Olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Épp
most beszéltem Shetley edzővel, aki hajlandó visszavenni a csapatba. Alig
bírtam visszafogni magamat, amikor közölte velem a döntését. Főleg, mert amikor
szólt, hogy beszélni akar velem, azt hittem, az ellenkezőjét fogja közölni. Már
rettenetesen hiányzik a rögbi, és az, hogy hajlandó visszatenni a csapatba
ilyen rövid idővel a suli vége előtt, boldogsággal tölt el. A fiúöltöző felé
veszem az irányt, mert az edző szerint David ott szokta írni a háziját. Nem
kifejezetten örülök annak, hogy még a tanárok is tudnak a kapcsolatunkról, de
mi sem rejtettük éppen véka alá a rengeteg folyosói csókolózással, hogy mi is
van közöttünk. Remélem, David tényleg odabent lesz, és nem kell keresgetnem,
mert korábban felajánlotta, hogy hazavisz, és még be kell fejeznem egy esszét
angolra.
Kilököm az öltöző
ajtaját, de attól, amit odabent találok, megtorpanok. A szívem azonnal verni
kezdi a mellkasom, amitől szinte bennem reked a levegő. Elice gonosz mosolyra
húzza a száját, ahogy egyenesen a szemembe bámul, és még szorosabban húzza
magához Davidet. Úgy érzem, a testem zsibbadni kezd, mire kicsúszik a táskám a
kezemből. A benne lévő könyvek hangos puffanással zuhannak a kicsempézett
padlóra. A zajra David riadtan kapja felém a fejét. Erős hányingerem támad,
ahogy a bokája köré tekeredett nadrágját bámulom.
-
Effie – szólal meg David reszelős
hangon, és kapkodva a nadrágja után nyúl, hogy magára rángathassa.
Erőt veszek magamon, hogy el tudjam szakítani a
tekintetemet rólunk, majd felkapom a táskámat a földről, és kirontok a
folyosóra. Olyan durván vágom be magam mögött az ajtót, hogy zeng tőle az egész
folyosó. Hányingerem van attól, amit odabent csináltak. Elice ott ült az egyik
mosdó szélén, míg David a lábai között mozgott és… Gyakorlatilag a szemem
láttára csinálták. Az úgynevezett pasim és a legnagyobb rosszakaróm. Nem tudom,
melyikük ötlete volt ez az egész, vagy, hogy ki csábított el kit, de ha
Elice-nek ez valami visszavágó volt Reed miatt, akkor ez már beteges a
részéről.
-
Effie, várj meg, kérlek, hadd
magyarázzam meg! – rohan utánam David kétségbeesetten.
Hirtelen megállok, és felé perdülök, amitől
megrökönyödik. Szinte nevetséges, ahogy a nadrágöve kicsatolva lóg, miközben a
kezével markolássza a gatyáját, nehogy az leessen róla.
-
Tessék, magyarázd meg! Kíváncsi
vagyok, milyen szuper indokod volt
arra, hogy a suli öltözőjében
megdugd Elice-t – mondom cinikusan.
megdugd Elice-t – mondom cinikusan.
Mint ahogy arra számítottam, David némán tátogva áll
előttem, de egyetlen értelmes szót sem képes kinyögni.
-
Sajnálom – mondja végül
kétségbeesetten.
-
Sajnálod? Ennyi? Ezt vagy képes
felhozni a védelmedre? – fakadok ki mérgesen.
-
Már egy hónapja járunk, de te nem
voltál soha hajlandó arra, hogy továbbmenjünk.
-
És ezért úgy gondoltad, a hátam
mögött kielégíted a vágyaidat VELE? – mutatok az öltöző felé vádlón. – Hogy te
mekkora egy szemét alak vagy David! – csattanok fel durván, és ott akarom
hagyni, de ő jön utánam.
Előveszem a telefonomat a zsebemből, de ekkor veszem csak
észre, hogy le van merülve. Remek, még csak fel sem tudom hívni J. J.-t, hogy
jöjjön el értem. Itt ragadtam a suliban kocsi nélkül Daviddel, aki
gyakorlatilag épp a földbe tiporta a méltóságomat és az önbecsülésemet. Látja,
hogy bosszankodva elteszem a telefonom.
-
Hadd vigyelek haza, kérlek! –
könyörög szánalmasan.
Gyakorlatilag nincs más lehetőségem, mint vele menni.
