Lucas
Az egyetemi elfogadó levelek a héten elkezdtek özönleni.
Mindenki bejutni látszik abba a suliba, amit akart. A legtöbben itt a
Darnellben okos, ambiciózus, és jó nevű családból származnak, így nem meglepő a
sok Borostyán Ligás egyetemre való bejutás. A legjobb hír mégis az volt a héten,
hogy J. J.-t felvették a Georgiai egyetem mérnök szakára. És nagyjából ez az
egyetlen dolog, aminek örülhetek mostanában, mert amúgy totál nyomorultul érzem
magam. Az elmúlt hét volt talán a legrosszabb
a születésnapom óta eltelt hetek után. Mióta megtudtam, hogy Effie-t felvették
az Oxfordra, és lehet, hogy szeptembertől már nem is lesz itt az országban, még
siralmasabban telnek a napjaim. Igyekszem távol tartani magamat tőle, mert már
attól is szörnyen érzem magam, ha ránézek.
Ráadásul bármelyik nap megérkezhet a válasz a Browntól,
hogy végül sikerült-e elnyernem az ösztöndíjat, és ettől totál idegroncs vagyok.
Apám még mindig semmit nem sejt a dologról. Ashley pedig, aki elméletileg a
barátnőm, alig beszél velem. Ma délután viszont legnagyobb meglepetésemre
találkozni akar velem.
Campbellre nézek, aki velem szemben ül a boxban és épp
hatalmasat harap a pizzájából.
-
Hmm, Peep pizzája még mindig a legjobb
– motyogja teli szájjal, aztán lazán hátradől, közben engem méreget. - Elég szarul
nézel ki, öregem. Nem lehetne, hogy te és Effie egyszerűen csak smároltok, és
elfelejtitek ezt a sok marhaságot? – kérdezi egyszerűen.
-
Nem hiszem, hogy David ennek
kifejezetten örülne – mondom keserűen.
-
Ja, elég gáz. Az a srác egy
gyökér. Tavaly még Sanders címeres haverja volt. Nem engedheted, hogy Effie
vele járjon.
-
Mégis hogyan mondhatnám azt neki,
hogy hagyja ott, ha még arra sem vagyok képes, hogy a saját francos barátnőmmel
szakítsak? – kérdezem.
Campbell szavaitól úgy érzem, mintha valaki épp gyomorszájon
vágott volna. Kizárt, hogy hagyjam, hogy
pont Rothadtberggel tegye meg. Az nem fog megtörténni!
-
Nem tudnád megkérni Cassie-t, hogy
beszéljen a fejével? – kérdezem.
-
Nem tudom, hogy hallgatna-e
Cassie-re, J. J.-hez sokkal közelebb áll.
-
Gondolod, hogy J. J.-t kéne
megkérnünk, hogy lebeszélje Effie-t arról, hogy lefeküdjön Daviddel? Gondolkozz
már, Camp, az istenért! – nézek rá mérgesen. – Ha J. J. megtudja, mi folyik a
háta mögött, akkor mindkettőnket kicsinálja.
-
Oké, nyugi már – mondja, miközben
előveszi a telefonját, és üzenetet kezd írni Cassie-nek.
Lehet, hogy Campbell nem a házifeladatok bajnoka, de
mindig megteszi, amit kell, hogy kisegítse a barátait.
-
Jövök neked eggyel, haver – mondom
neki.
-
Ashley után beugrassz Effie-hez?
Nála tanulunk – mondja Campbell, miután leteszi a telefonját a tányérja mellé.
-
Meglátjuk, attól függ Ashley mit
akar…
Peeptől egyenesen ahhoz a kávézóhoz hajtok, ahova
Ashley-vel megbeszéltük a találkozónkat. Nem tudom, hogy mi ez a pálfordulás
nála, hogy hirtelen találkozni akar. A kezem már a kilincsen van, amikor az
üvegen keresztül meglátom, hogy Ash és az apám egy közös asztalnál ülnek, és
épp elmélyülten beszélgetnek. Ashley haja be van fonva, és egy elöl gombolós,
nyakig zárt ruhát visel, ami csupán egyet jelenthet. Akar valamit az apámtól,
és a legjobb benyomást akarja kelteni rá. Ashley mindig is könnyedén bedőlt
apám sármjának. Ahogy nézem őt a kávézó üvegén keresztül, már nem azt a
szorgalmas, zárkózott lányt látom, akibe tavaly beleszerettem. Sokkal inkább
egy törtető, becsvágyó, a flancos partik lelkes résztvevője ül odabent, akinek
a családneve majdhogynem erre a szerepre rendeltette. A zsebemben csörögni kezd
a telefonom, így elengedem a kilincset, és ellépek az ajtótól.
