David és Lucas egymással szemben állnak. David inkább
védekezőnek tűnik, míg Lucas testtartása sokkal inkább támadó. Azonnal az
arcukat kezdem vizsgálni, de mindketten sértetlenek, tehát addig még nem
jutottak el, hogy egymásnak essenek. Igaz, hogy David általában véve nyugodt és
kiegyensúlyozott, és még soha nem láttam verekedni senkivel, de attól még
termetben nem sokkal marad el Lucastól. Meglátom a tömegben Campbellt, aki
komoly arccal nézi a kialakuló eseményeket, így gyorsan mellé furakodom a
tömegben.
-
Mi a fene folyik itt? Te tudod? –
kérdezem tőle idegesen.
Amikor Campbell rám néz, azonnal látom rajta, hogy
fogalma sincs, mit kéne tennie. Nem értem, hogy Lucas mi a fenét akarhat
Davidtől, amikor ő alig tíz perce kért tőlem bocsánatot.
-
Halvány gőzöm sincs – válaszolja,
miközben a srácokat bámulja.
-
Mit akarsz tőlem, Bailey? Semmi
értelme annak, amit mondasz! – David ugyanolyan tanácstalannak tűnik, mint
mindenki más.
-
Mégis mit hittél, meddig
csinálhatod ezt? – szűri ki ingerülten a fogai között Lucas. A szeme olyan
sötétnek tűnik, hogy szinte feketének látom. – Komolyan azt hitted, hogy
beveszi a szemét játékodat? Tudom, hogy mi a terved, és nem fog összejönni –
mondja Lucas dühöngve.
-
Te meg vagy őrülve – válaszolja
David hitetlenkedve. Most először beszél úgy, mintha értené is, mit akar tőle
Lucas.
-
Ne tegyél úgy, mintha nem így
lenne! – kiabál rá Lucas türelmetlenül.
-
Semmi értelme annak, amit a
fejedbe vettél. Félreértetted az egészet. Veled akar lenni. Figyelj, keressük
meg, és majd ő elmondja neked.
-
Mindent tudok. - David láthatóan
mérlegeli a mondottakat.
-
Akkor meg nem értem, mit akarsz?
Menjünk ki, és beszéljük meg nyugodtan. – David hangja az ideges testtartása
ellenére nyugodt tud maradni.
-
Itt bent is lerendezhetjük.
-
Nem értem, mi bajod van, de ha ok
nélkül verekedést akarsz kezdeményezni, akkor azt ne itt csináld!
-
Nem! – lép ki a tömegből
J. J., akit egy ideje szem elől tévesztettem. – Senki nem fog behúzni senkinek. Tévedés történt.
J. J., akit egy ideje szem elől tévesztettem. – Senki nem fog behúzni senkinek. Tévedés történt.
J. J.-t látva nekem is megjön a hangom, így kilépek a
tömegből, és David mellé állok.
-
Mit csináltok? – szólok rájuk
mérgesen. – Mi történt? – Hiába kapkodom a fejemet ide-oda a két fiú között,
senki nem válaszol. A tömeg lélegzetvisszafojtva figyel minket. David megfogja
a karomat, hogy maga mögé toljon, mire Lucas szinte felmorog.
-
Semmi nem történt, Effie – mondja
David, de a szemét nem veszi le Lucasról.
David épphogy befejezi a
mondatot, amikor Lucas előrelendül, hogy neki menjen. Hála égnek J. J. és Campbell
is észnél vannak, és azonnal közéjük ugranak. Campbell hátrarántja Davidet, aki
a földre esik, J. J pedig megragadja Lucas ingét és a falhoz tolja, mielőtt az
ökle David arcába csapódhatna. Mérgesen nézek Lucasra, miközben Davidhez
sietek, akit Campbell épp felhúz a földről. Megragadom a másik kezét, hogy
segítsek neki.