Odakint hamarosan besötétedik, és legalább két órán át kéne gyalogolnom egyedül
a sötétben ahhoz, hogy hazaérjek. Dühösen vágtatok végig a folyosón, és lököm
ki a parkolóhoz vezető lengőajtót. Közben David helyrehozta az öltözékét, és
bűnbánóan néz rám, miközben kinyitja nekem a kocsija ajtaját. Lehajtott fejjel
áll az ajtó mellett, és várja, hogy beszálljak. Nem nézek rá, amikor bedobom a
táskámat az ülés alá, akármilyen kétségbeesetten bámul is engem. Mérgesen az
ablakhoz támasztom a könyökömet, és ráhajtom a fejemet a kézfejemre. David
beszáll mellém, és a szemem sarkából is látom, milyen lesújtva bámul maga elé.
-
Csak vigyél haza – mondom neki, a
hangom rideg és durva.
Már félúton járunk a házam felé, amikor megállunk egy
piros lámpánál. Egész eddig némán bámultam ki az ablakon. David nem mer
megszólalni, hiszen úgysem tudna olyat mondani, amivel helyre hozhatná, hogy
megcsalt, és láthatólag erre már ő maga is kezd rájönni. Végül kibukik belőlem
a kérdés, amin egészen eddig agyaltam, és tudom, ha most nem teszem fel neki,
képtelen leszek elengedni a haragomat.
-
Máskor is megtörtént már ez? –
kérdezem, és felé fordítom a fejemet. David mélyet sóhajt, és meg mernék rá
esküdni, hogy könnyes lett a szeme.
-
Effie, sajnálom…
-
Azt kérdeztem, hogy máskor is
lefeküdtél-e vele?! – ismétlem meg a kérdésemet újra durvábban.
David ismét mélyet sóhajt, és remeg a szája, amikor
kifújja a levegőt.
-
Nem – nyögi ki reszelős hangon,
láthatólag közel jár hozzá, hogy elsírja magát. - Ez volt az első. Én tényleg
sajnálom. Nem értem, mi ütött belém – mondja meggyötörten, és a kormányra
hajtja a fejét.
Nem vagyok szívtelen, sajnálom, amiért ennyire szenved,
de fél órája még Elice lába között szorgoskodott, így elfordítom a fejem, és
hagyom, hadd érezze csak rosszul magát. Dühös vagyok rá, de nem annyira, mint kellene.
Úgy értem, épp megcsalt, ezért dühöngenem kéne, de képtelen vagyok rá.
Alattomos és sunyi volt a részéről, amit a hátam mögött csinált, de hazudnék,
ha azt mondanám, le vagyok törve amiatt, hogy szakítanom kell vele. Nem szállok
ki azonnal a kocsijából, amikor leparkol a házunk előtt. A kilincsre teszem a
kezem, amikor a szánalmas könyörgése megtöri a kettőnk közötti csendet.
-
Effie, kérlek, bocsáss meg nekem!
-
David, ezt elcseszted. Nem csak
egy véletlen csók volt, hanem gyakorlatilag a szemem előtt… - Inkább nem
fejezem be ezt a mondatot. Csalódottan kifújom a levegőt.
-
Elvesztettem a fejem egy
pillanatra – kezdi szinte hisztérikusan. - Gyenge voltam, de te sosem akartad,
hogy…
-
Csak nem azt akarod mondani, hogy
az én hibám, hogy megcsaltál? – vágok a szavába. – Soha nem is randiztunk.
Scott buliján kívül soha nem voltunk együtt sehol. Mégis szerinted le kellett
volna feküdnöm veled?
-
És ez az én hibám volt? – kiált
fel váratlanul.
Megrezzenek a hirtelen kitörésétől, de mielőtt valami
meggondolatlant mondanék, inkább ismét az ablakhoz támasztom a könyököm.
-
Reeddel bezzeg csináltad – morogja
epésen, mire felé kapom a fejemet.
-
Reed egy szemét hazug, és mondjon
bármit is, az nem igaz!
-
És az sem igaz, hogy odavagy Bailey-ért?
Válaszolj, Effie! – szól rám, miután hosszasan hallgatok.
-
Mondtam már neked, hogy ő és én
csak jó barátok vagyunk. Nincs közöttünk semmi sem. – Ez pontosan úgy hangzott,
mint ahogy Lucas védekezett Ashley előtt.
-
Az elején még azt hittem, hogy tényleg
velem akarsz lenni, Effie. Azt hittem, azért akartad, hogy megcsókoljalak, mert
velem akartál lenni, de te képtelen vagy elengedni magad. Mi voltam én neked,
valami búfelejtő, hogy ne rá gondolj? Mégis mi a franc bajod van neked, mi? Azt
hiszed, nem vettem észre, hogy mi folyik köztetek?
-
Semmi sem folyik köztünk –
ellenkezek még mindig, de a hangom már sokkal erőtlenebb, mint korábban.