-
Lucas, kisfiam, hogy vagy? –
kérdezi anya a telefonon keresztül.
Örülök, hogy hallom a hangját, sokkal életerősebb, mint
mikor utoljára beszéltünk. Lefordulok az egyik csendesebb utcára, hogy
nyugodtan tudjak vele beszélni.
-
Jól vagyok – válaszolom, amilyen
halkan csak lehet. Tudom, ha ennél hangosabban beszélek, azonnal rájön, hogy
valami bajom van. – Te hogy vagy?
-
Épp most beszéltem Katie-vel. – Csak
anya hívja őt így, azt hiszem, Kate mástól el sem viselné. – Beszéltél ma már
az apáddal? – kérdezi.
-
Reggel hívott, de nem tudtam
felvenni. Azóta nem hívtam vissza.
-
Értem – válaszolja.
Utálom, ha apáról kérdez, utálom, hogy még mindig függ
tőle anyagilag, pedig ennél sokkal jobbat érdemelne.
-
Mostanában velem is elég hallgatag
voltál – mondja, mire bűntudatom támad. Igaza van, szándékosan kerültem a
telefonbeszélgetéseket.
-
Nem élvezed az e-mailjeimet? Elég
sok időt és energiát fektettem beléjük. – Próbálom elviccelni a dolgot.
-
Persze, hogy élvezem, de jobban
szeretem hallani a hangodat.
-
Sajnálom, anya. Mostanában nem
mennek túl jól a dolgok – vallom be.
-
Gondoltam. Nem vall rád, hogy
ennyi ideig ne hívj.
Aztán már azon veszem észre magam, hogy bevallok neki
mindent az új dupla életemről. Arról, hogy hogyan érzem magam Effie-vel, és
hogy mennyire szenvedek ettől az egész helyzettől. Néhány részt kihagyok, de
anya nem naiv, magától is ki tudja tölteni a történetemben lévő lyukakat. Jó
érzés végre elmondani valakinek a teljes történetet, és azt, ahogy most érzem
magam emiatt. Amikor elhallgatok, egyfajta megkönnyebbülést érzek.
-
Lucas, kisfiam. Sajnálom, hogy így
érzel. Tudom, hogy ez most a világ végének tűnik, mert apád nagyon is kedveli
Ashley-t, de van választásod, drágám.
-
Mi van, ha Effie nem akar engem,
anya?
-
Nem kéne kételkedned magadban, és
várnod arra, hogy kapsz-e ösztöndíjat vagy sem – mondja. – Néha csak vállalnod
kell a kockázatot.
Elmosolyodom a válaszán. Csak anya tud ilyen magabiztos
választ adni, mintha nem kéne tartanom az esetleges bonyodalmaktól vagy
sérüléstől.
-
De mi van apával és a
kezeléseddel? – kérdezem kételkedve.
-
Hát, igazából ezért hívtalak. – A hangja
egészen vidámra vált. – Nemrég jöttem el az orvostól. Azt mondják, nem kell
megműteni a szívemet. Annyira jól sikerült a gyógyszeres kezelés, hogy ha
minden jól megy, akkor pár hónap múlva újra taníthatok.
Szédülni kezdek, ezért meg kell kapaszkodnom. A falnak
kell támasztanom a hátam, mert attól félek, összecsuklik a lábam. Az eufória
érzése megrohamozza a testemet. Megdörzsölöm a szememet, és megköszörülöm a
torkomat, hogy anya ne hallja, elérzékenyültem. Életemben nem voltam még
ennyire hálás semmiért, mint most, hogy tudom anya fel fog épülni. Már értem,
miért kérdezte, beszéltem-e apámmal. Megkérem, hogy mondja el szóról szóra,
amit az orvos mondott neki, és képtelen vagyok letörölni az idétlen vigyort az
arcomról.
-
Kérek, gondolkodj el azon, amit
mondtam neked, rendben? – mondja, amikor búcsúzkodni kezdünk. – Ne hagyd, hogy
az apád irányítsa az életedet.
-
Ígérem, átgondolom – válaszolom.
-
Remélem, drágám – mondja. – És
Lucas?
-
Igen?
-
Kérlek, vigyázz magadra. És ne
félj helyesen dönteni. Szeretlek, akármi is történjen.
-
Tudom, anya.
-
Szeretlek, kisfiam.
-
Én is, anya.
Miután letesszük, egy üzenet vár Ashley-től.
„Hol a fenében vagy?” – olvasom.
Anya telefonhívása csak megerősít a döntésemben, hogy ne
menjek vissza a kávézóba.
„ Közbe jött valami. Később beszélünk. B.” – írom meg a
válaszom.