-
Mi baja van? – súgom oda Davidnek,
hogy mások ne hallják. Lucas felé nézek, akit J. J. még mindig a falhoz
szorítva próbál visszatartani attól, hogy előrevesse magát.
-
A fejébe vette, hogy megint össze akarok
jönni veled. Látott minket reggel – súgja vissza, majd elfintorodik, ahogy az
oldalát kezdi masszírozni.
-
Nyugtasd meg! – szólok rá kicsit
erőszakosan, pedig szegény nem tehet semmiről.
Davidnek nem igen akaródzik közelebb menni Lucashoz, de amikor
kissé előre lököm, engedelmeskedik a kérésemnek.
-
Bailey, hagyd ezt abba! Beszéljük
meg! – mondja bizonytalan hangon.
David mögött állva próbálok szemkontaktust kezdeményezni
Lucasszal, és némán kérem, hogy hagyja abba. Amikor rám néz, az arca máris egy
kissé ellazul, és a vállai is lejjebb ereszkednek.
-
Beszéljük meg! – kéri ismét David,
de most már sokkal magabiztosabb és nyugodtabb hangon.
-
Oké! – egyezik bele Lucas, és
amikor elernyeszti a feszült izmait, J. J. óvatosan elengedi.
A tömegben többen is csalódottan sóhajtoznak és
morgolódnak amiatt, hogy a mai folyosói parádé elmarad. Mások olyanokat
suttognak, hogy „már megint ez a lány”, meg „ahol megjelenik, ott mindig
verekedés tör ki”. Rosszul esik, amit mondanak, de ami a leginkább zavar az az,
hogy igazuk van. Nem ez az első alkalom, hogy Lucas miattam keveredik
verekedésbe. Azért szerencsére elég gyorsan vége lett, mielőtt még a tanárok megneszelték
volna, hiszen akkor most mindketten hatalmas bajban lennének. Lassan szétoszlik
körülöttünk a tömeg, és csak mi öten maradunk. Lucas láthatólag észhez tért, de
David továbbra is tisztes távolságba húzódik tőle. Mind Lucast bámuljuk, amikor
megszólal az első órát jelző csengő. Mérgesen vetek rá még egy pillantást,
aztán fogom magam, és hátat fordítok nekik.
-
Te meg hová mész? – szól utánam
Lucas.
-
Még le kell szedegetnem a ribancos
cetliket a szekrényemről – mondom ironikusan. – Aztán pedig angol órára megyek,
mert ha nem tűnt volna fel, iskolában vagyunk, nem pedig bokszmérkőzésen. –
Beszéd közben hátra sem nézek. Remélem elég nyilvánvalóan fejeztem ki, hogy
haragszom rá.
Ha nem hagyom itt őket, fel fogok robbanni a dühtől. Szerencsére senki meg sem próbál megállítani. Magam mögött hallom J. J. elfojtott, mégis határozott hangját, ahogy jól kiosztja a srácokat.
Ha nem hagyom itt őket, fel fogok robbanni a dühtől. Szerencsére senki meg sem próbál megállítani. Magam mögött hallom J. J. elfojtott, mégis határozott hangját, ahogy jól kiosztja a srácokat.
A szekrényemnél meglepődve látom, hogy egyetlen cetli
sincsen ráragasztva. Tudom, hogy ez nem azért van, mert mindenki egyszerre gondolta
meg magát velem kapcsolatban. Csupán Lucas megelőzött. Kinyitom a
szekrényajtót, és annak ellenére, hogy totális késésben vagyok az órámról, egy ideig
csak a könyveimet bámulom. Idegesen a hajamba fúrom az ujjaimat, és az plafonra
emelem a szememet. Veszek egy mély levegőt, összeszorítom a szememet, és
benntartom a lélegzetemet. Ekkor érzem
meg, hogy valaki mellém áll. Nem kell még csak oda sem néznem, hogy tudjam,
Lucas az. Egyszerűen érzem a jelenlétét.