-
Lehet, hogy hallgatnom kellett
volna Mike-ra, és hagynom téged a fenébe – mondja gonoszan, mintha meg sem
hallott volna. – Először nem hittem neki, de nem vagyok ostoba, Effie! – kiált
fel. – Láttam, hogy nézett ránk a focis szupersztár fiúd, amikor smároltunk. Szinte
már örömömre volt látni, ha sikerült lebuknunk előtte. – Elgondolkozva néz maga
elég, és lassan gonosz vigyorra görbül a szája.
-
Szóval azért volt az egész, hogy
Lucast bosszantsd? – kérdezem keserűen.
-
A te Lucasod – mondja a nevét
csupa rosszindulattal -, majd felrobbant akárhányszor együtt látott minket.
Most legalább tudja, milyen az, ha visszautasítanak.
-
Ezt meg hogy érted? – kérdezem
értetlenül.
-
Miatta nem kerültem be a
focicsapatba, és kellett végigszenvednem ezt az évet is a béna rögbisekkel. Tudod
te, milyen egy csapat lúzerre vesztegetni az idődet? Most legalább az első
sorból nézhette végig, ahogy a kis védencének lenyomtam a torkán a nyelvemet. –
Erre gúnyosan elneveti magát.
Hányingerem támad attól a sok undorító dologtól, amit
David kimondott.
-
Szóval ezért volt ez az egész
cirkusz közöttünk? – kérdezem fanyarul.
-
Nem annak indult, de az lett
belőle. Én mindent beleadtam, de te közben még az intimitás legcsekélyebb
megnyilvánulására is képtelen voltál, legalábbis velem. Gondolom, Bailey ágyába
nagyobb kedvel másztál volna bele.
-
Miért mondasz ilyeneket? –
kérdezem keserűen.
-
Én elfogadtam a sok szarságodat,
nem érdekelt, hogy mindenki lotyónak gondol, türelmes voltam, de te még azt sem
engedted, hogy megismerjem a barátaidat! Annyiszor próbálkoztam, de neked nem
én kellek, hanem az a nyamvadt Bailey. Úgyhogy nem is értem, miért vagy
felháborodva azon, hogy kerestem valaki olyat, aki velem akart lenni.
David gonosz dolgokat vágott a fejemhez, és a legrosszabb,
hogy többen igaza is van, mégis úgy érzem, csak a sértettség mondatja ezt vele.
-
Elice kihasznált téged, csak azért,
hogy engem bosszantson.
-
Ő legalább rám gondolt, miközben
vele voltam, veled ellentétben – David láthatólag képtelen túllépni a
sértettségén, és nem fogja abbahagyni, amíg a sárba nem döngöl engem a
szavaival.
-
Ez nem igaz – ellenkezem, de a
hangom egyáltalán nem olyan határozott, mint kellene.
-
Tudod mit, Effie? Egy cseppet sem
bánom, hogy lebuktunk előtted. Sőt, örülök, hogy a szemtanúja lehettél annak,
hogy miről maradtál le. – Adja meg a kegyelemdöfést.
-
Gusztustalan vagy, David – mondom,
és kiugrom a kocsijából, majd dühösen bevágom az ajtaját.
Miért van az, hogy állandóan a rossz sráccal jövök össze?
Miért vonzom a bunkókat? Nem fordulok meg, és nem nézek hátra, amikor elhajt.
Eleget láttam.
Ledobom a járdára a hátizsákom, és a kulcsaimat kezdem
keresni. Mindig a táskám elején lévő kisebb zsebbe teszem, de most nincs ott.
Kicipzárazom a nagyobb részt is, és kiborítom a járdára a tartalmát. Kétszer is
átforgatok mindent, de a kulcsom nincsen meg. Legszívesebben felordítanék
kínomban. Egy órával ezelőtt még minden rendben volt, boldog voltam, most meg
itt térdelek a ház előtt, kulcs nélkül, megcsalva és kidobva, mint egy koszos
rongy. Ráadásul George és Julie csak holnap reggel jön haza. Addig mégis hol a
fenében húzom meg magam, ha nem tudok bemenni a házba? Körbejárom a házat, és
bejutási lehetőségeken agyalok. Még az is eszembe jut, hogy felmászom a
növénylétrán, de ezt elvetem, mert kétlem, hogy elbírná a súlyomat, másfelől,
ha fel is jutnék, az erkélyajtó mindig kulcsra van zárva, így azon nem jutnék
be. Bosszankodva visszapakolok a táskámba, feldobom a vállamra, és körbenézek
az utcában, amikor J. J. háza kerül a látóterembe. Hát persze, J. J.! Miért nem
jutott ez azonnal az eszembe?