Beugrom a kocsimba, beindítom a motort, és eltekerem a
kormányt, majd ráhajtok az útra. Az útra, ami elvisz oda, ahol most lennem
kell, a barátaimhoz.
Julie nyitja ki az ajtót, és egyenesen az alagsor felé
irányít, azt mondja, mind ott vannak lent, és tanulnak. Lesietek a lépcsőn, és
fülig érő mosollyal köszönök a földön kuporgó társaságnak:
-
Sziasztok!
-
Késtél, már megint… – mondja J. J.
rosszallóan, és becsapja a könyvét.
-
Időben odaérünk J. J. – mondja Effie,
majd feláll, és megigazítja a térdzokniját. Hirtelen el kell kapnom a
tekintetem, amikor észreveszi, hogy őt bámulom.
-
Hol voltál amúgy? – kérdezi Scott.
– Túl boldognak tűnsz. Természetellenesen boldognak. Csak nem Ashley-nél
voltál? – kérdezi. Látom, hogy Effie zavartan elfordítja rólam a tekintetét. A
születésnapom óta elég kényes téma ez közöttünk.
-
Nem – jelentem ki határozottan. –
Anyával beszéltem – mondom, mire Effie felkapja a fejét. – Kiengedték a
kórházból, nem kell megműteni, és az eredményei is szuperek.
-
Lucas! – kiált fel Effie, és észre
sem veszi, hogy megint a keresztnevemen hívott, amit úgy szeretek hallani tőle.
– Úgy örülök neked! – Erre a nyakamba veti magát, és ebben a pillanatban el is
felejtem, hogy már egy hónapja nem értünk egymáshoz, sőt beszélni is alig
beszéltünk.
-
De király, haver! – lép hozzám
Campbell, ezzel Effie-t arra kényszerítve, hogy ellépjen tőlem. Campbell és
Scott is alaposan meglapogatják a hátamat, de közben képtelen vagyok levenni a
szememet Effie boldog arcáról.
-
Tudtam, hogy minden rendben lesz –
mondja Scott.
-
Sajnálom, csak azt hittem… – kezdi
J. J. bűnbánóan, mire kinyújtom felé a karomat, amit elfogad, és magához ránt. Mindig
is úgy tekintettem J. J.-re, mintha a testvérem lenne. Rengetegszer kihúzott
már a csávából, és neki köszönhetem, hogy bevettek a csapatba, és most én
vagyok a kapitány.
-
Semmi gond – mondom. – Tudom, hogy
az utóbbi időben nem voltam éppen megbízható, de ígérem, mától ezen
változtatok.
-
Ezt meg kell ünnepelnünk! – kiált
fel J. J. - Effie épp el akart minket vinni valami tejmentes palacsintázóba. Velünk
tartasz?
Effie-re nevetek, mert tudom, hogy ez az a hely, ami után
annyira rosszul volt, hogy nálam kellett maradnia éjszakára.
-
Persze, sőt én állom.
Effie felszalad az emeletre, hogy átvegye az
egyenruháját, míg a srácokkal lent várakozunk. Valaki csönget, mire mind
összenézünk.
-
J. J., megnéznéd, ki az? – kiabál
le Effie a szobájából.
J. J. megrántja a vállát, és az ajtóhoz lép. A postás áll
odakint, jó néhány borítékkal a kezében.
-
Elisabeth Saoi – próbálja
kiolvasni a nevet a levélről, de megakad a nyelve. Rápillantok a papírra.
-
Seer-sha – mondjuk ki egyszerre
Effie-vel a nevet, miközben ő lefelé szalad a lépcsőn. Meglepődötten néz rám,
aztán ellép mellettünk, és aláírja az átvételi nyomtatványt, majd elveszi a
leveleket.
-
Köszönöm – mondja a férfinak, majd
becsukja az ajtót.
-
Milyen név az, hogy… Sao –
próbálja Campbell kibetűzni a nevet ismét.
-
S-a-o-i-r-s-e, azaz Seer-sha. Régi
ír név – mondja.
-
Azt jelenti, szabadság – fejezem
be, mire Effie ismét meglepődötten néz a szemembe.
-
Honnan tudod? – kérdezi
-
Így hívták a nagymamámat is. Anya
szülei írek voltak – mondom, mire apró mosoly jelenik meg a szája sarkában,
amitől a világoskék szemei megcsillannak.
-
Akkor ezentúl hívhatlak
Seer-shának? – kérdezi tőle idétlenkedve Campbell.
-
Nem – motyogja Effie, és egy kissé
félrehúzódik, amikor megállapodik a szeme az egyik borítékon.
J. J. a vállamra teszi a kezét és kihúz a házból.
Effie-re sandítok, de ő továbbra is félrehúzódva áll, és némán, megrökönyödve
bámulja a kezében tartott levelet. J. J. és én megállunk Campbell kocsija
mellett.