-
Effie? – szólt meg óvatoskodva.
-
Mikor szoksz le arról, hogy
mindenkit szétverj, aki hozzám szól? – kérdezem visszafojtott haraggal.
-
Ne túlozz! Amúgy meg, ha nem
kevernéd magad folyton bajba, az sokat segítene a dolgon – vág vissza. Egy
kicsit sem esik jól, hogy megerősíti a korábbi suttogásokat.
-
Azzal, hogy rá támadtál, majdnem
lebuktattál minket – suttogom mérgesen elfojtott hangon.
-
Rothenberg nem fogja elmondani
senkinek sem.
-
Ebben meg miért vagy ilyen biztos?
Nem kifejezetten kedvel téged, ha eddig nem tűnt volna fel – morgok vissza.
-
Én sem kifejezetten kedvelem őt, főleg nem akkor, ha téged ölelget. –
Remek, Lucas egyértelműen féltékeny.
-
Reggel odajött hozzám, hogy
bocsánatot kérjen a múltkori bulin történtekért és… minden másért – zárom
rövidre a dolgot. Nem akarom részletezni az Elice-szel történteket. - Egy
baráti ölelés volt, amiről megkérdezhettél volna előbb engem is, és akkor nem
kellett volna neki menned a fél iskola előtt.
-
Nem arról van szó, hogy nem bíznék
benned. Csak azt hittem, megint próbálkozik nálad. Sajnálom, de baromira nem
könnyű, amikor senki nem tudja, hogy együtt vagyunk. Tudod, mennyire nehezemre
esik azt hallgatni még a saját csapattársaimtól is, hogy az új, angol csaj
mennyire dögös?
-
Sajnálom, Lucas, de hidd el, nekem
sem könnyű. De tudod, hogy már Reed is sejti, hogy mi folyik közöttünk, és most
Davidnek te tálcán kínáltad fel az infót. Mi lett volna, ha J. J. rájön, miről
van szó?
-
Mi az, hogy mi lett volna? –
kérdez vissza felháborodottan.
-
Tudod jól, hogy akkor halálosan
kiakadt volna!
-
Úgy beszélsz, mintha soha nem is
akarnád elmondani neki – vágja vissza mérgesen.
-
Nem, el akarom mondani neki, de
neked ez könnyű.
-
Már miért lenne az?!
Mérgesen kirántom az angol könyveimet a szekrényből, mire
egy papírlap a földre hullik. Lucas felveszi, és gyorsan átfutja a szemével
azt, ami rajta áll. A tekintetéből ítélve semmi kedves. Mérgesen összegyűri a lapot
a tenyerében.
-
Pontosan ezért – mutatok az
öklére. - Mert nem téged hív mindenki ribancnak a hátad mögött, és
ragasztgatják tele a szekrényedet, hogy még véletlenül se feledkezz meg arról,
hogy mások lotyónak gondolnak. Téged mindenki szeret. Ezért ha kiderül, hogy te
meg én együtt vagyunk, engem máglyára vetnek, és elégetnek boszorkányságért.
Mert mindenki azt fogja hinni, hogy megbűvöltem az agyadat, csakhogy a suli
lotyójával kezdjél. J. J. pedig, te is tudod, hogy ki fog akadni. Ő volt az első
barátom, és rettegek, hogy emiatt netán elveszíthetem. És…
-
Effie, elég! – állít meg Lucas. -
Veled akarok lenni. Te is tudod, hogy veled akarok lenni! Nem érdekel, hogy
mások mit gondolnak erről – mondja határozottan. – J. J. pedig hidd el, soha
nem fog neked ezért hátat fordítani. – Gyengéden megfogja a kezemet, és a
szekrénysor végén lévő bemélyedésbe húz. Végignézi az arcomat, a sötétkék
szemeit ide-oda kapkodja a szemem és a szám között. Egészen közel hajol hozzám,
majd végighúzza az orrát az enyém mellett, amitől alig kapok levegőt. Annyira
könnyen lebukhatnánk. Eltűri a hajamat az arcomból. A tincset a szénnel
maszatos ujja köré csavarja és magához húz, hogy megcsókoljon. Amikor a szája
megtalálja az enyémet, vágyakozva egymásnak préseli őket. A csókja annyira
szenvedélyes, hogy a testem megint hiperérzékennyé válik. Megborzongok az
egésztől. Azonnal elfelejtkezem arról, hogy az imént épp veszekedtünk.