Átszaladok az utca másik oldalára, fel a feljárón,
átugrom a néhány lépcsőfokot a verandán, és máris a Williams család bejáratánál
termek. Kopogásra emelem a kezem, de ekkor hirtelen kinyílik előttem az ajtó,
így majdnem beesem rajta. Lucas jelenik meg velem szemben, mire összerezzenek, viszont
ő még mindig a ház belseje felé fordulva áll, így nem vesz észre.
-
Későn jövök, Mrs. Williams! – szól
be a házba, és felhúzza a kabátján a cipzárt.
-
Addig maradsz, amíg csak
szeretnél! – kiállt neki vissza J. J. mamája.
Lucas ekkor váratlanul megpördül, és elindul kifelé, becsapja
az ajtót, de mielőtt belém rohanna, elkapja a vállamat két oldalról, hogy ne
ütközzünk össze. Nagyon meglepődötten néz a szemembe, amikor rájön, hogy én
vagyok az.
-
J. J. nincs itthon – mondja
azonnal, és végignéz rajtam. - Te és David kiturbékoltátok magatokat? – kérdezi
szarkasztikusan.
Nem akarom, hogy Bailey itt legyen. Miért kellett pont vele
összefutnom? Ő az utolsó, akivel most beszélni akarok, azok után, amit David
mondott.
-
Igen, köszi az érdeklődést –
válaszolom, de a hangom elcsuklik, ami azonnal elárulja, hogy valami nem
stimmel.
Lucas arca megváltozik a válaszomra, és közelebb jön
hozzám.
-
Hé, Effie, mi van veled? – A
hangja gyengédebbé válik, és aggódva néz rám.
Egy percig némán vizsgálgatja az arcomat, látom, hogy
pörög az agya.
-
Bántott téged? – Válik élesebbé a hangja.
-
Micsoda? – döbbenek meg.
-
Megölöm azt a rohadékot, ha hozzád
mert érni…
Már félúton jár a kocsijához, amikor utolérem.
-
Ne! – kapom el a karját.
Nem tudom, mit akart csinálni, de megállítom benne.
Bailey a karját megragadó kezemre bámul, mire sietősen elkapom azt.
-
Nem bántott… fizikailag – mondom,
mire Bailey furcsán néz rám, de nem kérdez rá a dologra. - Csak ideges vagyok,
mert nincs meg a kulcsom. Kizártam magam a házból.
-
Oh, értem – mondja sokkal
nyugodtabban.
Egy darabig ott állunk esetlenül egymással szemben,
egyikünk sem tudja, hogy mit mondjon vagy tegyen. Mióta a mamája jobban van, több
időt tölt velünk, de közel sem mennek úgy a dolgok közöttünk, mint korábban.
-
Visszavigyelek a suliba, hogy
körbenézz? – ajánlja fel.
Nem igazán tudom, hogy mit válaszoljak. Lucas őszinte
aggódással néz rám. Talán képesek leszünk még egy óráig értelmesen viselkedni.
-
Az jó lenne – egyezem bele.
A sulihoz vezető úton egymáshoz sem szólunk. Nem is
lennék túl jó társaság, mert még mindig David szavai csengenek a fülemben. Fogalmam
sincs, hogy mit fog tenni, de remélem, van még benne annyi, hogy nem kürtöli
szét a szakításunkat – főleg, hogy erre ott lesz Elice -, és azt, hogy szerinte
mit érzek Lucas iránt. Már így is épp eléggé a kapcsolatába tiportam, nem kéne
tovább szítani közte és Ashley között a dolgokat. Amúgy is J. J. azt mondta,
hogy azért találkoztak, hogy megpróbálják helyrehozni a dolgaikat.
Mire kiszállunk a kocsiból, már teljesen besötétedett. Az
iskola teljesen kihalt, sehol egy lélek, a legtöbb lámpát már lekapcsolták a
folyosókon, így majdnem teljes sötétségben botladozunk végig a termeken. Felforgatjuk
az összeset, ahol ma órám volt, de a kulcsom sehol.
-
Megnézem a fiúöltözőben is. Lehet,
hogy otthagytam – mondom.
Bailey furcsán néz rám, így próbálom elkerülni a
tekintetét. Látszik, hogy nem érti, mégis mit keresne ott a kulcsom, de végül nem
kérdez semmit. Egy szó nélkül jön utánam, a cipője visszhangzik a lépcsőn
minden egyes lépésnél. Az alagsori
folyosón még sötétebb van, mint odafent. A falat tapogatva haladok előre, nem
akarok elhasalni valamiben. Amikor a kezem egy falmélyedésbe ér, ahol az öltöző
ajtajának kell lennie, megállok, hogy megkeressem a kilincset, mire Lucas a
hátamnak csapódik. Elkap a karomnál fogva, mielőtt előre esnék.
-
Bocsánat – mondja, de nem húzódik
el.
