vagyok benne, hogy Lucast nézi.
-
Gyere,
menjünk egy csendesebb helyre – mondja, miközben a hátamra teszi a kezét.
Átvezet a tömegen, ki egészen a kertbe.
-
Mi
történt? Elveszettnek tűntél. Minden oké? – kérdezi aggódva, ahogy megállít a
ház oldalánál.
-
Persze,
minden rendben. Csak J. J. és Kate rajtam viccelődtek. – Azt nem mondom el,
hogy valójában rajtunk viccelődtek.
-
Tényleg
minden oké? – kérdezi ismét.
-
Persze
– bólintok -, hisz tudod, fantasztikus vagyok – vigyorgok rá.
-
És
szerény – válaszolja széles mosollyal. Szeretem ezeket az ugratásokat
közöttünk. David átölel a karjaival, és magához húz, majd heves csókolózásba
kezdünk.
Fogalmam sincs, mióta tart
David a falnak tolva és csókolja duzzadtra a számat, de hirtelen eltolom
magamtól, amikor krákogást hallok magunk mellől.
-
Khm,
ti srácok, jöttök? – kérdezi J. J., miközben lesüti a szemét, és a bajsza alatt
vigyorog, amikor látja, hogy zavartan törölgetem a számat a kézfejemmel.
-
Hova?
– kérdezem recés hangon.
-
Le a
partra. A srácok gyújtottak tábortüzet. Már mindenki lent van.
-
Öhm,
igen, persze. Megyünk mi is – válaszolok zavartan.
Cassie a konyhában várakozik
ránk. J. J. átkarolja a derekát, és mind elindulunk a bejárati ajtóhoz. A part
innen alig kétszáz méterre lehet, a sötét miatt igaz nem látni, de érezni lehet
a levegőben az óceán sós illatát. Most már nem a házból, hanem a part felől
érkezik a zene, de közel sem olyan hangos, mint korábban. David kézen fog, és
mind a négyen átsétálunk az úton, ami levisz egészen a partra. A tűz már
messziről látszik, ahogy narancssárgás fényébe öleli a körülötte ücsörgő
embereket. Néhányan a homokban, mások pedig kiszáradt farönkökön ücsörögnek. A
zene egész halk, már csak Scott legközelebbi barátai maradtak, mindenki inkább
felszabadultan beszélget, miközben sört iszogatnak. Lucas is közöttük van, de
Ashley-t nem látom, amitől megkönnyebbülök. David lehúz a homokba, így mellé
telepszem, és átölelem a felhúzott térdeimet. J. J. és Cassie úgy döntenek,
hogy lemennek a vízhez sétálni, így David és Lucas között már nem ül
senki.
-
Effie
– szólít meg Kate – beszélhetünk? – Csak megforgatom a szememet a hízelgő
hanglejtésén.
-
Mindjárt
jövök, rendben? – fordulok David felé, aki megsimogatja a hajamat, és biccent a
fejével.
Amint hallótávolságon
kívülre érünk, Kate beszélni kezd:
-
Ne
haragudj, Húgi, nem akartalak felbosszantani korábban.
-
De,
te pontosan azt akartad! – vágok vissza durcásan. – És mondtam már, hogy ne
hívj így!
-
Csak
azt akarom, hogy megszokd, mert ha az öcsém elvesz majd feleségül, akkor te a
húgom leszel.
-
Te
megbolondultál – rázom meg a fejemet bosszankodva. - Lucas sosem fog elvenni,
sem járni velem, sem semmit nem akar velem csinálni már, mert nem érez irántam
semmit. Sőt kerül, mint a leprásokat.
-
Az én
számból a bolondság, mint a tiédből a hülyeség. Persze, hogy kerül, amikor azt
hiszi, hogy Daviddel jártok.
-
Mert
járunk is!
-
Az,
hogy smároltok, még nem számít járásnak. Nem vagy belé szerelmes! – jelenti ki
határozottan, és sajnos nem tudok belé kötni.
-
Mond
minek hívtál el? – kérdezem helyette mérgesen.
-
Miért
vagy Daviddel? – Hát persze. Elfelejtettem, hogy kivel is vitatkozom. Kate-et
nem lehet csak úgy lerázni.