Elhúzódik tőlem, de a teste még mindig az enyémnek préselődik a falmélyedésben.
Ismét az enyémbe fúrja a tekintetét, a sötétkék szemei boldogan csillognak,
ahogy rám néz.
-
Ez az egész pontosan arra
emlékeztet, amikor megismertelek a házban –suttogja. Tudom, miről beszél. A
híres összetalálkozásunkról a mosdóajtóban. Szinte látom a szemeiben, ahogy
felidézi maga előtt azokat az emlékeket. – Már akkor tudtam, hogy ez lesz. Hogy
beléd fog…
-
Csak nem Mr. Bailey és a híres
Miss Lockhart? – A Lucas mondatát félbeszakító férfihangtól mindketten annyira
megijedünk, hogy Lucas szélsebesen eltolja magát tőlem.
A szívem hevesen kezd dobogni, de most egészen más okból.
Lucas lehajtja a fejét, és elnyom egy káromkodást. Lebuktunk. A hang felé
fordul, és amikor elhúzódik előlem, felismerem Mr. Collinst.
-
Milyen kár, hogy épp nincsen futball
idény, ami megóvhatná, Mr. Bailey a kihágásért kapott büntetéstől. Hiszen tudja
a szabályokat, nem igaz? Legalábbis öntől azt várnám. Látom, Miss Lockhart elég
meggyőző tud lenni, ha szabályszegésről van szó. – Lucas megfeszül mellettem,
majd tesz egy apró lépést, így egy kicsit jobban eltakarja a testemet Mr.
Collins dölyfös tekintete elől. Megérintem a karját, nehogy ostobaságot
csináljon, vagy talán inkább mondjon.
Collins annyira örül, hogy Lucast sikerült végre kihágáson
kapnia, hogy nem is elégszik meg a sima délutáni elzárással. Közmunkát kapunk.
Amiről először fogalmam sincs, hogy mi. Aztán mivel Collins elzavar minket
órára, nem is fogom megtudni délutánig.
~
Amikor az udvari karbantartó a kezünkbe nyom egy-egy
botot, aminek hegyes a vége, hogy felszúrhassuk rá a szemetet, megbotránkozom. Tehát
közmunka egyenlő szemétszedés? Nem tudom, hogy ez milyen fajta büntetési
módszer, de nálam bevált. Soha többet nem fogok elkésni egy óráról sem, ha
tudom, hogy emiatt lehet, hogy rohadt banánhéjat meg félig megevett szendvicsdarabokat
kell szedegetnem egész délután. Persze Lucast és engem az udvar két külön
részére osztanak be, hiszen végül is azért kerültünk ide, mert megszegtük a fiú
és lány közötti fizikai kontaktus szabályát. Legalábbis Collins szerint.
Amíg körbe-körbe járkálok, és mindenféle gusztustalan
szemetet szedegetek fel, leginkább a RISD-en jár az eszem. Eddig próbáltam
elűzni a kételyeimet, és hogy mi lesz akkor, ha mégsem vesznek fel, de lassan
itt lesz az ideje, hogy Lucasszal előálljunk egy B tervvel. Már csak annak a
gondolata is nyomasztó, hogy egy másik kontinensen legyek, több ezer
kilométerre tőle. Kérhetek-e egyáltalán tőle olyat, hogy várjon rám? A
gondolataimat az aprón szemerkélő eső szakítja félbe. Az ég felé fordítom az
arcomat, mire az előbbi csepergés hirtelen heves zivatarrá erősödik. Lucas
élénken integet felém, hogy magára vonja a figyelmemet, és az épület felé
mutogat. Az egyenruhám csurom vizes lesz, mire elérem a főépületet. Miután
leadjuk a szemétszedő botokat és a szemeteszsákot a gondnoknak, végre utunkra
engednek minket.