A mellkasa hozzáér
a hátamhoz, mire a szívem indulót kezd el dobolni a mellkasomban. Az öltözőben
sötét van, de ahogy mindketten belépünk, az automatikus mozgásérzékelő lámpák
felkapcsolnak. Mindketten hunyorgatni kezdünk a hirtelen jött világosságtól.
Ahogy a szemem megszokja a fényt, a bejárat körüli részt kezdem átnézni, ahova korábban
leejtettem a táskámat. Erősen próbálom elkerülni a tekintetemmel a mosdókat.
Nem gondoltam volna, hogy még ma visszajövök ide. Gyorsan átfutom a szememmel a
padlót, de persze a kulcsaim nincsenek itt. Bailey már a mosdók alatti részt
vizsgálja át, amikor rászólok.
-
Nincs itt, menjünk! – Egy perccel
sem akarok tovább itt lenni ebben a helyiségben.
-
Még meg sem néztük a szekrényeknél…
-
Csak menjünk! – A hangom
hisztérikus.
Davidnek igaza volt mindenben! Igaza volt, amikor
megcsalt. Mégis mi a franc bajom van
nekem? Kirohanok az öltözőből, Lucas meg jön utánam.
-
Effie? – Elkapja a karomat, hogy
megállítson, mielőtt elrohanhatnék. Egy ideig az arcomat bámulja, de aztán nem
kérdezi meg, mi bajom van. Eléggé kiismert már ahhoz, hogy tudja, valami nincs
rendben, és hogy jobb, ha most nem kérdezősködik.
-
Merre jártál még? – kérdezi
nyugodtan.
-
Nem tudom. Nem forgathatjuk fel az
egész iskolát. Bárhol lehet.
-
Lehetséges, hogy nála hagytad? –
kérdezi feszülten.
-
Nem voltam nála – mondom. – De
lehet, hogy a kocsijában esett ki. Nem biztos. – Idegesen beletúrok a hajamba.
– Csak fáradt vagyok.
-
El akarsz menni hozzá? – habozik
egy kicsit. – Elmehet én is, ha…?
-
Nem kell. – Rázom meg a fejem.
Lucas felenged a válaszomra, és én is, hogy nem kérdezősködik, hogy miért ne.
-
Lehet, hogy reggel otthon hagytad –
veti fel. Látom, hogy próbál segíteni, hogy lenyugodjak.
-
Mindegy, mert George nem jön haza
holnapig – mondom.
Lucas idegesen beletúr a hajába a tarkóján, próbál valami
megoldást kitalálni. Nem néz rám, amikor beszélni kezd. Felismerem rajta a
zavar jeleit.
-
Alhatsz nálam – mondja -, majd én
alszom a földön. Nem kell egy ágyban aludnunk, ha te nem akarod. – Ez úgy
hangzott, mintha ő igen.
A térdem remegni kezd, ahogy arra az estére gondolok,
amit Birminghamben töltöttünk. A kísértés, hogy megint nála aludjak, túl nagy,
annyira, hogy a testem is belesajdul a gondolatába. Viszont kapásból vagy tíz
érvet is fel tudnék hozni, hogy ez miért lenne nagyon helytelen.
-
Nem, nem lehet - válaszolom. –
Jobb, ha ma este J. J.-nél alszom, mert holnap George hazajön, és akkor biztos,
hogy megkérdezné, hogy hol voltam, és akkor… akkor el kéne neki mondanom, hogy
nálad töltöttem az éjszakát és… - Az egész annyira kétértelműen hangzik így,
hogy jobbnak látom elhallgatni. Elvörösödöm, és fel sem merek nézni Lucasra.
-
És annak jobban örülne, ha J. J.-nél
alszol – fejezi be komoran helyettem.
-
Igen, azt hiszem, attól kevésbé akadna
ki.
Meg mernék rá esküdni, hogy Lucas csalódottnak tűnik.
Eltelik jó néhány másodperc, mire válaszol.
-
Akkor visszaviszlek hozzá.
Majdnem két óra
eltelt mióta eljöttünk J. J. házától, így abban reménykedem, a barátom már
hazaért, de amikor Lucas ismét bekopog, Mrs. Williams meglepődötten nyit ajtót.
-
Kizártam magam a házból – kezdem a
magyarázkodást.
-
Effie elhagyta a kulcsát, így nem
tud hazamenni – egészíti ki.
-
George és Julie pedig elutazott,
és arra gondoltam, hogy nem-e lenne gond, ha itt maradnék ma estére?
-
Dehogy lenne gond! – kiált fel
Mrs. Williams, és beterel minket a házba. – Ketten is elfértek a vendégszobában.