-
Mert
kedvelem, egyszerűen csak kellemes vele lenni, oké? Őszintén, nem tudom
megmagyarázni – mondom kifulladva a heves magyarázkodástól.
-
Azt
mondod, kedveled, meg hogy kellemes. Effie, a kellemes egyenlő uncsi! Miért nem
mondod meg kerek perec az öcsémnek, hogy szerelmes vagy belé? – Megtorpanok, és
körbeforgatom a fejemet, nincs-e valaki a közelünkben, aki meghallhatott
minket.
-
Állj
már le! – szólok rá indulatosan. – Nem kell az egész világnak tudnia, rendben?
-
Nem,
csak egyetlen embernek kellene, neki – mutat a tábortűz felé. Követem a
szememmel a kinyújtott karját a vörösen izzó tűz irányába, amikor meglátom,
hogy David és Lucas egymással szemben állnak, és mindkettejük testtartása azt
sugallja, mindjárt egymásnak ugranak.
-
Jézusom!
– morgom, mire Kate is feléjük kapja a tekintetét, de én már el is kezdtem
rohanni a fiúk felé.
Kate szaladni kezd utánam, a
szívem olyan hevesen lüktet a fejemben, hogy alig hallok a dübörgésén kívül
mást. Davidhez futok, aggódva a mellkasára teszem a kezemet, és enyhén elé
állok, hogy eltakarjam előle Lucast.
Kate végre beér, és azonnal
a testvére elé áll, majd megragadja a karját, és elrángatja tőlünk, én pedig
próbálom David figyelmét magamra vonni.
-
Ez
meg mi volt? – vonom kérdőre, mire végre lehajtja a fejét, hogy rám nézzen.
-
Semmi,
gyere, hazaviszlek – morogja.
Megfogja a kezemet, és
elindulunk felfelé a parton. Hátrapillantok a vállam felett. Kate mérgesen
hadonászik Lucas felé, aki idegesen a haját markolássza. Felém fordítja a fejét,
a tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódik, de végül dühösen elfordul, és
otthagyja a döbbent nővérét. Ahogy kikerül a tábortűz sárgás fényköréből, lassan
eltűnik a sötét éjszakában.
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon megleptél (illetve Effie lepett meg :)), hogy összejött Daviddel. Szerintem a pszichológus nem egészen erre gondolt terápiaként. :D
Kate gonosz. :D De vicces. :D
Nagyon kíváncsi vagyok, mit mondott Lucas Davidnek.
Arra pedig még jobban, hogy David akkor most gonosz, vagy nem? Scott is túl kedves volt Effie-hez. Gyanús, nagyon gyanús. :D
Nagyon várom a következő fejezetet. :)
Puszi,
F
Kedves F! Nagyon köszönöm a kommentedet! A pszichológus szerintem sem éppen erre gondolt, de Effie most inkább csak sodródik. A gyanúid hamarosan választ fognak kapni, így vagy úgy biztosan. :D Köszönöm, hogy velem tartasz! További szép hetet.
TörlésÖlel: Summerrose
Úgy érzem, most fog kiderülni h akkor a kedves David melyik oldalon is àll. Vagy lehet csak azért, mert én màr annyira szeretném tudni :D egy megoldandó dologgal kevesebb lenne;) hajjaj, úgy sajnálom a szegény szerelmeseket :$ ilyenkor annyira nem tudom h Kate miert nem kotyogja el Lucasnak h "de bizoony!Effie téged szeret, te majom !".. sokkal könnyebb lenne,ugyis szeret belefolyni a dolgokba :D de most h a lány után ment, meg h kakaskodtak egy kicsit a parton Daviddel, (ergo, mégis csak érdekli mi van Effievel) mintha kezdene olvadozni az a jégtömb közöttük :3 aminek nagyon örülünk :D és oo J.J ,te kis csibész, egyenesen imádlak! :DD
VálaszTörlésKedves Szellly! Kedves David honlétére mindenképp fény fog derülni, de nem is tudom, nem lehet hogy tényleg csak kedves? Kate sok minden lehet de pletykás tutira nem. Szerintem tudja, hogy Effie-nek és Lucasnak egyedül kell rájönniük ,hogy mi is a pálya. J. J.-t én is imádom!
TörlésTovábbi szép hetet, legközelebb is várlak vissza.
Puszi!