-
Nagyon örülök, hogy Clara jobban
van – mondja J. J., és megszorítja a vállamat.
Anya és J. J. csak egyszer találkoztak személyesen, a
tavaly előtti nyár végén, amikor anya velem együtt repült vissza a szünetről,
amit mindig vele töltöttem Angliában. J. J. imádta őt, és neki sem kellett
különösen próbálkoznia, anya már így is kedvelte, amiért segített nekem
beilleszkedni a csapatba, és a legjobb barátom volt a kezdetek óta.
-
Most akkor mi van, jöttök már? – néz
ki Campbell türelmetlenül a kormány mögül.
-
Ja, csak Effie-re várunk. Mindjárt
szólok neki, hogy húzzon bele - mondja J. J.
-
Hagyd csak, majd megyek én –
mondom sietve, és már kocogni is kezdek a bejárat felé.
Tudni akarom, hogy mi volt abban a levélben, amitől Effie
annyira elsápadt, amikor meglátta. Belépve végigpásztázom a szememmel a
nappalit és a konyhát, de Effie eltűnt.
-
Eff? – mondom a nevét, de nem jön
válasz.
Arra tudok csak gondolni, hogy felszaladt valamiért a
szobájába, így az emelet felé veszem az irányt. A szobája ajtaja teljesen
nyitva van, és már a lépcső tetejéről látom, hogy lehajtott fejjel az ágya
szélén ül, és még mindig a kezében tartott levelet bámulja. Az arca
gondterheltnek tűnik, és a kezében enyhén remeg a papír.
-
Hé, Effie, minden rendben? –
kérdezem.
A nevének hallatán
szinte megrázkódik az ijedségtől, és gyorsan összehajtja a kezében tartott
lapot. Felugrik az ágyáról, és a meglepettségtől dadogni kezd.
-
Pe… persze. Jól. Megyek már –
mondja, aztán az íróasztalához lép, majd az egyik könyv lapjai közé teszi a
levelet, és gyorsan becsukja azt.
Amikor el akar lépni mellettem, megállítom. Túl furcsán
kezdett el viselkedni, tudom, hogy valami olyan volt a levélben, ami
felzaklatta.
-
Effie, mi volt a levélben? Csak
nem megint valami a gyámügytől? – kérdezem. Effie egy pillanatra szorongva néz
rám, majd egy szörnyű műmosolyt erőltet magára.
-
Csak egy ostoba levél volt a
mobilszolgáltatótól, hogy váltsak csomagot – mondja, aztán ellép mellettem, és
ugrándozva elindul lefelé a lépcsőn.
Én mozdulatlan maradok, és a könyvet nézem az íróasztalán,
amibe elrejtette a levelet. Tudom, hogy hazudik a levél tartalmáról, csak azt
nem értem, miért.
-
Jössz? – kiált utánam, mire
elszakítom a tekintetem az asztaltól. – Éhen halok – mondja, és elneveti
magát.
Szia!
VálaszTörlésTermészetesen adja magát a legfontosabb kérdés: Mi van a borítékban????? Jó, tudom, hogy úgyis kiderül majd, de végig ezen fogok gondolkodni :)
Örülök, hogy Bailey anyukája jobban van, és ez azt is jelenti, hogy Bailey felszabadul egy kicsit.
Hú, folyton azon jár az agyam, mi lehetett a levélben. :D Ne csigázz, kérlek, és minél hamarabb áruld el. :)
Puszi,
F
Kedves F!
TörlésKöszönöm hogy ismét írtál! Nah hát igen. A nagy kérdés. Azt ígérem, hogy ki fog derülni, mi volt a levélben, addig lehet spekulálni. Kíváncsi lettem volna mire tippelsz. :D Bailey szempontjából ez a rész viszont mindenképp végre pozitívumot hozott. Meglátjuk mit kezd majd ezzel.
További szép hetet kívánok!
Puszi: Summerrose
A mútlkori hozzászólásból kimaradt, h de jó lenne most egy Lucas szemszög.. de úgy tűnik olvasol a gondolataimban:3 :D mit akarhatott Ashley? És mi volt a levélben? És miért hazudott Lucasnak ?? :O már szinte aludni sem hagysz minket... :DD
VálaszTörlésKedves Szellly! Köszönöm hogy írtál!
VálaszTörlésCsak annyit árulhatok el, hogy az összes kérdésed megválaszolásra fog kerülni... idővel. Lesz ami előbb, lesz ami később, de ígérem minden részletre hamarosan fény fog derülni. Addig jó izgulást és agyalást, hogy vajon mi is lehet a válasz rájuk :D
Szép hetet, hamarosan új fejezet!
Puszi:Summerrose