Bailey majd alszik a felső ágyon. – Ahogy ezt mondja, hirtelen megállok
döbbenetemben, mire Lucas a hátamnak ütközik. Megint.
-
Bocsánat – motyogja zavartan. A
szájából kiáramló levegő bizsergeti a nyakamat.
Mrs. Williams kinyitja a vendégszoba ajtaját, így
mindhárman bezsúfolódunk, majd megállunk az emeletes ágy előtt.
-
Én… inkább… talán inkább,
hazamegyek… - próbálkozik kinyögni valami értelmeset Lucas. Nem értem, ha ő is
itt fog ma este aludni, akkor minek ajánlotta fel, hogy maradjak nála.
-
Ne butáskodj, fiam. Effie biztosan
nem bánja, ha meg kell osztania veled a szobát. – Mrs. Williams felém fordulva
folytatja. – Tudod, szegény Bailey-nél szerelik a tetőt, már megint.
-
De csak a nappaliban, a hálónak
semmi baja. Igazán nem gond, ha… - szabadkozik Bailey.
-
Tényleg nem bánom – szólok közbe.
-
J. J. szerintem csak későn jön meg
Cassie-től. Effie, drágám, hagyok neked ruhát estére a fürdőben. Most megyek,
ti fiatalok pedig érezzétek jól magatokat – mondja, és közben úgy mosolyog,
mintha tudna valamit, amit én nem.
Mrs. Williams kimegy a szobából, és én bezárom mögötte az
ajtót. Lassan fordulok meg, húzom az időt, hogy ne kelljen Lucasra néznem.
Amikor megfordulok, ő ott áll közvetlen előttem. Túlságosan közel. Annyira,
hogy amikor felnézek az arcára, érzem a szájából kiáramló meleg levegőt, és a
bőrének azt a jellegzetes tiszta illatát, amit annyira szeretek. A szívem olyan
hevesen dobog, hogy alig kapok levegőt, szinte fáj a mellkasom, így hátrébb
húzódom, és az ajtóhoz préselődöm. Esküszöm, mintha Lucas egy pillanatra
félmosolyra húzná a száját, de nem vagyok teljesen biztos benne, mert ekkor
ellép tőlem.
-
Úgy látszik, össze leszünk zárva
ma estére – mondja lassan, és körbepásztázza a szemével a szobát.
-
Nagyon úgy néz ki – mondom, és
végre elhúzódom az ajtótól, majd fáradtan az alsó ágyra zuhanok.
A kezemmel dörzsölgetem a fáradt szemeimet. Rosszul érzem
magam David szavaitól, sokkal rosszabbul, mint attól, hogy megcsalt. Lucas
megfogja a karomat, és elhúzza az arcomtól, majd leül mellém az ágyra. Egy
ideig nem szól semmit, de tudom, hogy rá fog kérdezni a dologra. Furcsán érzem
magamat, hogy itt van mellettem. Azt hittem, már visszafordíthatatlanul
elromlott a kapcsolatunk, de attól, hogy most itt van és aggódik értem, mintha
ismét képes lennék levegőt venni.
-
Valami történt az öltözőben, igaz?
– Némán bólogatok. – Valami olyan, amiről nem szívesen beszélnél?
-
Ühüm.
-
Köze van Rotha… Davidhez? –
javítja ki magát.
-
Igen – motyogom.
-
Effie, kérlek, mondd, hogy nem feküdtél
le vele abban az öltözőben… - A hangja elgyötört, végül elhallgat.
-
Nem velem - kezdem, mire Lucas rám
kapja a tekintetét.
-
Úgy érted, hogy…
-
Rajtakaptam őt és Elice-t,
miközben… - Most én nem tudom befejezni a mondatot.
-
Elice-t? – kérdezi elhűlve.
-
Igen, én sem gondoltam, hogy a
Parkerrel történtek után ennyi esze van.
-
Te honnan tudsz arról? – kérdezi
Lucas döbbenten.
-
Elice utána mindenkinek erről
beszélt a lánymosdóban. Szinte még örült is, hogy én is hallhattam.
-
Hogy mi van? – Ugrik fel az ágyról
Lucas ingerülten.
-
Parkernek több esze is lehetett
volna.
-
De nem tudott róla – mondja Lucas szinte
védekezőn.
-
Nem tudta, hogy Elice még szűz
volt? – kérdezem hitetlenkedve.
-
Azt nem tudta, hogy Elice talán
terhes lesz…
-
Mi van?! – ugrom fel én is az
ágyról. – Elice lehet, hogy terhes?
-
Azt mondtad, tudtad! – néz rám
Lucas elcsodálkozva.
-
Nem ezt, hanem, hogy mindkettőjüknek
a másik volt az első. Azt hittem, arról beszéltél. Azt hittem, Parker azért
volt annyira kiakadva, mert Elice utána kidobta.