-
Hazavigyelek? – kérdezem Lucastól,
miközben összeszedem a hajamat, hogy ne csöpögjön a hátamra a víz.
-
Egy fuvar jól jönne, de előtte
szárítkozzunk meg. Nem akarom, hogy megfázz.
Mivel az iskola már teljesen kihalt, mindketten a közelebbi
fiú öltözőbe megyünk be. A cipőnk gumis talpa hangosan nyikorog a fehér kövön.
Lucas miután megbizonyosodik arról, hogy nincs odabent senki, int nekem, hogy
kövessem. Előszed a szekrényéből néhány törölközőt, és az egyiket átadja nekem.
Óvatosan próbálom kifacsarni a hajamból a vizet, és átdörgölni a
törölközővel. A szoknyámból facsarni
lehet a vizet. Lucas beletúr a hajába, majd megrázza a fejét, amitől vízcseppek
fröcskölnek mindenfelé. Felsikkantok, amikor a hideg cseppek a bőrömhöz
csapódnak.
-
Hé, vigyázz! – kiáltok rá
felháborodottan, de amikor rám néz, csak szélesen vigyorog, mint egy vásott
kölyök, mire én is elnevetem magamat.
Hiába van idebent meleg, mégis vacogni kezdek a rám tapadó
nedves ruháktól. Leveszem a cipőmet, és kiöntöm belőle a vizet. Lucas leveszi a
zakóját, és felteríti a szekrénye ajtajára. A fehér inge a testére tapad, ami
alatt látszik az izmos karja és hasa. Amikor egymásra nézünk, ugyanazt látom a
szemében, mint amit én érzek. Megteszem az alig egy lépésnyi távolságot
közöttünk, a karjaimat átkulcsolom a nyaka körül, és lábujjhegyre emelkedek,
hogy megcsókolhassam. Lucas ujjai kapkodva kezdik kigombolni a kardigánom
gombjait, miközben a hátam nekiütközik a fémszekrényeknek. A didergésem máris
megszűnik, és az egész testemet forróság járja át. Letolja a vállamról, majd
lehúzza a karomon, közben az ujjai végigsimítják a meztelen bőrömet. A
kardigánom leesik a földre, így a szabaddá vált kezemet azonnal a hajába fúrom,
hogy még közelebb húzhassam magamhoz a száját. Kapkodva, de szenvedélyesen
csókolózunk. Lucas keze a derekamra siklik, majd elkezdi kihúzni az inget a
szoknyámból. Hangosan sóhajtozom, ahogy az elnyílt ajkaink egymásnak feszülnek.
A keze a csípőmről lecsúszik a lábamra, majd a szoknyámat enyhén feltolva
végigsimítja a combom külső felét. Aztán hirtelen elkapja rólam a kezét, mintha
megégettem volna, majd a vállamnál fogva enyhén eltol magától. Mindkettőnk
levegő után kapkod, ahogy egymás arcát bámuljuk.
-
Ezt nem lehet – mondja zihálva. -
Ha tovább megyünk, kínszenvedés lesz leállni. Már így is az.
-
Igazad van, sajnálom. – Felé akarok nyúlni, de
ellép tőlem.
-
Csak… csak adj egy percet. – A hajába túr, és félig elfordul tőlem. Az
arcát dörzsölgeti, hogy kijózanodjon.
Közben igyekszem elhúzódni kissé, ahogy kérte, és felveszem
a földről a kardigánom. Rendesen kihúzogatom az ingemet a szoknyámból, hogy
száradni tudjon. Legörgetem a harisnyámat a lábamon és kibújok belőle. Lucas
mindkét kezével eltakarja az arcát.