-
Jesszusom, azt hittem, tudod! –
kiált fel, és a haját kezdi markolászni. - Figyelj, nem mondhatod el senkinek,
érted? Parker csak nekem és J. J.-nek mondta el a dolgot, a srácok sem tudnak
róla.
-
Persze, hogy nem mondom el
senkinek – mondom határozottan. – Parker jól van? És Elice?
-
Parker… azt hiszem, jól lesz.
-
Mi történt?
-
Karácsony után Elice úgy jött
vissza a suliba, hogy közölte Parkerrel, hogy lehet, hogy terhes. Parker totál
megijedt, ezért átjött hozzám. Ki volt akadva, azt hajtogatta, hogy nem érti mi
történt, mert védekeztek. Átbeszéltük a dolgot, úgy ment el tőlem, hogy azt
mondta, ő Elice mellett áll, akárhogy is döntsön. Amikor ezt neki is elmondta,
Elice kiakadt, azt mondta, az egész Parker hibája, és megfenyegette, hogy fel
fogja jelenteni nemi erőszakért.
-
Jézusom – mondom döbbenten, és a
szám elé teszem a kezemet. Nem hiszem el, hogy ez történt az egyik barátommal,
és én észre sem vettem, mert annyira lefoglaltak a saját gondjaim. – Miért
csinálta ezt Elice? – kérdezem.
-
Ismered Parkert, tudod milyen
szégyenlős, és hogy mennyire szerény. Elice kihasználta, élvezte, hogy
manipulálhatja. Parker persze beleszeretett, és fel sem merült benne, hogy
Elice hazudik neki.
-
Elice csak kitalálta a
terhességet? – kérdezem döbbenten.
-
Nem, tényleg azt hitte, hogy
terhes. Amikor viszont elment orvoshoz, kiderült, hogy nem az. Viszont Elice-nél
STD mutattak ki, de Parkernél nem.
-
Elice lefeküdt mással is Parker
után? – Lucas bólint a fejével. Úgy érzem, összerogynak a lábaim.
-
David azt mondta, hogy korábban
nem történt meg. Gondolod, hogy a hátam mögött…
-
Nem, Effie, ne gondolj erre – mondja,
és magához húz, hogy megöleljen.
-
El sem hiszem, hogy Elice ezt csinálta
Parkerrel. Miért?
-
Ezzel zsarolta érzelmileg. Ő lett
volna a bűnbak arra az esetre, ha Elice tényleg terhes lett volna.
Kell egy pillanat, mire összeszedem magam, és rájövök,
hogy nem szabadna megint ilyen közel kerülnöm hozzá, így elhúzódom tőle.
-
Legalább a mamád jól van, és
hazamehetett a kórházból. Biztosan nagyon örülsz most - mondom, hogy eltereljem
a témát. Hónapok óta nem beszéltünk két szónál többet, így azon kívül, amit
Kate mondott, nem tudok semmit a mamájáról.
-
Igen, jó tudni, hogy minden
rendben lesz vele – válaszolja, és a hangja egy kissé nyugodtabbá válik. – Te
jól vagy? – kérdezi kisebb hezitálás után.
-
Jól leszek – válaszolom.
-
Tegnap elég kedvetlen voltál,
pedig azt hittem, örülsz, hogy megint ehettél Joynál – kérdezi viccesen, de látom,
hogy valami másra akar kilyukadni.
-
Nem, én csak… én örültem, hogy
mind együtt voltunk. – Jelentőségteljesen nézek a szemébe, látom rajta, hogy
tudja, hogy arról beszélek, hogy mostanában nem töltöttünk szinte semmi időt
együtt.
-
Én is örültem – mondja enyhe
mosollyal az ajkán. - Szóval… nem akarod elmondani, mi volt a levélben? – kérdez
rá a dologra. Tudhattam volna, hogy nem fogja annyiban hagyni a furcsa
viselkedésemet.
-
Nem – jelentem ki határozottan.
Bailey megint tesz felém
egy lépést. Leengedi a karját, és a zsebébe csúsztatja a kezét. Olyan
magabiztosan és lazán áll.
-
Láttam, hogy elcsüggedtél, amikor
elolvastad. Miért nem mondod el, Effie? – Csak ő tudja így ejteni a nevem. Az
angol akcentusa megint sokkal erősebb, mivel csak ketten vagyunk.
Próbálok egy lépést hátralépni, de a fal megállít, így nekidöntöm
a hátamat. Nincs hova menekülnöm.
-
Pontosan azért nem mondom el, mert
letör.
Bailey türelmetlenül összeráncolja a homlokát.