-
Miért gyötörsz? Ez valami büntetés
a reggel történtekért? – kérdezi rekedten.
Rámosolygok, és ismét kifacsarom a vizet a szoknyám
aljából. Alattam egy egészen szép kis tócsa gyűlik össze. Leülünk egy padra, de
ahogy a nedves szoknyám a lábamhoz ér, libabőrözni kezdek. Lucas maga mellé húz,
és a vállamat átölelve a karomat dörzsölgeti. Az ő tenyere mindig olyan meleg,
a hideg bőrömön majdhogynem forrónak érzem. Elgyengülten a vállára hajtom a
fejemet, és az egyenletes lélegzetvételeit figyelem. Az idilli hangulatot a takarító zaja bontja
meg, így mindketten gyorsan összekapkodjuk a holminkat, és kisietünk a
parkolóba.
Teljesen meglepődöm, amikor az épületből kilépve azt
látom, hogy odakint az esőnek már hűlt nyoma sincs, talán csak annyi, hogy az
aszfalt enyhén nedves. A lebukó nap gyönyörű narancssárgára festi az eget. A
naplementétől egy ötlet fogalmazódik meg bennem. Beszállunk az autómba, de
ahelyett, hogy Lucas lakása felé indulnék, inkább a tengerpart felé hajtok.
-
Te meg mit csinálsz? Nem erre
lakom! – mondja Lucas meglepetten, miután az útkereszteződésben nem kanyarodom
el, hanem megyek egyenesen tovább a part felé.
-
Tudom – jegyzem meg egyszerűen.
-
Akkor?
-
Majd meglátod. Fogd fel úgy, mint
egy második randit, amire én viszlek el.
-
Érdekes, azt hittem, a
szemétszedős foglalkozás volt a második randink – mondja, mire mindketten
elnevetjük magunkat.
Amikor leérünk a partra, Lucas követ, igaz, de elég
szkeptikusnak tűnik.
-
A nap úgy egy óra múlva lemegy,
gondoltam lenne kedved lerajzolni – szólalok meg, amikor megállunk a homokos
domb tetején.
-
Effie, azt hittem, haza kell
menned. George nem fog örülni, hogy…
-
Majd megoldom – mondom határozottan.
Lehajolok, és kicipzárazom a táskáját, majd kiveszem belőle a rajztömbjét, és
felé nyújtom.
-
Köszönöm – mondja hálásan,
miközben elveszi a kezemből.
Ad az arcomra egy
csókot, majd leül a homokba, és egy kőnek dönti a hátát. Előhalássza a zsákjából
a rajzos holmiját. A szájával leveszi a kupakot a tolláról, és rajzolni kezd.
-
A nap úgy egy óra múlva megy csak
le. Van időd – szólok rá, amikor látom, hogy próbál igyekezni.
Körülbelül húsz percig mozdulatlanul ülök mellette,
nehogy megzavarjam. Bárcsak nálam lenne a gépem, hogy készítsek néhány képet.
Csendben felállok, és lesétálok a vízhez. A hullámok moraja egészen nyugtató
hatással van rám. Amikor nem figyelek eléggé, a partot nyaldosó hullámok egyike
elkapja a lábam. A hideg víz felébreszt az ábrándozásból. A dagály egyre
kijjebb ér. A nap lassan már csak egy halvány csíkként világítja meg a horizontot.
Hamarosan teljesen be fog sötétedni. Visszasétálok Lucashoz. Végig az arcát
figyelem, próbálom ezt a pillanatot mélyen elraktározni az emlékezetemben. Attól,
ahogy a nap utolsó sugarai az arcára vetülnek, és megvilágítják a bőrét, hihetetlenül
gyönyörűnek látom. Visszaülök mellé, a homok kellemesen meleg a meztelen talpam
alatt. Felém nyújtja a képét.
Mivel nem sok ideje volt, inkább csak a színekkel
játszott, de amit létrehozott, az talán még az igazinál is szebb. Lucas egészen
egyszerű dolgokból is valami olyat tud kihozni, amitől csodálatossá válnak. A
színek kavalkádjában látok egy apró fekete alakot.
-
Az te vagy – mondja mosolyogva.
Együtt csodáljuk a képet, próbálom elrejteni, hogy mennyire meghatódtam.
Becsukja a tömböt
és elteszi a táskájába a többi holmijával együtt. Néhány perc csend után ismét
megszólal.
-
Hogy vagy? Fázol még?
-
Egy kicsit. – A lábamat a meleg
homokba fúrom. – De jól vagyok.
Lucas vállára hajtom a fejemet. A part rajtunk kívül
teljesen üres. Jólesik a csend és a nyugalom.
-
Szerinted Collinsnak el fog járni
a szája? – kérdezem aggodalmasan.
-
Nem hiszem, hogy felismerné a
szeretet bármilyen formáját is – válaszol ironikusan. – Nem, nem hiszem –
mondja aztán komolyan.
A vállamra teszi a kezét. Az ingem ugyan megszáradt már,
mégis jólesik a meleg ölelése.
-
Effie?
-
Hmm?
-
Sajnálom, ami a suliban történt.
-
Davidtől is elnézést kell kérned.
-
Tudom. És fogok is. De nem akartam
veszekedést kezdeményezni veled. Sajnálom.
-
Tudom. Én sem. Néha kicsit
hirtelen haragú vagyok.
-
Néha!? – Oldalba bököm a
vállammal. Lucas elneveti magát, aztán megcsókolja a halántékomat. – Gyere,
hazaviszlek – mondja
-
Vagy inkább én téged.
Hagyom, hogy ő vezessen a lakásáig. Az egyik keze a
kormányon, a másik pedig a combján nyugszik. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer
megfogom a kezét. Amikor átnyúlok és megérintem a kézfejét, Lucas automatikusan
összefűzi az ujjainkat. A kezeinket nézem, aztán az arcát. Egy pillanatra ő is
felém fordul, majd rám mosolyog.
Nehezen válunk el egymástól, rengeteg csókot váltunk a
kocsimnak támaszkodva. De aztán rám parancsol, hogy ideje mennem, mert nem
akarja, hogy miatta ismét bajba kerüljek otthon, így visszaszállok a kormány
mögé, és habár tudom, hogy holnap találkozunk, mégis nehezemre esik elengedni a
kezét. A legtöbbször nincs ennyi időnk együtt lenni. És nem tudom mikor lesz
legközelebb.
Amint belépek a házba, George kérdőn néz végig rajtam. Persze,
elfelejtettem visszavenni a harisnyám.
-
Lucas hozott haza? – kérdezi
szigorúan.
-
Nem – válaszolok szűkszavúan.
-
Miért nincs rajtad harisnya? –
böki ki.
-
Ha burkoltan azt kérdezed, hogy
lefeküdtem-e vele, akkor a válaszom, nem. – Meglepődik az őszinteségemen, pedig
már megszokhatta volna. – Csak megáztam délután, és ezért levettem.
Mielőtt tovább firtatná a dolgot, felsietek az emeltre.
Ojjaj,nem tudom meddig fogom még bírni hogy titkolóznak :S David nagyon fura, sose tudok rajta kiigazodni. Azon viszont csodalkozok h J.J nek nem tűnik fel hogy mi folyik a legjobb barátai között? mert most már Elice is megjegyezte, meg kb.. mindenki màs is :D vagy ez csak a lányoknak ilyen egyértelmű?;)
VálaszTörlésA titkolózásnak egyszer vége szakad, de hogy hogyan az majd kiderül.;) De nem árulok el semmit. Most túl nyugis minden, hadd szeressék egymást ;)
VálaszTörlés