-
Effie, gyerünk! Segíthet, ha
kiadod magadból. Ha valami bánt, akkor tudni akarok róla –mondja frusztráltan.
- Hiszen erre vannak az embernek a barátai, hogy segítsenek.
A kínos, részeg
kiabálásom után, és hogy majd egy hónapon át kerültük egymást az, hogy most
mégis azt mondja, nagyon is érdekli, hogy mi van velem, könnyeket csal a
szemembe. A hetek óta bennem lévő kellemetlen érzést végre megkönnyebbülés
váltja fel. Annyira hiányzott már. Leülök az alsó ágy szélére, ő pedig mellém
telepszik. A szavak ömleni kezdenek belőlem.
-
A Berkeley-től kaptam levelet…
Elutasítottak.
-
Nem vettek fel? – kérdezi
csalódottan.
-
Nem – fújom ki remegve a levegőt.
– De végül is végig ezt akartam, igazán nem panaszkodhatom. Az egyik suli elutasított,
a másikba meg felvettek – kényszeredetten elnevetem magamat.
-
És mi van a RISD-el? – kérdezi. Reménykedést hallok ki a hangjából.
-
Nem tudom, még mindig semmi. Ha fel
akarnának venni, már jeleztek volna.
- Effie, az egyetemi felvételi még
április végéig tart. Még bőven van idejük. Ne add fel a reményt – mondja
biztatva, és közben elveszi a kezemet az ölemből.
-
Köszönöm, Lucas – mondom, és
halványan elmosolyodom. Jó érzés megint a keresztnevén hívni. Olyan természetes
és megnyugtató.
-
Ezt már szeretem. Sokkal jobb téged
mosolyogni látni, Effie. - A vállára hajtom a fejemet, míg ő a kezemre teszi a
sajátját. Lehunyom a szemem, ahogy a tenyerem belsején kezd körözni az ujjával.
A doki szerint az otthonunk ott van, ahol a legnyugodtabbak és legboldogabbak
vagyunk. Ha ez tényleg igaz, akkor én most hazaértem.
Azta mindenit! Ez aztàn eseménydús rész volt.. még ha Davidet "gonosznak" is gondoltam korábban, azért erre nem számítottam :o viszont meg is könnyebbültem, h végre túl vagyunk rajta. Szegény Parker... azt hinné az ember h Elice kegyetlenkedését már nem lehet tovább fokozni, de mégis.. :( azért az a rész elég érdekes volt, amikor Lucas felajánlotta h nála aludhat Effie, miközbe amúgy ő is J.J-nél lakott :DD akishuncut :D fhu ez most jutott eszembe: Effie mindig azon pörög, h Lucas nem érez iránta úgy stb.. David most konkrétan meg is mondta h mennyire ki volt akadva mindig amikor őket együtt látta. Ez akkor most nem pont h egy megerősítés lehetne, h Lucas is szereti?oo annyira várom már h ők végre egymásra találjanak, de közbe meg mi van ha akkor már vége a történetnek :o most mondanam h akkor inkább ne jöjjenek még össze, de ajj olyan nèhéz ez.. :D
VálaszTörlésHát, igen David elszúrta az tuti. A következő rész, azt hiszem, ennél is izgalmasabb lesz bizonyos szempontból. Majd meglátod, nem spoilerezek! :D További szép hetet. Óh, és nagyon köszönöm hogy írtál nekem. Mindig rettentően örülök neki! Puszi!
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon örülök neki, hogy ilyen gyorsan hozod a fejezeteket. :) Így kevesebbet kell izgulnom. :D
Sajnálom Effie-t, hogy nem sikerült bekerülnie az egyetemre, de szerintem a RISD meglesz neki. :) Meg persze akkor tudnak együtt maradni Bailey-vel az USA-ban - feltéve, ha Bailey is bejut a Brownra -, úgyhogy be kell jutnia. Legalábbis én elvárom tőle, hogy bejusson. :D
Jó, hogy végre megint tudnak beszélni Bailey-vel. :)
David fröcsögéséből kiindulva nem lepődnék meg, ha találkoznánk még vele a jövőben...
J.J. a legjobb, hogy mindenkit befogad. :D
Nagyon várom, hogy mi fog történni velük. :)
Puszi,
F
Kedves F! Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem egy szép hosszú kommentet. Mindig nagyon örülök neked! Mostantól vissza kell állnom a heti két fejezetre, mert a következő fejezetekkel több dolgom van a javítással és átírással, így lassabban haladok. Meglátjuk hogy Effie bejut-e az egyetemre, mert csak úgy maradhatnak közel egymáshoz. J. J. tényleg a legjobb :D Hamarosan érkezem a következő résszel!
TörlésAddig is szép hetet: Summerrose